Best WordPress Hosting
 

„Tudományos kulcsokat adunk át népszerű stílusban Topolyától Párizsig”

Az elindulás óta nagy utat bejáró programsorozatról Harmath Artemisszel, a PKÜ-IGYIC szakmai igazgatójával beszélgettünk.

Az IGYIC indulásával egyidős a Vadlazac program. Milyen szándék, illetve elvárás hívta létre?

Az IGYIC-ben az egyik legerősebb elköteleződésünk és egyben kihívásunk az, hogy a jó kortárs irodalmat, azon belül is a minőségi gyerekkönyveket eljuttassuk az olvasókhoz. A másik fontos feladatunk, amely szintén egy hiányra adott válasz, hogy összekössük a gyerekirodalmi tér különböző szereplőit, hogy egymás tapasztalataiból tudjanak épülni. Szeretnénk élővé tenni az anyagot, amivel foglalkozunk, amit közvetítünk, mert például, ha a főiskolai hallgatókhoz élményszerűen, színesen, frissen visszük el a gyerekirodalmat, tehát úgy, hogy nekik maguknak legyen közük hozzá, akkor bízhatunk benne, hogy ők ezt hasonlóan lelkes módon fogják továbbadni.

„Minket saját magunktól kellett volna megvédeni” – Bornai Tiborral, a KFT billentyűsével beszélgettünk

Több énekesnőt, Koncz Zsuzsát, Bódy Magdit és Hazel O’Connort is kísértétek, vagy éppen dalokat szereztetek nekik. A KFT-ben négy erős egyéniség zenél, nem okozott gondot a kísérő zenész státusz?

Magdival 1981-ben szimbiózist terveztünk, de az ő színpadi elképzelései annyira messze álltak a miénktől, hogy elbúcsúztunk tőle. Azóta is nagyon meg van sértődve ránk. Zsuzsával 1983-ban azt beszéltük meg, hogy külföldön fellépünk, de itthon soha nem áll majd a KFT mind a négy tagja mögötte. 1985-ben Hazel kísérése ellen tiltakoztunk, mert féltünk az akkoriban az újságírók részéről felénk áradó rosszindulattól. Aztán üzletet kötöttünk. Ha megjelenhet egy Hazel–KFT közös kislemez, belemegyünk a dologba. A koncertek sikeresek voltak, a lemez viszont nem. Ebben nyilván benne volt a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) keze, mert eredményesen eltitkolták a kiadvány létét.

Koncz Zsuzsát 1983-ban Kubában is elkísértétek, akkor, amikor az Üzenet a liftből című problémás, a falra utalós lemezetek megjelent. (A lemezről itt írtunk.) Előfordult, hogy úgymond bevédett benneteket Bors Jenőtől, Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatójától vagy Erdős Pétertől, a Kádár-korszak popcézárától?

Cseres Tibor, történelmünk sorsfordító időszakainak krónikása

Márkus Béla irodalomtörténész, Cseres monográfusa szerint az író Budapesten született 1915. április 1-jén Portik Tibor néven, és Gyergyóremetén töltötte kisgyerekkorát, amely legtöbb életrajzában szülőfalujaként szerepel. Cseres apja moldvai favágó, majd a katonai szolgálat után császári testőr volt a bécsi udvarban, aki az első világháború idején beállt a székely hadosztályba. A fronton román fogságba esett, és Brassóba vitték, ahonnan átszökött Magyarországra. Felesége és két fia 1922-ben követte, de az édesanya korán meghalt.

Cseres Tibor iskolai tanulmányait még Erdélyben kezdte, majd 1933-ban Budapesten érettségizett. Ezt követően a jogi, az állatorvosi és a bölcsészkaron hallgatott előadásokat, végül 1937-ben Kolozsváron szerzett közgazdasági diplomát, majd a Békésmegyei Közlöny szerkesztője lett. Békéscsabán jelent meg Pálos Tibor néven első verseskötete Tájkép, elöl guggolva én címmel. 1938 végétől gyakran teljesített katonai szolgálatot. A második világháború végéig összesen 56 hónapot szolgált és a hadnagyi rangig vitte. 1944 őszén megszökött a frontról.

A háború után Békéscsabán a Viharsarok című munkás- és parasztújság egyik alapítója és felelős szerkesztője volt. 1947-ben Budapestre került, miniszteri tanácsosi rangban egy ideig a honvédelmi miniszteri posztot betöltő Veres Péter mellett dolgozott, majd szabadfoglalkozású író lett. 1951 és 1956 között az Irodalmi Újság, 1963-tól 1970-ig pedig az Élet és Irodalom szerződéses munkatársa volt. Az 1980-as években aktívan rész vett a közéletben, 1983-ban mintegy ötven magyar íróval együtt nyílt levélben tiltakozott az Új Symposium jugoszláviai magyar irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának menesztése ellen. 1984-ben Csurka Istvánnal és Mészöly Miklóssal együtt tiltakozó nyilatkozatot tett közzé Duray Miklós szlovákiai magyar író letartóztatása ellen, akinek bírósági tárgyalásán személyesen is megjelentek. 1986 decemberétől 1989 novemberéig az Írószövetség elnökeként dolgozott.

„Az univerzum úgy születik, mint egy gyermek” – Sántha Attila életről, Istenről, irodalomról

Egyik alapítója, vezéralakja vagy az 1990-es évek elején berobbanó, kolozsvári transzközép irodalmi mozgalomnak, amelyről az értelmezők elmondtak minden jót és minden rosszat. Számomra viszont mindig is az attitűdötök volt a legrokonszenvesebb, amellyel visszaadtatok valami egészséges vagabundságot, egészséges botrányosságot az irodalmi életnek. Gondoltad volna, hogy egyszer majd az akkori fenegyerekeket Babérkoszorú-díjjal, Kossuth-díjjal dobják meg?

A kilencvenes évek eleje még a nagy kiábrándulás időszakába esik: a szerzők arról írnak, hogy lehetetlenség megfogni azt, ami túlmutatna a mi emberi bezártságunkon (merthogy olyan nincs is), hogy a szöveg maximum a szövegről szólhat, hogy amúgy sincs értelme semminek, így hát játsszunk a szavakkal, s jobb, ha felvágjuk az ereinket, satöbbi. Ez volt az, ami nem tetszett nekünk, akkori fiataloknak. Nem azért, mintha nem értettünk volna egyet azzal, hogy zsákutcában vagyunk (mint emberek, mint emberiség) párszáz olyan év után, mikor a csillagokat, az isteni létet, a transzcendenciát céloztuk meg. Hanem azért, mert mi ezt tényleg csak zsákutcának fogtuk fel, amelyből ki lehet jönni, és más irányba indulni. S ha elindulunk más irányba, még az is lehet, hogy értelmes dolgok történnek velünk. Az is lehet, hogy van értelem, s talán még Isten is.

És igen, titokban azt reméltük, hogy egyszer majd meghanyigálnak mindenféle díjakkal azért, mert az általunk kitaposott út az embert (nyilván: csak az olvasóinkat) egy élhetőbb helyre viszi. Azt reméltük, hogy az irodalom újra olvasható lesz, mert értelmes lesz, értelemmel teli. Hogy van értelem. S hogy nem állunk ott csóré f…szal a nagy semmiben, emberi „istenségünkben”. Hogy a zsákutcából kiérve mégis feltűnik az Isten, akit annyiszor megöltünk.

Két afrikai rendezőnő versenyez az Arany Pálmáért Cannes-ban

Az Arany Pálmáért idén két afrikai női rendező alkotása versenyez 19 másik filmmel.

A szenegáli szülőktől Franciaországban született és felnövő Ramata-Toulaye Sy költői első filmje (Banel és Adama) egy afrikai fulbe faluban játszódik, és egy különcnek tekintett fiatal nő emancipációs története.  

A tunéziai Kaouther Ben Hania ötödik filmjével, egy hibrid műfajú alkotással érkezett a fesztiválra. Az Olfa lányai című mű igaz történetet dolgoz fel egy egyszerű tunéziai nőről, Olfa Hamrouniról, akinek mind a négy lánya radikalizálódott 2016-ban, és a két idősebb csatlakozott az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez. A két kisebb, az iszlamizmust ma már tagadó lány önmagát alakítja a dokumentumfilm és fikció keverékéből létrejött műben, míg nővéreiket színésznők játsszák. Az anya és a lányok időnként a kamera felé fordulva mesélik el radikalizálódásuk történetét, időnként pedig a színészek segítségével eljátsszanak a gyerekkorukból meghatározó jeleneteket, amelyeket 2016-os tunéziai híradórészletek szakítanak meg.

A Petőfi Kulturális Ügynökség Prágában képviselte a kortárs magyar irodalmat

A cseh fővárosban 28. alkalommal rendezték meg a Svet Knihy, azaz „A könyv világa” elnevezésre hallgató Nemzetközi Könyvvásár és Irodalmi Fesztivált, mely idén az „Írók határok nélkül” tematikára fókuszált. A koncepció a jelenlegi időkre reagált, amikor a határok egyre kevésbé egyértelműek, legyenek azok fizikai, kulturális, szexuális, műfaji vagy épp politikai határok. A rendezvény minden évben több száz írót, illusztrátort, fordítót, szakértőt és könyvszakmabeli szereplőt vonz. Csehország legnagyobb könyvvására, mely a könyveken kívül, számos irodalmi, könyvkiadással, valamint terjesztéssel kapcsolatos fórumot, szerzőkkel és kiadókkal való beszélgetést is kínál. 

A Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ), a prágai Liszt Intézettel együttműködésben szervezett standon a közelmúltban megjelent magyar szépirodalmi és gyermekirodalmi művekkel, valamint az utóbbi évek folyamán megjelent cseh fordításokkal várta az érdeklődőket, nagy sikerrel. 

Többek között a prágai magyar nagykövet, Baranyi András is tiszteletét tette a magyar standon. 

Ternovszky Béla: „A közösségben létezés életformája volt számomra otthonos mindig is”

A Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban érettségizett festő szakon 1961-ben, akkor még képzőművészi ambíciókat is dédelgetett. Csaknem harminc évig, 1995-ig dolgozott a Pannónia Filmstúdió, majd Filmvállalat munkatársaként. Néhány év fázisrajzolói munka után a hatvanas évek végétől a Gusztáv-filmekben, illetve az első Mézga-sorozatban lett animátor, 1972-ben nevezték ki rendezőnek.

Erről így mesélt a Kultúra.hu-nak adott interjújában: „A képzőre bekerülni akkoriban elsőre szinte senkinek nem sikerült, sokat számítottak a felmenők, az pedig nem annyira vonzott, hogy mondjuk ipari segédmunkásként jó pontokat szerezzek a felvételihez, és évekig próbálkozzak. Aztán a Pannónia igazgatója, Matolcsy György mondta, hogy véglegesítenének, de itt évekig tartó produkciókra kell számítani, az nem megy, hogy csak beletanulok és továbbállok, ígérjem meg, hogy maradok, és rászánom az életemet erre a hivatásra. Én pedig elég könnyen rá is mondtam erre az igent.”

Első önálló rajzfilmje, az 1970-ben készült hétperces Modern edzésmódszerek számos hazai és nemzetközi fesztiválon nyert díjat. Ezt követte a Tartsunk kutyát!, valamint a Mindennek van határa című rövidfilm. Társszerzője volt a nagysikerű Mézga család televíziós rajzfilmsorozatnak és 1975 nagy sikerének, a Romhányi József és Nepp József társaságában létrehozott 26 részes Kérem a következőt! – közismertebb nevén dr. Bubó – című rajzfilmsorozatnak is. Vezető munkatársa volt az első magyar egész estés rajzjátékfilmnek, a Jankovics Marcell által rendezett János vitéznek.

Radnóti, Karinthy és Móricz dedikálta könyveket árvereznek

Ferenc József 1884-ben május 31-én reggel érkezett Sopronba, először a helybeli testületeket és hatóságokat fogadta, majd középületeket, illetve a helyőrséget tekintette meg. A várost vasárnap, június 1-én hagyta el, de a két nap igen sűrű volt: köszöntő beszédek hangzottak el a katolikus klérus, a protestáns egyházközség, a városi és megyei hatóságok, az ügyvédi és iparkamara, végül az izraelita hitközség előtt is. A beszédeket lejegyezték, a dokumentumgyűjtemény a köszöntő beszédek vázlatait tartalmazza. A kézzel írt gyűjtemény hajtogatva, ezért a széleknél és a hajtások mentén kisebb sérült sérülésekkel, de épen és a Császári Királyi Ház és a Külügyek Ministere (Minister des Kaiserl. u. Königl. Hauses und des Äuszern) viaszpecsétjével lezárt borítékban került elő.

A Ferenc Józsefnek szóló címzés

 

Egy úr a Darlingból – 100 éve született Vidor Miklós

A hetvenes években reggelente találkozgattunk. Én a fiaimat kísértem el a belvárosi iskolába, ő meg a kiskutyáját sétáltatta a Múzeumkert körül. Derűs tekintete maradt meg emlékezetemben, barátságos, mondhatnám udvarias modora, amivel üdvözlésemet fogadta. A környékhez fiatalkori emlékei fűzték, a Károlyi utcai (ma Ferenczy István utca) valamikori Darling presszó, az Újholdasok törzshelye. Ott itta kávéját Mándy Iván is meg Pilinszky, olykor Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs, a Pécsről jött Galsai Gráci meg a többiek, akiket az ötvenes években kirekesztettek az irodalmi életből. Vidor Miklós, ahogy Mándy is, négermunkákra kényszerültek, vagy klasszikusok átdolgozására az ifjúsági könyvkiadónak.

Vidor 1923. május 22-én született Budapesten, 1942-ben jelentkezett Felszáll a köd című verskötetével. ( 1947-ben még megjelent egy újabb, a Határon című, aztán következett az elhallgattatás.) A Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar-esztétika szakon diplomázott, a háború után az újraindult Vigiliában, Sik Sándor lapjában meg az Új Emberben közölt verseket, tárcákat. A szellemi ellenállást kifejtő írók köréhez tartozott, az Újhold lírikusa volt. ’47-ben tagja lett a Magyar Művészeti Tanácsnak, aminek Kodály Zoltán volt az elnöke, helyettese pedig Kassák Lajos. A kultuszminisztérium melletti autonóm társaság volt, szándékuk a megmaradt értékek felmérése és mentése, egy új művészeti szemlélet kialakítása. Neves írók, Tamási Áron, Nagy Lajos és mások ügyködtek a képzőművészet, az irodalom, a zene és a film újjászületésén. Működésüknek is az ötvenes évek politikája vetett véget.

Vidor Miklós sok más íróhoz hasonlóan szabadúszó lett, az ’53-ban bekövetkezett enyhülés idején jelentek meg újra könyvei. A Szökőár című regénye azonnal nagy siker aratott, József Attila-díjjal tüntették ki, s ettől kezdve szinte évente jelentek meg regényei (Budai Nagy Antal, Kék korlát, Idegenek, Galambposta és sok más, legutóbb Fiúk és apák 2002-ben), elbeszélés- és verskötetei (Magánbeszéd, Lakatlan évszak, Szigetország), az ifjúság számára írt munkái, köztük a lekisebbeknek szóló mondókák, mint a Cinkefütty.

Az auschwitzi haláltábor parancsnokáról szóló film a cannes-i fődíj esélyese

Az amerikai-brit-lengyel koprodukcióban készült filmet a Screen brit kiadású nemzetközi szaklapnak értékelő külföldi filmes újságírók is az élre helyezték, a török Nuri Bilge Ceylan legújabb drámájával (Kuru Otlar Üstüne) és az amerikai Todd Haynes alkotásával (May December) együtt.

Az Érdekvédelmi terület című kétórás dráma, amelyet több külföldi kritika is Nemes Jeles László 2015-ben forgatott, cannes-i nagydíjas és Oscar-díjas Saul fia című filmjével állít párhuzamba, a pénteken elhunyt Martin Amis brit író azonos című, 2014-ben megjelent regénye alapján készült. A film címe annak a 40 négyzetkilométeres területnek a német megnevezése volt, amely az auschwitzi komplexumot körülzáró kerítés és őrtornyok mellett húzódott. Ebben az elzárt övezetben éltek a haláltábort irányító náci tisztek családjaikkal.

Míg a Saul fia szubjektív szemszögből, a gázkamrákban dolgozó egyik sonderkommandós szemszögéből láttatja a koncentrációs tábort, addig Jonathan Glazer a fal túloldalán élő nácikat filmezi, mégpedig saját szavai szerint „nem szörnyekként, hanem átlagos emberekként”.

Bodor Ádám: „A szabadság fogalma a vastag falak mögött töltött évek során kitágult”

Hogy mit jelent számomra Kolozsvár? Egyebek mellett barátokat, magyarságot, történelmet, irodalmat és igen, Bodor Ádámot. Amikor ebben a városban járok, óhatatlanul eszembe jut az a tizenhét éves fiú, akit az ötvenes években rendszerellenes összeesküvés vádjával letartóztattak, aztán a szamosújvári fegyházba került. Azt, hogy Bodor Ádám a letartóztatásakor még csak egy kamasz gyerek volt, mi sem bizonyítja jobban, miszerint a bebörtönzésétől a két évvel későbbi kiszabadulásáig tizenegy centit nőtt. S ez csak egyetlen változás abból a sokból, amin keresztülment a börtönévek alatt. Bodor Ádámot, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar írót szabadulásának napjáról kérdeztük, de az is szóba került beszélgetésünk alatt, mit jelent neki a szabadság.

Hogyan emlékszik vissza a szabadulásának napjára? Milyen érzések kavarogtak önben, mit csinált, hová ment először? Azon a napon valóban „lógott valami a levegőben”? Tényleg megérzett valamit?

Ha sok mindenre talán már csak homályosan, de letartóztatásom és szabadulásom napjára elég pontosan emlékszem; sorsformáló eseményekről van szó. Nem hiszem, hogy megéreztem volna valamit, de tényleg szokatlan lelkiállapotban ért a meglepetés. Nem vagyok egy csüggedő alkat, a reménytelenség ritkán kerített hatalmába, mégis épp azon a napon – 1954. szeptember 3-a volt – a szabadulás, egyáltalán a falakon, őrtornyokon túli világ, ahonnan hangok sem szűrődtek be, teljesen valószínűtlennek, csak távolodó emlékképnek tűnt. A világot a büntetőtelep, a börtönépületek, műhelyek s az általuk körbezárt udvar valósága jelentette.

„A zene az, amitől a csend telített lesz” – Sipos Mihály matematikus, zenész

Zeneszerető családban született, több felmenője is tanult és játszott hangszeren. Tanárként végzett édesanyja a Zeneakadémia zongora szakára is járt két évig, újságíró és költő édesapja a Györffy Kollégium egyik alapítója, később igazgatója volt. A közös otthoni éneklés örömét már gyermekkorában megtapasztalta, így természetes volt, hogy szülei a Kodály Zoltán által elindított budapesti Lorántffy utcai ének-zenei általános iskolába íratták be. A kiváló zenepedagógusok mellett az intézményben megfordult a Kodály-módszer iránt érdeklődő Yehudi Menuhin, Pablo Casals, Dmitrij Sosztakovics és Benjamin Britten is.

Bár a zene a kezdetektől érdekelte, s az ének és a szolfézs mellett hétévesen hegedülni kezdett (első hangszerét nagyapjától kapta), előbb mégis a matematikát választotta. A szegedi tudományegyetemre iratkozott be, de hangszerét sem tette le. A beat generáció több tagjához hasonlóan őt sem hagyta érintetlenül a kor szelleme. Megismerkedett a Beatles, a Shadows zenéjével, zenekarok közelébe sodródott, lemezklubot szervezett. Szakdolgozatát A faktoranalízis és zenei alkalmazása címmel írta, arra keresve a választ, miként lehetne matematikailag megragadni a népdalok közötti rokonságot. Már ennek készítése közben, amikor kutatásai alkalmával eredeti énekes felvételeket hallott az MTA Népzenekutató Csoportjában, megfogta a népdal varázsa. Szakmájával a későbbiekben sem szakított, az MTA Pszichológiai Intézetének matematikus munkatársaként ment nyugdíjba.

1972 nyarán utazott először Erdélybe egyik építész barátjával. Ott megismerkedett Kallós Zoltán néprajzkutatóval, közelebbi találkozása a népzenével döntő hatással volt egész további életére. A következő évben baráti szívességként kísérte el későbbi zenésztársait, Hamar Dánielt és Csoóri Sándort a Népművészet Ifjú Mestere címért zajló megmérettetésre, s az ottani siker nyomán határozott úgy, hogy nyilvánosság előtt is hegedül, és életét a család, a munkahely és a zenélés „szentháromságában” tölti. Még ugyanabban az évben elindították a Muzsikus klubot a később törzshelyükké váló Fővárosi Művelődési Házban, ami idővel a hagyományos táncházak mintájául szolgált, és ahol az ének- és tánctanítás mellett egyéb programok is zajlottak.

Öntudatos múzsák, halhatatlan művek

Rockenbauer Zoltánnak több publikációja és egy két kiadást is megért könyve, A halandó múzsa – Ady özvegye, Babits szerelme, Márffy hitvese született ebből az érdeklődésből. Őt faggattuk.

Alma Mahler gyönyörű és tehetséges fiatal lány, később a bécsi szalonok nagyasszonya volt, aki csalhatatlan ösztönnel ismerte fel a zseniket. Beléjük szeretett és az ujja köré csavarta, támogatta, menedzselte és alaposan meggyötörte őket. Pazar művek születtek ezekből a nehéz kapcsolatokból. Elképesztő a körülötte férjként, szeretőként vagy kisebb liezonként felbukkanó művészek névsora. Három férje volt, Gustav Mahler, Walter Gropius és Franz Werfel, de évekig tartó viharos kapcsolat fűzte Oskar Kokoschkához, és Gustav Klimt, Alexander Zemlinsky és Alban Berg is a hódításai között szerepelt. Mitől különösen izgalmas az ő sorsa?

Érdekes és sok szempontból szomorú Alma Mahler históriája. Három lányából kettő tragikusan fiatalon halt meg. Rémes volt a sorsa Mahler mellett, önpusztítóan szenvedélyes a viszonya Kokoschkával, kiábrándítóan unalmas az élete Gropiusszal, és meglehetősen bizarr a házassága Werfellel. Ami viszont engem különösen érdekelt benne, az leginkább nem ez, hanem hogy egy ilyen izgalmas nő, aki tele van művészi ambícióval, tehetséges, jól komponál, tud festeni, verseket írni, vajon miért nem tud saját maga művészileg kibontakozni? Részben persze azért, mert a férje nem engedi. Ez az az időszak, amikor a nők még a szavazati jogért küzdenek, vagy hogy családanyaként is dolgozhassanak, olyan munkákat végezhessenek, amit korábban csak a férfiak. De a századfordulón vannak már művésznők, írók, festők, zeneszerzők is, és Alma is művész szeretett volna lenni, de nem sikerült megvalósítania magát. Mindössze másfél tucat dalt komponált, nem is rosszakat, Zemlinsky volt a mestere. Klimtnél tanult festeni, szobrászkodni, szóval a tehetsége mellett még jó tanárai is voltak. De miközben nem lett saját karrierje, remekművekre inspirált olyan zseniális embereket, mint Mahler vagy Kokoschka. Mahler Adagiettója, amely Almának szánt „szerelmes levél”, talán a legnépszerűbb műve, Kokoschka legjobb korszaka is az Alma-szerelem idejére esett. A kettejüket megörökítő festmény, a Szélmenyasszony az expresszionizmus emblematikus alkotása.

Átadták a IX. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztivál díjait

Május 19. és 21. között rendezték a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kezdeményezte IX. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztivált a Gödöllői Királyi Kastélyban. A fesztiválra 1260 filmet neveztek, az előválogatást követően 50 produkció versenyzett az elismerésekért.

A nemzetközi szekcióban három kategóriában hirdettek nyertest. 

Az ifj. Vitray Tamás operatőr, biológus, szakíró, a National Geographic magyarországi főszerkesztőjéből, a zsűri elnökéből, továbbá Szalay Péter Balázs Béla díjas dokumentumfilm rendezőből és Takács Rita szerkesztő-rendezőből álló grémium döntése szerint az egész estés természetfilmek első helyezettje a Kaktusz Hotel (Cactus Hotel), Yann Sochaczewski alkotása lett. Filmje egy rendkívüli növény biodiverzitásban betöltött szerepét mutatja be hihetetlenül látványos képsorokkal. A rövidfilmek versenyében a Véres hagyomány – Egyetértünk, hogy nem értünk egyet (Bloody tradition – Agree to Disagree) kapott elismerést. A film rendezői, Jitse de Graaf és Martijn Kramer a Feröer szigeteken dívó tömeges delfinpusztításról forgattak. A megrendítő mű szereplői egy helyi apa és fia, akik a hagyományőrzés e módjáról folytonos vitában állnak egymással.  A rajz- és animációs film kategóriában a díjnyertes a Chimborazo (Chimborazo) című film lett, amelynek rendezője Keila Cepeda volt. A költői alkotás főszereplője, Baltazar naponta órákat gyalogol el a veszélyes vulkánhoz, hogy onnan jégtömböket hozzon, amit a közeli városban ad el.

Mind meghalunk, méghozzá nagyon hamar – Oliver Burkeman: Az élet rövid

Oliver Burkeman brit újságíró, aki tizenöt éven keresztül heti rendszerességgel írt a Guardiannek pszichológiai tárgyú cikkeket. Az Ez a rovat megváltoztatja az életedet hasábjain széleskörűen, de kellő szkepticizmussal kutatta és publikálta a szellemi jóléthez és boldogsághoz vezető módszereket. A 2016-ban magyarul is megjelent Túladagolt boldogság – A pozitív gondolkodás mellékhatásai könyvében összegezte addigi tapasztalatait a túlértékelt boldogságról, és a hozzá kapcsolódó hiedelmeinkről. 

Az élet rövid – Útmutató halandóknak a stresszmentes időbeosztáshoz kötetében még tovább megy: szembesít minket azzal a kellemetlen ténnyel, hogy ha minden jól megy, akkor is csak átlagosan négyezer hetet (nyolcvan évet) kapunk a Földön – bár Magyarországon ez csak a nőkre igaz, a férfiak még kevesebb idővel gazdálkodhatnak. Mégis, gyakran úgy éljük az életünket, mintha végtelen mennyiségű idő állna rendelkezésünkre. Felesleges, érdektelen, de sürgősnek tűnő dolgokkal pakoljuk tele a napjainkat, sokszor nem is a saját igényeinknek, vágyainknak, hanem mások elvárásainak engedelmeskedve. Legjobb példa erre az email: hiába olvassuk és töröljük őket rendszeresen, szinte lehetetlen megállítani az áramlásukat, sziszifuszi küzdelmünkben mindenképpen alulmaradunk. Ha válaszolunk is rájuk, akkor meg csak tetézzük a bajt, hiszen azzal mi magunk generáljuk az újabb levelezéseket. 

Oliver Burkeman. Fotó: Wikimedia/Vera de Kok

Cannes – Kínai dokumentumfilm a kritikusi listák élén

A hosszú filmjeiről ismert kínai rendező először kapott meghívást a seregszemle hivatalos programjának versenyébe, ahova egy három és félórás alkotással érkezett. A kilenc részből álló mű egy Sanghajtól 150 kilométerre található alvóváros fiatal textilmunkásainak életét mutatja be.

A lepusztult betontömbök emeletein hálótermekben élő, és az alsóbb szinteken munkatermekben dolgozó huszonévesek élete leginkább egy szerelmi komédiára emlékeztet: miközben a varrógépeken rohamtempóban és nagyon precízen dolgoznak, rendszeresek közöttük a szerelmi évődések és a családi konfliktusok. A jelenetek ismétlődése és a párbeszédek eredetisége olyan hatást kelt, mintha egy realista dokumentumfilm egy szerelmi vígjátékkal keveredne.

Mint egy hatalmas festményen, a kamera rögzíti, ahogy a fiatalok a legnagyobb energiával és pontossággal, de közben könnyedén működtetik a varrógépeket, mindig ugyanazt a gyerekméretű ruhadarabot gyártva. Egyikük mindig ugyanazt a nadrágot, másikuk egy dzsekit, a harmadik egy szoknyát. Művezetőt nem látni, senki nem irányítja őket, mindegyik fiatal szorgalmasan, fegyelmezetten végzi a munkáját, és a mobiltelefonja számológépén ellenőrzi, hogy a legyártott ruharabokért mennyi bér jár neki, miután mennyiségre fizetik a munkásokat. Egy kisebb bérkövetelési akció is kibontakozik a filmben. A monoton munkában az igazi könnyedséget az jelenti, hogy a reggel 8-tól este 11-ig tartó munkavégzés közben a fiatalok végig hangoskodnak, folyamatosan dumálnak, vitáznak, viccelődnek egymással, csábítják egymást és tetszeni akarnak egymásnak, párok összejönnek, miközben mások meg összeverekednek.

Tíz friss magyar film, amit már streamingen is nézhetünk

Netflix

A játszma

A vizsga után több mint tíz évvel tértek vissza kémeink, hogy tovább konspiráljanak egymás ellen. Az 1963-ban játszódó történetben úgy tűnik, hogy az állambiztonsági tisztnek, Jung Andrásnak boldog élete van szép feleségével. Előléptetését is csak egyetlen dolog hátráltatja: egy versengő kolléga, Kulcsár. De aztán felbukkan a múltból a legendás kém, Markó Pál, és minden drámai fordulatot vesz. A filmről – amelyben először láthatjuk a súlyos sztrókja után felépülőben lévő Kulka Jánost – szóló kritikánk itt olvasható.

1920-ban készült némafilm felújítására nyert támogatást a Filmarchívum

Az ACE (Association des Cinémathèques Européennes – Európai Filmarchívumok Egyesülete) által szervezett A Season of Classic Films elnevezésű program nemzetközi filmrestaurálási pályázatát az NFI Filmarchívum a Belga Királyi Filmarchívummal és Cinémathèque française-zel közösen benyújtott projektterve nyerte A halál után című magyar némafilm teljeskörű restaurálására. A restaurálási munkálatok a NFI Filmlaborban fognak zajlani.

Az 1920-ban készült és a Belga Királyi Filmarchívumban megtalált A halál után ritka példája a némafilmkorszakban népszerű fantasztikus kísértetfilmeknek. Azért is nagy jelentőségű, mert a korszakban készült 42 magyar fantasztikus némafilmből mindössze három maradt fenn. Rendezője a magyar filmművészet egyik úttörője, a színészként és producerként egyaránt tevékeny Deésy Alfréd, aki egy francia művet, Az operaház fantomja szerzőjeként is ismert Gaston Leroux népszerű regényét vitte filmre. A főszerepet a korszak kedvelt színésznője, Hollay Kamilla játssza, aki sikeres nemzetközi karriert futott be.

A film gazdag színvilága és egyedi technikai trükkjei miatt is különlegesnek számít.

Egy szó mint száz – úttörődalok és házassági hirdetések

Úgy vélem, az ötvenes korosztálytól fölfelé mindenki megélte ezt a mozgalmi időszakot. Volt kisdobos, úttörő és KISZ-es. Van, akinek a múlt nosztalgikusan megszépült, bevallom, nekem is. A zánkai úttörőtábor, az őrsi gyűlések és a kirándulások többek között. Azonban ezúttal a kötet nyelvhasználatáról kívánok szót ejteni.

A mű bevezetőjéből megtudhatjuk, hogy „Hétszázezer életvidám, tudásra szomjazó fiú és lány viseli az úttörők fehér blúzát és kék nyakkendőjét.” „Az Úttörő Központnak (sic!) gyakran gondot okozott a pajtások csillapíthatatlan kultúréhségének kielégítése.” Nos, most már értjük: ezen éhség csillapítására volt szükség erre a kötetre, a szovjet pionírok életét ábrázoló költészet legszebb darabjainak közzétételére. Ugyanakkor olyan mű kerül a pajtások kezébe, az előszó írója szerint, amely mozgalmi és kulturális fejlődésüket egyaránt elő fogja segíteni. De ezt még lehet fokozni, a jelzők túlzott halmozásától sem riadt vissza a bevezető írója: „A gyermekköltészet fogalma nem túlságosan kellemesen hangzik, ha a burzsoá szellemiség gügyögő, hamisan csikorgó, lélekmérgező, álgyermekded fércműveire gondolunk.” A legérdekesebb minősítés az álgyermekded. Nem tudom, milyen lehet az, de a lényeg: ezekkel a költeményekkel erősíthető a gyermekek szelleme.

Már a cikluscímek is „sokatmondóak”: Rajta, pajtás!, Tanulj többet!, Játsszál jobban! A kötet darabjaira a szocializmus mozgalmi retorikájának és túlzott lelkesültségének patetizmusa jellemző. (A művek fordítóinak és az előszó írójának a nevét fedje jótékony homály, ki tudja, miért kényszerültek erre a „barkácsmunkára”.) Akik nem ismerik ezt a világot, azoknak már talán ennyi is elég lenne, azonban feltétlen következzenek a „gyöngyszemek”, vagyis az idézetek a versekből.

Ők a Magyar Mozgókép Fesztivál idei életműdíjasai

Esztergályos Cecília színésznő, táncművész, Mészáros Márta rendező, Reviczky Gábor színművész, Romwalter Béla (Richy) producer és Ternovszky Béla rajzfilmrendező kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal. A június 7-10. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban megrendezendő legnagyobb hazai filmes mustrán az életműdíjasokhoz kapcsolódóan többek között olyan klasszikusokat láthat majd a közönség, mint a Meteo, az Eltávozott nap vagy a Macskafogó.

Az idén 80 éves Ternovszky Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, érdemes művész. A filozófia-esztétika szak elvégzése után a Pannónia Filmstúdiónál, később pedig a Filmvállalatnál helyezkedett el. Kezdetben rajzoló volt, majd mozdulattervező és rendező. 1995 és 2005 között a Stúdió II. Kft. egyik tulajdonosa és rendezője is. Első saját rövidfilmje – mely a június 10-én 20 órakor Balatonalmádiban a Wesselényi Strandon a Tartsunk kutyáttal együtt fesztiválon is látható lesz –, a Modern edzésmódszerek számos hazai és nemzetközi fesztiváldíjat nyert. Olyan közkedvelt sorozatok fűződnek a nevéhez, mint a Mézga család, a Kérem a következőt! és a Gusztáv, de ő rendezte a kultikus Macskafogót is, amelyet világszerte nagy sikerrel vetítettek és most a fesztiválozók is újra megtekinthetik nagyvásznon.

Esztergályos Cecília. Fotó: MTVA / Farkas Tamás