Best WordPress Hosting
 

Az Oscar-rekorder westernkirály – John Ford

John Martin Feeney néven született 1894. február 1-jén ír bevándorlók gyermekeként a Maine állambeli Cape Elizabeth városkában. Középiskolás évei alatt tehetséges futballjátékosnak bizonyult, de a profi sportolói karriernél jobban vonzotta a szárnyait bontogató filmipar, és a showbizniszben egyre fontosabb szerepet kivívó Francis bátyjának hívására Hollywoodba költözött. Francis ekkor már Ford néven dolgozott, így ő is ezt a művésznevet választotta.

Testvére filmjeiben volt kellékes, asszisztens, forgatókönyvíró, operatőr és színész, szerepelt W. D. Griffith Egy nemzet születése című filmeposzában is, igaz, nevét nem tüntették fel a stáblistán. Francis idővel filmjei kisebb jeleneteinek forgatásával is megbízta öccsét, aki első saját filmjét 1917-ben készítette. A következő három év alatt 36 filmet forgatott, de ezek nagy része nem maradt fent teljes egészében. E filmek többségében a főszerepet Harry Carey játszotta, akivel a rendező jó barátságban állt, és később is többször feltűnt produkcióiban.

Ford 1920-ban szerződött le William Fox stúdiójához, négy évvel később itt forgatta első nagyszabású filmjét. A Tűzparipa című kétórás western óriási stábbal, óriási költségvetéssel készült – és óriási kasszasiker lett, Fordot pedig egy csapásra az egyik leghíresebb rendezővé tette. 1928-ban, a hangosfilm megjelenésekor szinte azonnal átnyergelt az új típusú filmekre, bár ez kezdetben csak hangeffektusokat és zenei aláfestést jelentett.

Ikonikus dalszövegeiben egy generáció életérzését közvetítette – Adamis Anna 80 éves

Az 1943-ban Magyarországhoz tartozó felvidéki Gútán (ma Kolárovo, Szlovákia) született, orvos apja négy gyermeke közül a legfiatalabbként. Mindössze hároméves volt, amikor családját a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében elüldözték, ő már Szentendrén nőtt fel. Gyermekkorában sokat olvasott, zongorázott, nyelveket tanult, a színház és az irodalom iránt érdeklődött. 1961 és 1967 között az Egyetemi Színpad tagja volt, 1965-től, még joghallgatóként kezdett publikálni különféle lapokban. 1967-ben diplomázott az ELTE Jogtudományi Karán, ezután rövid ideig jogászként dolgozott, tagja volt a Szerzői Jogi Szakértői Testületnek, majd teljesen a művészetek felé fordult.

Pályája kezdetén, a hatvanas évek második felében az Omega dobosa, Laux József feleségeként ő írta az együttes dalszövegeit (Gyöngyhajú lány, Ha én szél lehetnék, Tízezer lépés, Petróleumlámpa). Az Omegára 1967-ben figyelt fel a Budapesten fellépő Spencer Davis Group menedzsere, aki kéthetes angliai turnéra hívta meg az együttest. Ekkor készült az együttes első angol nyelvű, egyben legelső nagylemeze, amely Omega Red Star from Hungary címmel került az üzletekbe. Adamis Anna négy szám szövegét írta, szövegei nem a magyar dalok fordításai voltak, hanem ugyanabból a hangulatból bontotta ki őket, mint az eredetieket. Az angol album hírére az Omega itthon is lehetőséget kapott egy magyar nyelvű lemez elkészítésére, így született meg az első olyan magyar könnyűzenei album, ami egyetlen előadó számait tartalmazta. A Trombitás Frédi és a rettenetes emberek, amelyen valamennyi dal szövegét Adamis Anna írta, két héten belül aranylemez lett. Még két albumon dolgozott az Omegával, majd amikor Laux és a billentyűs Presser Gábor kivált az együttesből, hogy létrehozzák az első magyar szupergrupot, a Locomotiv GT-t, Adamis velük tartott és az LGT „ötödik tagja” lett.

Az LGT első öt lemezén ő írta a dalok többségének szövegét, köztük olyan örökzöldekét, mint az Ezüst nyár, a Kotta nélkül, az Álomarcú lány, az Ő még csak most tizennégy, a Ha a csend beszélni tudna. Az LGT első két angol nyelvű albumát is ő jegyezte, a második lemez 12 dalának angol szövegét 10 nap alatt írta meg – saját bevallása szerint szeret angolul dolgozni a nyelv tömörsége és merészsége miatt. Az együttessel való együttműködés eredménye az 1973-ban bemutatott Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical is. A több mint négyszáz előadást megélő, itthon és külföldön is számos változatban játszott darab emelte be a rockzenét Magyarországon az úgynevezett polgári színjátszás hagyományai mellé, a dalok, köztük a Vinnélek, a Menni kéne, a Ringasd el magad, az Arra születtem önállóan is slágernek számítanak. 1975-ben ugyancsak a Vígszínházban mutatták be a szintén Presserrel közös, Harmincéves vagyok című zenés darabot, amely hol szatirikus, hol lírai szövegeivel sajátos szemszögből láttatja a magyar történelmet.

Aki a kamera mindkét oldalán jelentőset alkotott – Lord Richard Attenborough 100 éve született

Cambridge-i értelmiségi család legidősebb fiaként született, David öccse, aki természettudósként és nagysikerű természetfilmek alkotójaként vált híressé, a lovagi rangig és a vele járó Sir megszólításig vitte. Richard kora gyerekkorától a színjátszás szerelmese volt, és 1941-ben felvételt nyert a világ egyik leghíresebb színiiskolájába, a londoni Királyi Drámai Művészeti Akadémiára (RADA). Bár tanárai szerint túl zömök és alacsony volt ahhoz, hogy romantikus szerepeket játsszon, még abban az évben Eugene O’Neill egyik darabjában szerelmes tinédzsert alakítva debütált a színpadon.

Filmes karrierje 1942-ben a Rendületlenül című háborús filmmel indult, a második világháború alatt a Királyi Légierő Filmgyártó Egységének több propagandafilmjében szerepelt. Igazi sztárrá Graham Greene A brightoni szikla című regényének filmváltozata tette, ezután egy időre beskatulyázták a nehezen beilleszkedő, munkásszármazású karakterek szerepkörébe. Az 1950-es évektől aztán már olyan, sikerrel futó vígjátékokban is szerepet vállalt, mint a Private’s Progress vagy az I’m All Right Jack.

1959-ben Bryan Forbes rendező-producerrel Allied Film Makers néven produkciós vállalatot alapítottak, együttműködésük eredménye volt többek között a Forbes rendezte Seance on a Wet Afternoon, amelynek főszerepéért Attenborough megkapta a legrangosabb brit filmes kitüntetést, a BAFTA-díjat. A hatvanas években főként háborús filmekben vállalt szerepeket: 1963-ban A nagy szökésben Steve McQueen oldalán remekelt, majd 1966-ban egy forrófejű hajómérnököt játszott a Homokkavicsokban, ezért Golden Globe-díj lett a jutalma a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Egy évvel később ugyanebben a kategóriában a Doktor Dolittle című filmben nyújtott színészi alakításáért ismét átvehette a kitüntetést.

Gyerekek, álmok, mesék – Bruno Bettelheim 120 éve született

Jómódú bécsi zsidó családban látta meg a napvilágot egy fakereskedő fiaként. Bettelheim a bécsi egyetemen művészettörténetet és pszichológiát hallgatott, de 1921-től, amikor apja gerincvelő-sorvadásban megbetegedett, nemzetközi kereskedelmi tanulmányokat is folytatott. Apja halála után vezette a családi vállalkozást, ám a bölcsésztudományokkal való foglalatosságot sem adta fel. Lelkes híve volt Freudnak, foglalkozott a művészetpszichológia pszichoanalitikus irányú megközelítésével, majd a gyermek fejlődéspszichológiájával.

1938-ban ledoktorált, speciális érdeklődési területe az érzelmileg sérült, főleg autista gyermekek kezelése volt. Ausztriát még abban az évben megszállták a németek, Bettelheimet előbb Dachauba, majd Buchenwaldba deportálták, lágerélményeiről Az egyén és a tömeg viselkedése szélsőséges helyzetekben című tanulmányában számolt be. 1939-ben amerikai segítséggel kiszabadult a lágerből, és az Egyesült Államokba utazott, a Chicagói Egyetem tudományos munkatársa lett. 1942–44 között az illinois-i Rockford College docense volt, hallgatói valósággal rajongtak az irodalom, a filozófia, a művészetek, a pszichológia területén egyaránt otthonosan mozgó tanárért.

1944-ben, immár adjunktusként visszatért Chicagóba, ahol kinevezték a Sonia Shankman Ortogenikus Iskola igazgatójává, a posztot 1973-ig töltötte be. A kísérleti jellegű bentlakásos iskolában 6 és 14 év közötti, súlyos érzelmi zavarokkal küzdő, de átlagos vagy átlag feletti értelmi képességekkel rendelkező gyerekekkel foglalkozott, az intézmény lett az autista gyerekekkel folytatott munkájának központja is.

Waldorf-tanárnak készült, focicsapat alelnöke lett – 75 éves Robert Plant, a Led Zeppelin frontembere

Robert Anthony Plant 1948-ban West Bromwichben, a Birmingham melletti bányavidéken jött a világra, gyermekkorát Halesowen és Kidderminster környékén töltötte. Hamar érdeklődni kezdett a rádiókban sugárzott rock and roll zene iránt, tízévesen Elvis Presley szeretett volna lenni, 14 évesen pedig már különböző blues bandákban énekelt. Szívesen olvasott misztikus és fantasztikus regényeket, érdekelte walesi-roma származása, valamint a családi kirándulásokon látott kastélyok és a hidak története. Ekkor lett kedvenc írója a földije, J. R. R. Tolkien, akinek A Gyűrűk Ura című regénye Plant sok szerzeményét inspirálta. Zenei tehetségét – állítása szerint – zongorán, hegedűn és harsonán játszó nagyapjától örökölte.

Kiskamaszként Stourbridge fiúgimnáziumába járt, a könyvelőképzéssel is megpróbálkozott, de a blueszene iránti szenvedélyes rajongása végleg a zenei pálya felé terelte. Tizenhat évesen elköltözött otthonról, hogy a saját útját járja. Alkalmi munkákból élt, útburkolóként és áruházban is dolgozott. Közben több együttesben énekelt, a Crawling King Snakesben zenélt először együtt iskolatársával, John Bonhammel, a Led Zeppelin későbbi dobosával. 1966-ban Plant belépett Bonham Band of Joy nevű zenekarába.

1968 nyarán a rhythm and bluest a pszichedelikus hangzással vegyítő Yardbirds gitárosa, Jimmy Page válság miatt átalakított együttesébe énekest keresett. Így talált rá egy birminghami fellépésen Plantre, aki a Jefferson Airplane Somebody to Love című számával énekelte be magát Page bandájába. Plant közben megházasodott, feleségül vette Maureen Wilsont, akitől egy lánya és két fia született.

A könyörtelen figuráktól a humanista hősökön át a zsémbes öregemberekig – Robert De Niro pályája

Robert Anthony De Niro 1943-ban született New Yorkban, ahol szülei a negyvenes-ötvenes években sikeres művésznek számítottak. Ír és olasz felmenőkkel rendelkező apja expresszionista festő és szobrász, anyja szintén festő volt. De Niro alig volt kétéves, amikor szülei elváltak. A kisfiú anyjához került, Manhattan Greenwich Village és Little Italy negyedében nőtt fel, apja is a közelükben maradt.

Félénk kisfiú volt, mégis a színjátszás érdekelte. Első szerepét tízévesen kapta az Óz, a csodák csodájában. Számos iskolát váltott, sok idejét az utcán, egy olasz bandában töltötte, mielőtt eldöntötte, hogy színész lesz. Lenyűgözte a mozi, fellépéskor a félénkségét is legyőzte, így 16 évesen otthagyta az iskolát, hogy a színészetet válassza hivatásul. Később így emlékezett vissza: „Színészként minden következmény nélkül eljátszhatsz olyan dolgokat, amelyekhez egyébként az életben nem lenne bátorságod.”

Beiratkozott a Sztanyiszlavszkij-módszer híveként oktató Stella Adler színistúdiójába. Adler, aki korábban Marlon Brando és Rod Steiger tanára is volt, legtehetségesebb tanítványaként emlékezett vissza rá. Egy ideig Lee Strasberg iskolájában is koptatta a padot, majd kilincselni kezdett a filmstúdióknál. Felejthető szerepeket kapott, mígnem 1968-ban Brian De Palma rábízta az Üdvözletek főszerepét.

„Csak akkor kerülöm a kísértést, ha ellen tudnék állni neki” – Mae West 130 éve született

Mary Jane West New York Brooklyn nevű városrészében jött a világra. Gyermekkorában táncolni tanult, ötévesen már revükben, zenés-táncos darabokban szerepelt, tizennégy évesen „Baby Vamp” volt a revüszínpadokon. Formális színészképzésben soha nem részesült, mert ahhoz túl elfoglalt volt, inkább a saját maga által írt darabokban lépett fel, amíg tehette. 1926-ban ugyanis a Szex című színjátéka miatt meggyűlt a baja a hatóságokkal, és obszcenitás miatt tíz nap elzárásra ítélték. Két évvel később a Diamond Lil viszont már igazi Broadway-siker lett, ennek címszerepében Londonban is bemutatkozott 1928-ban.

Filmezni 1932-ben, 38 évesen kezdett, ami egy szexszimbólum esetén meglepően későnek tűnik, igaz, valódi életkorát gondosan titkolta. Első szerepét a Night After Night című filmdrámában George Raft oldalán alakította. Nem volt főszerep, de szabadszájú humorát megcsillogtathatta, a mozik jegypénztárait pedig ostromolták a nézők, a bevétel rekordokat döntött. Mary Jane befutott, nevét Mae-re változtatta, és ezzel megszületett az 1930-as évek amerikai nőideálja, korának egyik – egyáltalán nem karcsú – szexbombája, aki alig volt másfél méter magas, platinaszőke hajához világítókék szem és fátyolos mély hang párosult.

A producerek főleg vígjátékokhoz és kalandfilmekhez szerződtették, de a saját színdarabjából 1933-ban készült A nő okozta vesztét (She Done Him Wrong) Oscar-díjra jelölték, és a főszereplő Cary Grantet ez a film tette sztárrá. Harmadik filmjét, a Nem vagyok angyalt még abban az évben bemutatták, és ez volt az a pillanat, amikor a producerek a konzervatív közvélemény nyomására úgy érzeték, közbe kell lépniük. 1934-ben életbe léptették az öncenzúrán alapuló, úgynevezett Hays-kódexet, amely a nézők és a jóerkölcs védelmére hivatkozva tételesen meghatározta, hogy mit lehet és mit nem lehet mondani, illetve mutatni a filmvásznon. Mae-n nem fogtak ki, kialakította saját módszerét: a továbbiakban nem szabadszájúan, hanem kétértelműen beszélt, és mindenki érthette, ahogy akarta.

A kísérletező kedvű amigo – Alejandro González Iñárritu mexikói filmrendező 60 éves

Mexikóvárosban látta meg a napvilágot egy baszk származású bankár hét gyermeke közül a legfiatalabbként. Ötéves volt, amikor apja tönkrement, és ezután gyümölcskereskedéssel biztosította családja szerény megélhetését. A középiskolából 16 évesen rossz jegyei és magatartása miatt kicsapták, ekkor egy teherhajón dolgozva bejárta a Mississippit, Európát és Afrikát.

18 évesen az apjától kapott ezer dollárból egy évet Európában töltött. Az így szerzett szellemi és fizikai tapasztalatok, az egzisztencialista írók munkáinak megismerése hatottak későbbi filmjeire.

Hazatérve kommunikáció szakot végzett az egyetemen, közben egy népszerű rádióban DJ-ként dolgozott, 25 évesen már az adó igazgatója volt, és filmzenéket is írt. Ő lett a legnagyobb mexikói tévétársaság legfiatalabb producere, majd saját céget alapított Z Films néven, ahol reklámokat írt és rendezett, emellett Los Angelesben filmművészeti tanulmányokat folytatott. Az egyetemen ismerte meg Guillermo Arriaga írót, aki alkotótársa, forgatókönyvírója lett.

Vezénylés közben karmester, zongorázás közben zongorista, a zongora mellől vezényelve egyszerre mindkettő – Vásáry Tamás 90

Debrecenben született, kisgazdapárti politikus édesapja az ideiglenes kormányban államtitkári tisztséget töltött be. Csodagyerekként indult, ötévesen hallás után játszotta el Boccherini menüettjét, nyolcévesen Mozart D-dúr zongoraversenyével kápráztatta el közönségét, kilencévesen szólóestet adott Chopin műveiből, rövid ideig Dohnányi Ernő tanítványa is volt. Tizenkét évesen vették fel a Zeneakadémiára, ahol tanárai arra intették: legyen „normális” gyerek, ne gyakoroljon túl sokat és a szellemi tevékenységet kapcsolja össze a fizikaival.

1948-ban megnyerte a Liszt Ferenc nemzetközi zongoraversenyt, a Zeneakadémián húszévesen végzett. Példaképének és második apjának Kodály Zoltánt tekinti, akinek később tanársegédje lett a szolfézs tanszéken. A nagy tekintélyű zeneszerző mentette meg az ötvenes években a kitelepítéstől, diplomakoncertje előtt pedig egy Steinway-zongorával ajándékozta meg, hogy gyakorolni tudjon. Vásáry Tamás egy kulturális delegáció tagjaként olyan sikerrel szerepelt a Szovjetunióban, hogy hazatérve kiemelt művészként kezelték. Művészi fejlődésére nagy hatással volt Fischer Annie játéka is, akivel haláláig mély barátságban volt, s akivel előadhatta Mozart Esz-dúr kettősversenyét.

Több nemzetközi zongoraversenyen is rangos helyezést ért el – 1955-ben Varsóban és Párizsban, 1956-ban megnyerte a brüsszeli Erzsébet királyné versenyt, a következő évben pedig Rio de Janeiró-ban végzett az első helyen. Miután édesapját az 1956-os forradalomban játszott szerepéért letartóztatták, elhagyta Magyarországot, szülei a belga anyakirályné közbenjárásával jutottak ki hozzá. Hamarosan Svájcba költöztek, az állampolgárságot 1972-ben kapta meg. A Deutsche Grammophonnál megjelent, Liszt Ferenc zongoradarabjaiból készült lemezének sikerét követően Londonba hívták, ahol 1961-ben Csajkovszkij b-moll zongoraversenyével hódította meg a közönséget. Ezzel elindult nemzetközi karrierje, a következő évben a világhírű karmester, Széll György mutatta be a New York-i Carnegie Hallban. A legjelentősebb zenekarokkal és dirigensekkel koncertezett világszerte. Zongoraművészként elsősorban Liszt-, Chopin-, Mozart-, Beethoven-, Brahms-, Debussy- és Rahmanyinov-zongoradarabok interpretálásával és lemezfelvételeivel szerzett hírnevet.

Több mint száz kitüntetés és egy elfogatóparancs – Roman Polanski 90 éves

Lengyel zsidó apa és orosz katolikus anya gyermekeként született Párizsban Rajmund Roman Liebling néven, szülei mindketten agnosztikusak voltak. A család 1937-ben visszaköltözött Krakkóba, a második világháború idején deportálták őket, s bár a kisfiút sikerült megszöktetni, anyját elvesztette, apjával pedig csak a háború után találkozott újra. Műszaki tanulmányai után színésznek állt, majd a lódzi filmművészeti főiskola rendezői szakát végezte el. 1961-ben készített első játékfilmjét, a Kés a vízben című lélektani-szerelmi drámát Oscar-díjra jelölték, de politikai felhangjai miatt téma volt a kommunista párt központi bizottságának ülésén is.

Polanski ezután Nagy-Britanniában horrort (Iszonyat) és thrillert (Zsákutca) forgatott, előbbivel elnyerte a Berlinale Ezüst Medve, utóbbival az Arany Medve-díját. 1967-ben Hollywoodban készítette a Vámpírok bálja című horror-vígjátékot, amelyben felesége, Sharon Tate oldalán a főszerepet is eljátszotta, majd a Rosemary gyermeke című horrort, amely a műfaj klasszikusa lett. A rémségek a való életben folytatódtak: 1969-ben terhes feleségét lemészárolta a Charles Manson követőiből álló banda.

A megrendült rendező a munkába menekült: 1971-ben forgatta a szöveghű és művészileg tökéletes, de kegyetlen és véres Macbethet, 1974-ben a 11 Oscar-díjra jelölt, de csak a forgatókönyv kategóriában diadalmaskodó Kínai negyedet, amelyet A lakó című fekete komédia követett.

Már négyévesen bevonult az irodalomtörténetbe, de ezt nem híres költő apjának köszönhette

A nagyszalontai jegyzőlakban látta meg a napvilágot 1844. március 24-én Arany János és Ercsey Julianna második gyermekeként. Életét és egész pályafutását meghatározta, hogy a kor legünnepeltebb költőjének fia volt, akivel mintha félt volna igazi versenyre kelni. Talán ezzel is magyarázható, hogy irodalmi munkássága során kevés verset írt, elsősorban esszéíróként, műfordítóként tartják számon.

Mindössze négyéves volt, amikor keresztapja, Petőfi Sándor révén bekerült az irodalomtörténetbe, a költő ekkor írt verset Arany Lacinak. 

1851 őszén szüleivel Nagykőrösre költözött, itt végezte az elemit és a gimnáziumot, ahol édesapja irodalmat, poétikát és klasszikus nyelveket tanított. Tizennyolc évesen népmesekutató körutat tett Juliska nővérével, ami megérlelte a népmese és a népköltészet iránti szeretetét. Hazatérve Eredeti népmesék címmel kiadta a mindmáig egyik legjobb magyar népmesegyűjteményt. Később tanulmányt is írt Magyar népmeséinkről címmel, ez volt 1867-ben a Kisfaludy Társaságban székfoglaló előadása.

Az állampolgárságért állt katonának, kommandósból lett színész – Jean Reno 75 éves

Juan Moreno y Herrera-Jiménez néven született Casablancában, andalúziai spanyol szülei a Franco-rezsim elől menekültek Marokkóba. A spanyol az anyanyelve, arabul és franciául az utcán, barátaitól tanult meg. Anyját tizenkét évesen veszítette el, a család öt évvel később Franciaországba költözött. A színészet iránt már gyerekkorában élénken érdeklődő fiú a középiskola elvégzése után katonának állt, hogy megszerezze a francia állampolgárságot. Szolgálatát Németországban töltötte, ahol kommandós kiképzésben részesült és egy különleges alakulat tagja volt. Leszerelése után visszatért Párizsba és beiratkozott René Simon drámaiskolájába.

Kezdetben színházi fellépéseket vállalt, vándorszínészettel is próbálkozott, majd tévéjátékokban és sorozatokban szerepelt. Nevét ekkor változtatta Juanról Jeanra, Moreno vezetéknevét pedig Renóra rövidítette.

Első filmszerepét Costa-Gavras Női fény című filmjében kapta 1979-ben. Luc Bessonnal 1981-ben a L’Avant dernier című film forgatásán dolgoztak először együtt, ettől kezdve szoros baráti és szakmai kapcsolat fűzte össze őket. Besson 1983-ban egy harcos szerepét osztotta rá Élethalálharc című fekete-fehér, szöveg nélküli, kis költségvetésű sci-fijében. Az elsivatagosodott Földön a túlélésért küzdő emberek drámai története több neves európai filmfesztiválon aratott sikert, a kritikusok különösen Reno alakítását dicsérték. Következő közös filmjük, a Metró 1985-ben került a mozikba Christopher Lambert főszereplésével. Ezt követte 1988-ban A nagy kékség – Renót a hallgatag mélytengeri búvár, Enzo Molinari megformálásáért César-díjra jelölték a legjobb mellékszereplő kategóriában. 1990-ben újra Besson instruálta a Nikita című akciófilmben.

A foltozószabó tizennegyedik gyermeke volt, ma utca és könyvtár is őrzi a nevét

Egy zsidó foltozószabó tizennegyedik, legkisebb gyermeke volt. Apjától örökölte büszkeségét, életszeretetét, vállalkozó szellemét és fess külsejét is. Iskolai tanulmányai befejeztével rajztanárnak, majd színésznek készült, fel is vették a Színitanodába, de betegsége miatt hamarosan búcsút kellett intenie a színészi karriernek. Bátyja gyulai ügyvédi irodájába került írnoknak, ahol a szerződések és váltólevelek helyett szívesebben körmölt novellákat, színdarabokat. 1884-ben egy helyi nyomdatulajdonos jóvoltából jelent meg első novelláskötete, a Nyomor, amely mindjárt komoly feltűnést is keltett.

E kötettel a hóna alatt még abban az évben Budapestre költözött, és a tekintélyes Magyar Hírlap, valamint A Hét munkatársa lett. Hamar kiderült, hogy az újságíráshoz is különleges érzéke van, s bár műveltsége és felkészültsége hiányos volt, harcias szelleme, ötletgazdagsága, kitűnő stílusa feledtette a hiányosságokat. Közismert és népszerű alakja volt a társasági életnek is, a nők bolondultak érte.

1889-ben lapjától Kolozsvárra küldték, hogy tudósítson az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület báljáról és egy színházi bemutatóról, amelynek egyik szerepét a szép és tehetséges Hunyady Margit játszotta. Bródy beleszeretett a színésznőbe, a tudósításra szánt három napból három év lett, a kapcsolatból pedig egy fiú született, aki Hunyady Sándor néven lett a magyar irodalom jeles alakja, kiváló novellista és drámaíró.

Hans Fallada, a Mi lesz veled, emberke? írója 130 éve született

Eredeti neve Rudolf Ditzen volt, művésznevét két Grimm-meséből vette, a Szerencsés Jancsiból (innen jött a Hans) és A libapásztorlányból, amelyben a beszélő lovat hívták Falladának. Apja neves jogász volt, a legfelsőbb bíróság tagja, aki fiát is jogásznak szánta. A család sokáig Lipcsében és Berlinben élt, az apa és a fiú kapcsolata azonban egyre fagyosabb lett, mert Rudolf nem akart jogi tanulmányokat folytatni. Már fiatal iskolásként csatlakozott a Wandervogel elnevezésű társasághoz, amely túrákat szervezett fiataloknak, és amelyet – a polgári értékeket megkérdőjelező nézetei miatt – a szülők és a tanárok veszélyesnek tartottak a résztvevők számára.

Az érzékeny lelkű fiatalember rengeteget olvasott, főként Flaubert, Zola, Daudet és Maupassant műveit, de a realista, naturalista irányzat mellett Karl May kalandregényeit is szerette, felnőttként összegyűjtötte May 57 kötetes életművét.

Gimnáziumi tanulmányai utolsó évét a türingiai Rudolstadtban fejezte volna be, de 1911. október 17-én párbajnak álcázott öngyilkosságot kísérelt meg egy barátjával együtt, aki meg is halt. Ditzen súlyos sérülésekkel életben maradt, de emberölés vádjával nyomozás indult ellene, majd pszichiátriai kivizsgálásra és kezelésre Jénába szállították. A középiskolát nem fejezte be, később Türingiában mezőgazdaságtanból szerzett végzettséget. Az első világháború idején katonának jelentkezett, de alkalmatlannak nyilvánították. 1916-ban a stettini (szczeczini) agrárkamaránál kapott állást, majd a fővárosban a burgonyatermelők szervezeténél dolgozott tudományos munkatársként. Közben fokozatosan az ital és a kábítószer rabjává vált, többször vett részt elvonókúrán. A világháború után a legkülönbözőbb munkákat végezte, hogy biztosítsa megélhetését – volt eladó, ingatlanügynök, hivatalnok és élelmiszer-kereskedő is.

Bruce Lee, a karatefilmek legnagyobb csillaga 50 éve halt meg

Lee Jun Fan néven született San Franciscóban 1940. november 27-én, a kínai naptár szerint a Sárkány évében és a Sárkány órájában, a Bruce nevet egy ápolónő ragasztotta rá a kórházban. Apja, a hongkongi kínai opera sztárja akkoriban éppen Amerikában turnézott, s fiát már három hónapos korában a felvevőgép elé vitte. Bruce egyéves volt, amikor a család hazatért Hongkongba, ahol hatéves koráig húsz filmben szerepelt.

Beteges gyerek volt, ráadásul a legenda szerint tizenkét éves korában alaposan elverték, amikor katolikus iskolájának diákjai összetűzésbe keveredtek a brit fiúiskola tanulóival. Ezután kezdett komolyan sportolni: a kungfu mester Jíp Man tanítványa lett, megismerkedett az ökölvívással, a dzsúdóval, a thai boksszal és táncolni is megtanult, olyannyira, hogy megnyerte a hongkongi csacsacsabajnokságot. A táncot és a harcművészetet ugyanolyan kitartással művelte, füzetébe 108 különféle tánclépést jegyzett le. A tanulásban azonban nem jeleskedett, szülei attól is féltették, hogy a verekedések miatt bajba kerülhet, ezért San Franciscóba küldték.

Tizenkilenc évesen száz dollárral a zsebében szállt hajóra, s hamarosan már ő oktatta táncra a luxusosztályon utazókat.

„Karmesternek lenni annyit tesz, mint a saját egyéniségünk legjavát nyújtva kifejteni azt, ami a partitúrában van” – Lamberto Gardellire emlékezünk

1915. november 8-án született Velencében. Ötéves korában látta Verdi A trubadúr című operáját, s ettől kezdve csak a zene érdekelte. Nyolcévesen már zongoristaként szerepelt, zeneszerzés-tanulmányait Pesaróban, majd a római Santa Cecilia Akadémián folytatta. Pályafutása elején fellépett koncertzongoristaként, de zenekarban is játszott, volt nagybőgős, üstdobos, hegedűs, két operát is írt. Még nem volt harmincéves, amikor a római operaházban Tullio Serafin karmester mellett lett korrepetitor, megismerkedett a zeneszerző Pietro Mascagnival is. Szavai szerint Serafin mellett Wilhelm Furtwängler dirigálása volt számára meghatározó.

Karmesterként 1944-ben Rómában Verdi Traviata című operájával debütált. 1946 és 1955 között a stockholmi királyi opera karmestere volt, megkapta a svéd állampolgárságot is, majd öt éven át a dán rádió szimfonikus zenekarának első dirigenseként működött. Vendégkarmesterként dolgozott a berlini Staatsoperban, a New York-i Carnegie Hallban és a Metropolitanben, a londoni Covent Gardenben, a berni Stadttheater együttesének első zenei vezetője volt. Nagy sikerrel lépett fel a híres Glyndebourne-i Fesztiválon Verdi Macbeth című operájával a Londoni Filharmonikusok élén, majd Donizetti Boleyn Annájával – a milánói Scalában viszont soha nem állt a karmesteri pulpituson.

Egisto Tango és Sergio Failoni után a harmadik olasz karmesterként hosszú ideig volt jelen a magyar zenei életben. A budapesti Operaházhoz Failoni felesége közvetítésével került,

„Éva néni, hogy tetszett arra rájönni, hogy a gyerekek csak kicsik, de nem buták?” – Janikovszky Éva húsz éve halt meg

Kucses Éva néven született Szegeden 1926. április 23-án. Gyerekkorát nagyapja könyvesboltjában töltötte, ahol gyakori vendég volt Móra Ferenc is. 1944-től a szegedi egyetemen hallgatott filozófiát, néprajzot, magyar és német irodalmat, majd 1948-tól Budapesten, az ELTE Bölcsészettudományi karán szociológiát, filozófiát és pszichológiát tanult. Első munkahelye a Vallás és Közoktatásügyi (1951-től Közoktatásügyi) Minisztérium volt, ahol a tankönyvosztályon lett főelőadó. 1953-tól a Móra Könyvkiadó szerkesztője, 1964-1987 között főszerkesztője, 1981–1982-ben a Minerva Kiadó szerkesztője is volt. 1987-ben nyugalomba vonult, de továbbra is a kiadóban dolgozott, igazgatósági tag is volt, a Móra Kiadó elnök-vezérigazgatója 2008-tól az írónő fia, Janikovszky János. A minisztériumban és a kiadónál, még a legnehezebb időszakban is mindig az emberség, a kiállás jellemezte, sok üldözött és tiltólistára került írótársának segített.

1978 és 1995 között a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) megbízott elnöke, a nemzetközi Andersen-bizottság tagja, az UNICEF Magyar Bizottságának elnökségi tagja, 1991-től a hátrányos helyzetű gyermekek továbbtanulását segítő Staféta Alapítvány kuratóriumának elnöke, 1996-tól az Írószövetség Gyermekirodalmi szakosztályának elnöke volt. Janikovszky Éva hosszú betegség után, 2003. július 14-én halt meg Budapesten.

Első könyve, a Csip-Csup 1957-ben jelent meg, a címlapon még Kispál Évaként szerepelt. A magyar irodalomban védjeggyé vált – férje után felvett – Janikovszky Éva néven 1960-ban, a Szalmaláng című regényt publikálta először. Azután még 32 könyvet írt, művei 35 idegen nyelven, 40 kiadásban jelentek meg. Írásait korhatár nélkül szeretik, összetéveszthetetlen, ahogy a felnőttek és gyerekek világát, vitáikat, ütközéseiket és egymásra találásukat remek humorral és mélységes emberséggel ábrázolja – saját műfajt teremtett, valamiféle gyermekmonológot. 

100 éves az ikonikus Hollywood-felirat

Az ingatlanügyletekből meggazdagodott kansasi Harvey Henderson Wilcox 1887-ben felesége javaslatára jegyeztette be birtokát Hollywood néven a Los Angeles-i telekkönyvi hivatalban. A földdarabról akkor még senki nem sejtette, hogy azon később egy stúdiókomplexum nő majd ki, s világszerte egyenlő lesz a film fogalmával. A név eredetéről máig vitatkoznak: egyesek szerint a környéken burjánzó kaliforniai magyal (holly) ihlette, mások szerint Mrs. Wilcox a vonaton ismerkedett össze egy gazdag, idős hölggyel, aki saját, Hollywood nevű szülővárosát magasztalta neki. (Ilyen néven tucatnyi település létezik az Egyesült Államokban.)

A település gyorsan fejlődött, kikövezték a főutcát, a mai Hollywood Boulevard-t, amelyen naponta néhányszor még a Los Angelesből érkező villamos is végigzötyögött – ma már metróval is el lehet jutni ide Los Angeles belvárosából. Hollywood 1903-ban önálló település lett, 1910-ben azonban a vízhiány miatt csatlakozott Los Angeleshez. Az első stúdiót 1911-ben építették, 1912-ben már 15 bejegyezett filmcéget tartottak nyilván, az 1910-es évek végétől Hollywood lett a filmgyártás központja.

A Hollywoodland felirat 1923-ban jelent meg a Los Angelestől északra fekvő Mount Lee csúcsán.

A magyar jazz ikonikus muzsikusa – Szakcsi Lakatos Bélára emlékezünk

Budapesten született, zongorázni kilencévesen kezdett – családjának ugyanis csak ekkor lett annyi pénze, hogy hangszert vegyenek neki. A klasszikus zenétől indult, de miután a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola tanulójaként megismerkedett a jazzel, érdeklődése a kötetlenebb műfaj, az improvizáció felé fordult.

1957-től Kovács Andor gitáros együttesének volt tagja, tíz évvel később már saját zenekarával szerepelt egy válogatáslemezen. A hatvanas évek közepén egy lemezjátszóval tért haza Nyugatról, amelyen felváltva hallgatta a Beatlest, a Rolling Stonest, elektronikus zenét, Stravinskyt és a legmodernebb jazzt. 1968-ban Duka Norberttel és Lakatos Gézával megalakította az LDL triót, amely a Magyar Rádió versenyén megosztott első díjat kapott.

1970-ben tagja volt Pege Aladár nagybőgős kvartettjének, amely a Montreux-i Jazzfesztiválon második díjat nyert. Fél évig New Yorkban dolgozott egy magyar vendéglőben, szabadidejében jazzklubokba járt, haza egy olcsón beszerzett Fender zongorával tért, a hangszert ő használta először Magyarországon. 1972–1976 között a Rákfogó, 1980-tól a Babos Gyulával létrehozott Saturnus együttessel dolgozott, majd a Hungarian Jazz Quartet tagjaként elévülhetetlen érdemeket szerzett a fúziós jazz hazai térnyerésében.

„Nem kívülről kell vezényelni, hanem belülről!” – Fél évszázada halt meg Otto Klemperer

Klemperer 1885. május 14-én született a sziléziai Breslauban (ma Wrocław). Első zongoraóráit négyévesen édesanyjától vette, tanult hegedülni, zongorázni, emellett zeneszerzési tanulmányokat is folytatott. Dirigensi debütálására húszévesen került sor – Max Reinhardt karigazgatónak szerződtette Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjének előadására, de miután a rendező és a karmester összeveszett, neki kellett kezébe vennie a karmesteri pálcát.

Még abban az évben ő dirigálta Gustav Mahler II. szimfóniájának berlini előadásán a színfalak mögül felhangzó fúvósszekciót, olyan kiválóan, hogy Mahler beajánlotta karmesternek a prágai német operához.

Kapcsolatuk megmaradt, 1910-ben Klemperer volt Mahler segítségére a monumentális Ezrek szimfóniája bemutatásában.