Best WordPress Hosting
 

A zene misszionáriusa

A Békés megyei Kunágotán született 1931. március 30-án, műkedvelő muzsikus családban – nagyapja és édesapja is több hangszeren játszott, kórust alapított. Édesanyja érzékeny, mélyen vallásos asszony volt, az ő hatására pap vagy hittérítő szeretett volna lenni, s érdeklődött az irodalom iránt, szüleinek személyes ismerőse volt Szabó Lőrinc.

1947-től járt a legendás, Gulyás György karnagy-pedagógus vezette békéstarhosi zeneiskolába. Az itt töltött évek egész életére meghatározó hatással voltak, itt ismerkedett meg Bartók és Kodály népzenében gyökerező zenei világával. Zenei tanulmányait Szabó Ferencnél és Farkas Ferencnél folytatta a Zeneakadémián, ahol 1957-ben kapott diplomát.

1957-től 1961-ig a Magyar Rádió zenei lektoraként és szerkesztőjeként dolgozott. 1959-től 1994-es nyugdíjba vonulásáig a Zeneakadémia középiskolai énektanár és karvezető, valamint zeneszerzéstanára volt, a hetvenes évek második felében a Magyar Televízió zenei lektoraként is működött. Több mint húsz társadalmi szervezet – köztük a Magyar Kodály Társaság, a Magyar Zenei Kamara, a budapesti Operabarátok – munkáját segítette és elnökölte. 1992-től haláláig a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. 1994-ben – elsősorban egészségügyi okokból, és hogy csak az alkotásnak élhessen – Sopronba költözött. „A művészek gyakran nem a vágyaiknak próbálnak megfelelni, hanem az elvárásoknak, ami nagyon sajnálatos. Szeretnék elbújni a dolgozószobámban, a csendes zugomban, hogy csak azzal foglalkozhassam, ami számomra fontos” – mondta egy interjúban.

A kosárpályáról az Operaház színpadára

Budapesten született 1948-ban. Családjával sokat énekeltek otthon, tehetségét látva szülei terelték a zene felé. 1955-től öt éven keresztül a Magyar Rádió Gyermekkarában énekelt, tizenkét évig hegedülni is tanult. Kamaszkorában mégis hátat fordított a pályának, versenyszerűen kosárlabdázott, még az NB I-ben is játszott, 1967 és 1977 között esztergályosként dolgozott. Az operajátszás felé Wagner iránti rajongása és Bánk bán szerepe vonzotta, az énekléssel komolyabban külső unszolásra kezdett el foglalkozni. 1976 és 1979 között magánúton képezte magát Kaposy Margit irányításával, 1977-től a Magyar Rádió és Televízió énekkarának tenoristája volt. Az Operaház társulatához 1979 januárjától Mihály András igazgató azonnal szerződtette előéneklése után, az intézménynek 1999 óta örökös tagja, 2008-tól mesterművésze.

Az Operaház színpadán Puccini Bohéméletében, Parpignol szerepében debütált, és már 1979 őszén főszerepet kapott, Hunyadi László volt Erkel Ferenc operájában. A kis szerepeket sem becsülte le: „jók egy kezdőnek, mert megtanul koncentrálni. Nagyon oda kell figyelni, mert a kis szerepet csak elrontani lehet – szokták mondani. Csak egyszer vagy kétszer kell megszólalni, de ha az nincs a helyén, baj van” – mondta egy interjúban. Pályája elején énekelte A végzet hatalmában Alvarót, Don Josét Bizet Carmenjében, A varázsfuvola Taminóját, Puccini Turandotjában Marton Éva partnereként Kalafot. Két kortárs magyar opera ősbemutatójának is főszereplője lehetett: 1985-ben Bozay Attila Csongor és Tündéjében Csongort, két év múlva Szokolay Sándor Ecce homo című operájában Manoliosz hegyi pásztor szerepét alakította. Amikor 1989-ben az Erkel Színház felújította Respighi A láng című operáját, a műben ő volt Donello.

Molnár András Richard Wagner Parsifal című operájában 1983-ban. Fotó forrása: OPERA Archívuma

Elhunyt Rolla János hegedűművész

Rolla János 1944-ben született Kőtelken. 1957-től 1962-ig a Bartók Konzervatóriumban Zipernovszky Mária növendéke volt, majd 1962 és 1968 között a Zeneakadémián tanult Kovács Dénes osztályában.

Részt vett 1963-ban a Liszt Ferenc Kamarazenekar megalapításában, majd több mint 50 évig az együttes koncertmestere, 1979-től visszavonulásáig művészeti vezetője volt, emellett 1967 és 1974 között a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarában is játszott.

Nevéhez fűződik a Zempléni Művészeti Napok létrehozása. Nemcsak zenekari, hanem kamarazenészként is nemzetközi hírnevet szerzett, olyan muzsikusokkal játszott együtt, mint Maurice André, Jean-Pierre Rampal, Alexander Schneider, Henryk Szeryng vagy Vásáry Tamás.

Rettenetes sötét van

Az album megjelenése idején megosztotta a rajongókat. Egyfelől ott volt a tanácstalanság, hogy ez akkor most kihez is szól? Az akkor kibontakozó metál színteret akarta megszólítani, vagy éppen azt cikizi? A Rockévkönyv 1981-ből tudható volt, hogy Schuster Lóránt egy hónapot töltött Londonban, közvetlen azután, hogy a zenekar első, Mobilizmo című albuma megjelent, járt többek között Judas Priest-koncerten is. Tehát sejtette, hogy a műfaj hamarosan náluk is átveszi a hard rocktól a vezető szerepet, és csak az a kérdés, hogy erre milyen válaszokat adjon.

Amikor 1980 szeptemberében a P. Mobilt elhagyta Bencsik Sándor, az ország talán legjobb hard rock dalszerző gitárosa és a Hammond-mágus, Cserháti István, a P. Mobilnak fel is volt dobva a labda: mit kezdjen egyedülálló örökségével? Ugyanazt vigye tovább, csak két új belépő zenésszel (Sárvár Vilmos gitárossal és Zeffer András billentyűssel), vagy változtasson a hangzásán, a kiállásán? Azaz igazítsák-e a P. Mobilt a feljövő heavy metal arculati kézikönyvéhez? Nyilvánvaló volt, hogy nem lehet csak úgy a magyar hard rock egyik legimponzásabb repertoárját eldobni, hiszen nincs P. Mobil-koncert Utolsó cigaretta és Kétforintos dal nélkül, így aztán a P. Mobil hangzása kapott egy árnyalatnyi metálos soundot is, de a zenekar karaktere mindvégig hard rock zsánerű maradt.

Érdekes módon a Heavy Medal album hátoldalának fotója – amely az Ifjúsági Magazin posztereként is látható volt – már nemcsak hogy heavy metálos, de kapott némi black metálos karaktert is. Azt, hogy a heavy metál nálunk is a levegőben lett volna, elsősorban nem a szcéna változásai jelezték, hiszen hiába vette le a Stress, a HIT és még számos amatőr zenekar a metál pózokat, a Pokolgép 1985-ös berobbanásáig senki nem szólaltatta meg kellő profizmussal a műfajt. Ekkor már a Pokolgép telt házas koncertet adott a Pecsában. Ezt sajátos módon megelőzte Schuster Lóránt bécsi Deep Purple-koncertről hozott élménybeszámolója. Lóri már itt, a Pecsában, 1985 júniusában érezhette: a Heavy Medal-féle jóslat beteljesült, eljött a metál ideje, fél év múlva pedig hosszú évekre meg is szűnt a P. Mobil. (Csak 1994-ben tértek vissza a Fradi-pályás nagy koncertjükkel.)

Képkockákba zárt rocktörténelem

A hazai rockzenetörténet legfontosabb eseményeit és szereplőit, valamint a hatvanas-hetvenes évek könnyűzenéjét mutatja be a Képes Krónikák kiadásában és a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával most megjelenő Magyar Rocktörténet első kötete. A képregény Kántor Mihály szövege alapján, Futaki Attila szakmai irányítása mellett, Szabó Csaba és Fritz Zoltán rajzaival, valamint Jávorszky Béla szakmai lektorálásával született.

Mészáros János, a Képes Krónikák Kiadó vezetője kiemelte, több mint száz zenész elevenedik meg a képregény lapjain, s közülük sokan meg is jelentek a bemutatón. A képregény következő része jövőre várható, amelyben a nyolcvanas és kilencvenes évek ikonikus alakjai elevenednek majd meg. Minden évtized bemutatásáért más rajzoló a felelős, változnak a színek és formák, ahogyan a zenei stílusok is.

Németh Levente, a kiadó munkatársa színpadra hívta a rajzolókat, Szabó Csabát és Fritz Zoltánt, Kántor Mihályt, aki a képregény szövegéért felelt, valamint Pénzes Máté zenészt, aki rengeteget inspirálódott a korszakból. Nem teljes a leltár az ötletgazda, Futaki Attila nélkül, aki nem tudott jelen lenni az eseményen. Futaki Attila nemcsak a hazai, de a nemzetközi képregényvilágnak is megkerülhetetlen rajzolója. Ő kérte fel Kántor Mihályt a képregény történetének megírására.

Világhírű brit zeneszerző lesz a 2024-es Bartók Világverseny zsűrijének elnöke

Meghirdette a hatéves ciklusokban megvalósuló, nemzetközi hírű Bartók Világverseny 2024-es, komponistáknak szóló megmérettetését a Zeneakadémia, szóló zongorára írt 5-6 perces művekkel indulhatnak 40 év alatti zeneszerzők. A részletes kiírás a bartokvilagverseny.hu portálon olvasható, a jelentkezési lap 2024. január 18-tól válik elérhetővé, a beadási határidő pedig 2024. augusztus 23. A díjazott műveket a Zeneakadémia Solti termében rendezett gálakoncerten mutatják be 2024. november 23-án. 

A díjnyertes vagy elismerésben részesített kompozíciók közül egy vagy két kiválasztott alkotás bekerül a 2025-ös, zongoristáknak rendezendő verseny repertoárjába. Az első díjjal a magyar állam támogatásának köszönhetően 5000 euró jár, a másodikkal 3000, a harmadikkal pedig 2000 euró. 

A beküldött pályaművekből a Zeneakadémia neves oktatóiból álló előzsűri válogat, a helyezésekről pedig rangos nemzetközi zsűri dönt, amelynek elnöke az egyik legelismertebb kortárs zeneszerző, Thomas Adès. A brit komponista, aki vonzódik a magyar kultúrához, örömmel elfogadta a szervező Zeneakadémia felkérését a 2018-as forduló után immár másodjára. 

10+1 hazai metálzenekar azoknak (is), akik azt hitték, nem szeretik a metált

A rockzenén belül van egy műfaj, amely sötétebbnek tűnik a többinél. Ám ne ijesszen el senkit a metál szó, nemcsak erőszakos hörgést, de a szépséget is meg lehet találni a fémzenében. Tíz hazai zenekaron keresztül mutatjuk meg, milyen változatos ez a műfaj. A hazai metál ma is feneketlen kút, közel százötven zenekart tartanak számon. Azok közül válogattunk, amelyekkel koncerten is találkozhatunk a közeljövőben, mert ez a műfaj is élőben az igazi.

Thy Catafalque

A magyar avantgárd metálzene képviselője sokáig nem is létezett zenekarként. Habár Kátai Tamás 1998-ban Makón már kísérletezett a metál határaival, és később lemezeket is jelentetett meg, nem mutatták be a nagyközönségnek, mivel mindig más zenészt kért fel egy-egy album felvételénél. A titokzatos – és azóta világhírű – formáció első fellépésére 2021-ben került sor a Fekete Zaj Fesztiválon, ahol közel harminc zenész váltotta egymást a színpadon, hogy bemutathassák Kátai Tamás vízióját. Nehéz egy dallal jól érzékeltetni, mi is a Thy Catafalque, az Embersólyom remek kezdet Kiss Anna versével és a Kaláka dallamával.

Az etédi csoda – Timbora-bemutató

Könnyű dolgom lenne, ha egyszerűen egy hangszerbemutatóról kellene most írnom, ám a történet valami sokkal bonyolultabb és fontosabb lényeget hordoz magában: sok évtized után most újra megszólal az a hang, amely hosszú időn át az etédi közösség önkifejezésének összetéveszthetetlen hangja volt, s amely az idők során végképp elhallgatni tűnt, egészen mostanig. Etéden vasárnap csoda történt: nem csupán egy hangszer újjászületésének az ünnepén lehettünk jelen, hanem a közösség életének azon a nagy pillanatán, amely lehetőséget teremt önnön identitásának újrafogalmazására is.

A hangszer történetéről az egyik legfontosabb tájékoztatást Orbán Balázstól kapjuk, aki a Székelyföld leírásában a következőképpen beszél Etédről: „Etéden van egy sehol sem láttam ősi hangszer a Timbora, ez egy hosszu lant négy hurral, és guitare-szerü hang-osztálylyal, melyel igen szép, remegve panaszos hangokat lehet kihozni; a hurokat tollal pengetik. E lehetett régi harczi dalnokaink hangszere, s a most tökéletesitett cytherának ősatyja.” Persze, nagyon nehéz lenne bizonyítani vagy cáfolni Orbán Balázs állítását, ám sokkal fontosabb, hogy, amikor a timbora kapcsán őt idézzük, elolvassuk a teljes, Etédről szóló leírást, amelyben az idézett bekezdés előtt kevéssel így beszél a faluról: „Etédet gyönyörü nép lakja, kiválóan a nők oly szépek mint sehol: annyi szépséget egy csoportban soha sem láttam, mint Etéden egy vasárnap templomból való kijövetelkor; öltözetük is igen szép és festői, s azért közmondás Székelyföldön, hogy: olyan szép mint az etédi menyecskék.”

Etéd látképe. Fotó forrása: Etéd Község Önkormányzata

Magyar együttes a világ legjelentősebb világzenei toplistáján

A decemberi listán a rangos 11. helyen szerepel a Napfonat lemeze, ebben a hónapban más hazai album nem került fel a toplistára. A Harmatcseppben él a világ bennem egyik különlegessége a tematikusság. Az album a Föld, Levegő, Tűz és Víz minőségeit próbálja énekhanggal közelebb hozni a hallgatóhoz, hogy érzékenyítse az életet adó elemekhez való kapcsolatát. A zenei egység az őselemeknek megfelelően négy részre osztható, mindegyikhez tartozik két-két dal és ráhangolódásként egy koshi harangos improvizáció.

A nemzetközi sikerekkel párhuzamosan pedig az ünnepekre már itt a formáció új albuma. A Napfonat adventi műsorát első formájában 2019-ben hallhatta a közönség. Ez a zenei anyag adta az alapját a most megjelent lemeznek, amelynek címe Égből, Fényből… A lemez különlegessége, hogy a lányok elrugaszkodva az eddigi a cappella koncepciótól hangszert ragadtak, és a megszokott perkusszív (cajon, keretes dob, darbuka) hangzás mellett citerával, ír buzukival, gitárral, fuvolával, furulyával és zongorával dúsították az albumon szereplő népdalok és ünnepi énekek megszólalását. 

Fotó: Veres Anita

„A zene a lelkünk hangszeren keresztüli interpretálása” – Interjú Bordás Józseffel

A Kőbányai Zenei Stúdióban végzett dobművész még Jávori Vilmos szárnyai alatt sajátíthatta el az oktatás különféle formáit, s ami a mesternél még csupán ösztönös cselekedet volt, az a tanítványnál már kiforrott, tudatosan alkalmazott pedagógiai eszközzé vált. Kőbányai éveihez köthető az univerzális zenészlét elsajátítása is; többek között erre épült magániskolája, a Bordás Dobiskola is, melynek híressé vált filozófiája így hangzik: „Nem dobosokat, hanem zenészeket képzünk.” Az elismert dobművész kiváló pedagógiai érzékkel szólítja meg a fiatal generáció zenélni vágyóit, újító módszereit már megannyi tanár alkalmazza, így főként erről, rocklegendákról, a rockzene jövőjéről, de még a popprodukciókban megbúvó rockzenészekről is szót ejtettünk beszélgetésünk során. Kincses Krisztina interjúja Helyőrség.ma oldalon jelent meg.

Ha rákeresünk a nevedre, akkor nagyon sok mindennel szembetaláljuk magunkat: Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett dobművész, Artisjus Zenetanári díjas zenepedagógus, zeneszerző, a Nemzetközi Dob Mánia tábor megalapítója, a Rajkó-Talentum Konzervatórium dob tanszakának vezetője, a Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum ügyvezetője, illetve nyolc évig voltál a Magyar Jazzszövetség vezetőségi tagja, amiből három évig alelnökként képviselted a műfajt. Hogyan tudsz mindenhol helytállni úgy, hogy mindemellett férj és családapa is vagy? Mi adja az erőt és a lelkesedést a mindennapokhoz?

Én zenész családból származom, édesapám tánczenész volt, aki eleinte nem szerette volna, hogy zenész legyek, mert bizonytalannak tartotta a megélhetést, éppen ezért világéletemben bizonyítanom kellett, hogy a Jóisten valóban erre szánt engem. Ebből adódóan mindig volt bennem küzdési vágy, voltak rövid és hosszú távú céljaim az életben, és egy idő után természetesen a szüleimnek is sikerült bizonyítanom, ők is belátták, hogy ez az én utam. Voltak emberek, akik hittek bennem, voltak, akik nem, de én mindig is a saját utamon akartam járni; így van bennem egy olyan szintű szakmai maximalizmus, ami arra ösztönöz, hogy ha valamit kitalálok, akkor azt az ötleteléstől a megvalósításon át egészen az elszámolásig véghez vigyem.

Puhatestűt is neveztek el a polgárpukkasztó Frank Zappáról

Baltimore-ban született 1940. december 21-én olasz bevándorló apától és francia-olasz anyától. A család tízéves korában költözött Kaliforniába, Zappa már ott nőtt fel. Tizenkét évesen kezdett dobolni, tizennyolc évesen tért át a gitárra, amelyen teljesen egyedül tanult meg játszani. Ekkoriban minden pénzét lemezekre költötte – a klasszikus zeneszerzők közül Stravinsky és Edgard Varèse volt rá nagy hatással. Középiskolásként alakította első együttesét, de megélhetési okokból egy ideig még bárokban és esküvőkön is játszott.

Az általa szerényen csak „a nyugati part legborzalmasabb bandájának” nevezett formáció 1964-ben anyák napján kapta a The Mothers nevet, és a következő évben elkészült első, Freak Out! című dupla albumuk. A kiadó azonban nem bízott benne, hogy ilyen névvel bárki is megvenné a lemezt, így lettek a The Mothers of Invention. Zappa azonnal összekülönbözött a kiadóval, amely nem akart fizetni neki, dalait önkényesen cenzúrázta. A szerződésben előírt utolsó lemezét a sokatmondó We’re Only in It For the Money (Csak pénzért csináltuk) címmel tette le az asztalra, majd saját kiadót alapított.

A polgárpukkasztás nagymestere volt, példa erre az a híres-hírhedt poszter, amelyen letolt nadrággal, előregörnyedve, a kamerába bámulva ül a lakás legkisebb helységében. Szövegeivel mindent és mindenkit kigúnyolt a hatalomtól a kispolgárokig, a békeharcosoktól a televíziós prédikátorokig. Amikor Al Gore alelnök felesége a lemezek korhatár szerinti besorolását követelte, Zappa „unatkozó washingtoni háziasszonyok gyülekezetének” titulálta a kezdeményezés pártolóit.

Angyali szoprán és szeszélyes tigris egy személyben

Maria Anna Cecilia Sofia Kalogeropulos görög bevándorlók gyermekeként született New Yorkban. Gyógyszerész apja az amerikaiak számára nehezen kiejthető nevet előbb Kalosra, később Callasra rövidítette. A csodálatos hangú, rendkívüli hallású kislányt anyja már ötévesen éneklésre fogta, hiába tiltakozott az kézzel-lábbal. Szülei válása után, tizennégy évesen anyjával Görögországba költöztek, ahol képzetlen hangja miatt nem vették fel a konzervatóriumba, így a spanyol koloratúrszoprán, Elvira de Hidalgo növendéke lett. Pályafutása 18 évesen az athéni operaházban, Suppé Boccaccio című vígoperájának egy kis szerepével kezdődött; 1942-ben a Tosca címszerepébe beugorva már hatalmas sikert aratott.

1945 őszén meghallgatást kért a híres New York-i Metropolitan Operában, ahol a Fidelio és a Pillangókisasszony főszerepét ajánlották fel neki, de mivel a szeszélyes és ekkor még túlsúlyos Callas inkább az Aidát és a Toscát szerette volna, széttépte a papírt. A Chicagóból kapott szerződést elfogadta, de a társulat a premier előtt megszűnt.

Megkeresték viszont Olaszországból, és 1947-ben a Veronai Arénában Ponchielli Giocondájának címszerepében debütált. Nem sokkal később feleségül ment a nála 30 évvel idősebb Giovanni Meneghini téglagyároshoz, aki impresszáriója is lett. Zenei téren Tullio Serafin karmester vette szárnyai alá, színészi képességei kibontakoztatásában pedig a rendező Luchino Visconti volt segítségére. 1951-ben mutatkozott be a milánói Scalában. Mexikóban egy hónap alatt énekelte el a torokpróbáló Normát, Aidát és Toscát. A hangjától lenyűgözött Arturo Toscanini neki adta a Lady Macbeth címszerepét; a Metben 1956-ban Bellini Normájában mutatkozott be. Legnagyobb vetélytársa Renata Tebaldi volt, rivalizálásuk az operabarátokat is két táborra osztotta.

Rock and roll időutazás Ceaușescu Romániájában

Majdnem azt írtuk a lemezről, hogy „vegyes műsor”, de ez inkább az ORI-turnékat jellemezte, Koós Jánossal, az Express együttessel, Hofi Gézával és Hacki Tamással. A Metropol Group viszont a közösségi izgatásra alkalmas hard rockban volt érintett, ráadásul Romániában, ahol 1989-ig szaloncukor sem volt kapható, nem hogy gitárhúr.

Nálunk a hetvenes években már be lehetett szerezni a Triálból vagy külföldi forrásból minőségi hangszereket, ugyanez a román közigazgatás területein nehezített pálya volt. Aki járt a rendszerváltás előtt mondjuk a lőkösházi határállomáson, az tudja, milyen érzés volt, amikor a román határőrök feltépték a vonatszerelvények ajtóit, és inzultálták a néniket, akik a kályhák könyökcsövébe rejtették a szaloncukrot. Nos, aki ezt megélte, az úgy érezhette: a szocialista Magyarország maga az Árkádia Romániához képest, hiszen nálunk volt szaloncukor, és nem motozták meg az öregasszonyokat a vonaton. Csak azt igazoltatták mondjuk 1986-ban, akinek fel volt nyírva a haja, és valahonnan szerzett egy átalakított bőrdzsekit. Romániában ezzel szemben csak annak lehetett hosszú haja, akinek papírja volt arról, hogy művész. Nálunk bárki hordhatott hosszú tollat, legfeljebb nem engedték be az Ifjúsági Parkba. A hetvenes évek közepén már inkább túlkapásnak értékeltük, ha a rend őrei valakit csak azért vertek össze egy vasútállomáson, mert hosszú volt a haja. Nálunk csak a koncerteket vették fel a szolgálatok, a Metropol Groupnak viszont a próbáit is, hiszen a próbatermük is be volt technikázva. Az, hogy a Metropol egyáltalán létezhetett, sőt magyar nyelvű lemezük is megjelenhetett, kisebb csoda volt.

Nagyváradon, de lehet, hogy az egész szocialista Romániában 1968-ig, a Metropol első fellépéséig nem fordult elő, hogy valaki csak úgy plakátokat ragasszon ki. A zenekar tagjai megúszták, ahogy szerencséjük volt akkor is, amikor a diplomájuk megszerzése után nem helyezték el őket Románia isten háta mögötti részeire (lásd A részleg című Bodor Ádám-novellát, illetve a belőle készült Gothár Péter-filmet). Így együtt tudott maradni a zenekar, szemben több más formációval, amelyek azonnal szétestek. A Metropol azzal is jól járt, hogy Nagyvárad közel volt a magyar határhoz, így hallgatni tudták a rádióállomásokat. (Náluk is szerencsésebbek voltak a temesváriak, akik nemcsak a magyar rádiót, de jugoszláv adókat is foghattak.)

A szép 20. századot elhallgatták előlünk

Szeretsz dolgokat nulláról indítani, felépíteni, gyökeresen megváltoztatni. Most meg úgy fest, hogy beleülsz a készbe.

Ez csak a látszat. Ádámnál és Évánál kell kezdenem. 2011 számomra is minimum elgondolkodtató esztendő volt. Bogányi Tibor egyébként abban az évben szerződött a PFZ-hez, engem pedig akkor hívtak vissza a Miskolci Bartók+ Operafesztiválhoz, hogy állítsam talpra a 2001-ben alapított, éppen hullámvölgyben lévő rendezvénysorozatot. De már korábban is kísértett engem az a jelenség, hogy egyfajta kettősségben élek: ambiciózus muzsikusként kortárs darabokat játszom, amelyek sem nekem, sem a közönségnek nem tetszenek. 2011-ben vettem egy nagy levegőt, és kiálltam a nyilvánosság elé azzal, hogy ez így nincs jól. Az opera drága, de nem múzeumi műfaj. Csak az a hosszú távú megoldás, ha a közönség megértését kereső attitűddel születnek kortárs operák. Ennek érdekében a zeneszerzőkhöz szóló felhívást tettem közzé.

Mire jutottál?

Tanítványai a világ végére is követnék

Édesapja, Sapszon Ferenc neves kóruskarnagy volt. Ön belenőtt a hivatásába vagy választotta?

Is-is. Indirekt módon belenőttem, hiszen láttam a példáját. Neki élete volt a karvezetés, a zene. A Magyar Rádió Gyermekkórusában énekeltem, a kóruséneklés és az énekes légkör otthonos volt számomra. Megesett, hogy Csányi László kiállított a társaim elé vezényelni. De csak lassan tudatosodott bennem, hogy ez az én utam.

A választásának megfelelően végigjárta a megfelelő iskolákat, 1977-ben énektanári és karvezetői diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Tanítani kezdett, és létrehozta a Jubilate Gyermekkórust. Fokozatosan ébredt rá, hogy valami nincs teljesen rendben?

Magyarországon is járt az opera műfajának olasz megteremtője

Cremonában, egy orvos fiaként látta meg a napvilágot, születésének napja pontosan nem ismert, csak az biztos, hogy 1567. május 15-én keresztelték meg. Első zeneóráit szülővárosa katedrálisának karnagyától vette, megismerkedett a polifon szerkesztési móddal, hegedülni és énekelni tanult, első motettái és madrigáljai (többszólamú énekelt művek) tizenöt éves korában jelentek meg. 1590-ben a mantovai Gonzaga herceg énekese és gambajátékosa lett (a gamba hathúros vonós hangszer), 1601-ben elnyerte az udvari karmesteri állást. A herceg felismerte Monteverdi zsenialitását, minden eszközzel támogatta, ő pedig hálából – bár szerződése nem kötelezte erre – sok zeneművet írt pártfogójának. Számos útjára elkísérte Gonzagát, a tizenöt éves háború alatt, 1595–96-ban Magyarországon is járt, jelen volt Esztergom ostrománál. 1599-ben megnősült, és bár három gyermeke született, feleségét hamar elvesztette.

Első operáját, egyben a műfaj egyik legelső darabját Orfeo címmel 1607 farsangjára komponálta, Alessandro Striggio szövegkönyvére. A mű Orfeusz történetét meséli el, aki az alvilágba indul feleségét, Euridikét megmenteni. Bár ebben még megtalálhatók a tradicionális „favola pastorale”, a régi olasz pásztorjáték-irodalom elemei, Monteverdi már korának minden harmóniai és hangszerelési eszközét mozgósította. A drámai szerepű operazenekar, a recitativo és a bel canto arioso típusával megteremtette a műfaj évszázadokon át érvényes hagyományát. Merész disszonanciákat, váratlan modulációkat alkalmazott, amelyekkel a történet drámai fordulatait támasztotta alá. Wagnert megelőzve használta a vezérmotívumot, dalműveiben ugyanazzal a motívummal jellemzett bizonyos drámai szituációkat, ha azok többször ismétlődtek. Műveiben a recitativók közé áriákat, kórusokat és táncokat iktatott be, drámai hatású hangszíneket alkalmazott, az Orfeóban például az alvilág árnyait komor harsonákkal idézte. Kortársai közül elsőként ismerte fel a szöveg fontosságát, „a beszéd a harmónia ura, nem pedig szolgája” – vallotta. 1624-ben írta Tasso nyomán Tankréd és Klorinda párviadala című drámai darabját, amely a barokk zenében először használta a pizzicatót (a húrok nem vonóval, hanem ujjal, pengetve való megszólaltatása).

Sikeresen ábrázolta az érzelmek erejét Arianna című operájában is, melyet az új herceg, Francesco Gonzaga és Savoyai Margit hercegnő esküvőjére komponált, de a darabból csak Arianna lamentója maradt az utókorra. A fukar herceg nem részesítette tehetségéhez méltó javadalmazásban világhírű zenészét, aki huszonegy Mantovában eltöltött esztendő után lemondott, és örökre hátat fordított az udvarnak, ahol sok dicsőség, de még több szenvedés és félreértés kísérte életét.

A magyar zenekari kultúra értelmezhetetlen a Pannon Filharmonikusok nélkül

Húsz évvel ezelőtti megalakulásukkor a vezetésben és a közösség értelmezésében is a magyar szimfonikus zenekari hagyománytól eltérő utat választottak. Honnan, milyen alapokról indultak, és hova jutottak mára?

Tudatosan, de valóban szokatlan útra léptünk, és húsz év elteltével sem számít mainstreamnek az a modell, amit a Pannon Filharmonikusok képviselnek. A bázist ehhez az a zenekari kultúra jelentette, amelyet egészen közelről, a zenészi és a menedzsment oldalról is megismerhettem a bécsi zeneakadémiai tanulmányaimnak köszönhetően. Mintaként szolgált az ott tapasztalt nagyon koherens, a szó legtágabb értelmében vett zenekari kultúra, és ezt a know how-t igyekeztünk strukturálisan és részleteiben is megérteni és adaptálni a Pannon Filharmonikusok működésére két évtizeddel ezelőtt, remélve ettől az itthon újdonságnak számító felépítéstől, hogy dinamikus fejlődést tesz lehetővé, és olyan eredményeket hoz, mint amilyet a számunkra referenciaként tekintett zenekarok mutatnak fel. Az idő, úgy gondolom, bennünket igazolt.

Milyen alapkérdéseket kellett tisztázni ehhez?

A zeneszerző, aki már a film előtt feltalálta a filmzenét

A Fesztiválzenekar több mint tíz éve indította el a Midnight music névre keresztelt koncertsorozatot, amelynek üdítő frissessége máig megmaradt. A zenekarban elhelyezett babzsákokon elfekve hallgathatunk klasszikus zenét a karmester magyarázataival. Kötetlen, szerethető és élvezetes. Ez varázsszó azok számára is, akik egyébként ritkán járnak koncerttermekbe.

A szombat éjszakai koncertre időben érkezem, hogy lehetőleg ne a rezesek közé üljek. Mikor belépek a terembe, még bőven akad üres babzsák, ám mivel a zenekar – szokatlan felállásban – körben ül, és a kották még nincsenek a pultokon, fogalmam sincs, hogyan helyezkedjek. Igyekszem a vonósok között keresni egy tetszetős helyet, majd mikor hegedűsök ülnek le a jobbomon található székekre, örömmel konstatálom, hogy sikerült. Azonban amikor a balomon egy zenész megjegyzi: majd igyekszem nem túl hangosan fújni, már érzem, nem felhőtlen az öröm, egy tubás mellé ültem.

– Rahmanyinov, bár kivándorolt Amerikába, nagyon orosz zenét írt – kezdi Fischer Iván. – Sok orosz zenészt ismerek. Borisz – az egyik jó barátom – mondta, hogy szörnyűek vagytok ti, nyugatiak, mert olyan racionálisak vagytok. Nekünk hinni kell valamiben. Ma orosz zenét fogunk játszani, tehát ezt érezni kell.

Selmeczi György szerencse- és lázadásgombócai

Az a benyomásom, hogy az élete és a pályája nyitott könyv. A honlapján és a Wikipédián hosszan-hosszan lehet róluk olvasni, és könnyű elveszni a részletekben. Felkészült-e, hogy válogasson, és elmondja, melyek voltak azok az események, amik segítették vagy akadályozták?

Nagyon is felkészültem, és örülök, hogy alkalmam nyílik egy picit szelektálni az életem szakmai momentumaiban. Mostanában egy csomó marginális mozzanat is felszínre került, amik inkább a nosztalgia, mint az értékelvű vizsgálat tárgykörébe tartoznak.

Azzal kezdem, hogy kénytelen vagyok a szerencse kegyeltjének mondani magam. A pályám bizonyos pontjain olyan csodálatos együttállások jöttek létre, amelyekért nagyon hálás vagyok a Fennvalónak és természetesen a családomnak, a környezetemnek, a baráti körömnek, a tanítványaimnak is. Ilyen szerencsés együttállás volt jellemző a gyermek- és a fiatalkoromra. Én nem egyetlen idolnak vagyok hálás, hanem számtalan csodálatos mesternek. Ezt adta Kolozsvár és Bukarest. Szörnyűséges bezártságban, diktatúrában éltünk, amelyben a hatalmas tudású embereknek nem volt más választásuk, mint az új generációba fektetni minden energiát. Nem utazhattak, nem foglalkozhattak kedvükre azokkal a témákkal, amelyek érdekelték őket.

Idén is tíz fiatal zeneművészt ismert el az MVM a Junior Prima díjjal

Az MVM Csoport több évtizede elkötelezett a kulturális értékek támogatása iránt, különös hangsúlyt fektetve a zeneművészet támogatására. A Junior Prima díj a fiatal tehetségek elismerésére jött létre, és az MVM Társalapítójaként és támogatójaként a kezdetektől, immár 16 éve kiemelt figyelmet fordít a díjra. Ez idő alatt a díj a hazai zeneművészet egyik legfontosabb kitüntetésévé nőtte ki magát. A hagyományőrző díjat idén különleges újítással ötvözték: az eddig főként klasszikus zenei Junior Prima díj – a Prima és Prima Primissima díjhoz hasonlóan – ezentúl a zeneművészet szélesebb palettáját fedi le. Ezt a célt szolgálja az idei jelöltek és díjazottak sokszínűsége, valamint a megújult zsűri is, mely tagjai a legtekintélyesebb magyar zeneművészeti szakértők közül, valamint az Alapítvány és a Társalapító képviseletéből kerültek ki. Az idei díjazottak között így számos könnyűzenei előadó is színesíti a névsort, akik között találhatunk dob-, basszusgitár-művészt és dzsesszénekest is.

Az MVM minden évben a tíz legígéretesebb, 30 év alatti tehetségnek adja át a Junior Prima díjat a kuratórium döntése alapján, így az idei díjazottakkal együtt már 160 tehetség tudhatja magáénak az elismerést. Az idei zeneművészek között szerepel Ács Dominika fuvolaművész és összművészeti alkotó, Balog Alexandra zongoraművész, Bucz Magor zeneszerző, Gudics Marcell dobművész, Gudics Martin basszusgitár-művész, Kissjudit Anna operaénekes, Králik Abigél hegedűművész, Lugosi Ali klarinétművész, Nagy Emma dzsesszénekes és Temesvári Bence gordonkaművész. A tehetségek az ország egyik legrangosabb művészeti elismerésén túl szellemi és anyagi támogatást is kapnak, fejenként kétmillió forintot, mely segítheti őket zenei karrierjük további építésében.

Horváth Balázs tavalyi díjazott és Nagy Emma idei Junior Prima díjas dzsesszénekes előadása