Best WordPress Hosting
 

Megvan a Petri-díj hosszúlistája

Az előválogatók, Áfra János, Ayhan Gökhan, Balázs Imre József, Bencsik Orsolya, Borda Réka, Csehy Zoltán, Izsó Zita, Seres Lili Hanna és Sopotnik Zoltán, akiknek a munkájukat Pályi Márk koordinálta, december 2-án meghozták döntésüket. A tíz hosszúlistás műből a kuratórium döntése nyomán, előreláthatólag december 15-ig három pályázó jut a rövidlistára, és az első helyezett kapja az idei Petri-díjat. 

A hosszúlistás művek: Bíró Erika: Köztigazda, Csordás Kata: A tékozlás öröme, Endrey-Nagy Ágoston: Száradó szemek kisírt kertben, Kupihár Rebeka: A heterók istenéhez, Nagy Tímea: Újra örökbe, Nagy Magdolna: Az egész világ, Stummer Attila: Periódusos rendszer, Szijj Márton: A megfelelő narratíva, Takács Boglárka: Add tovább, amid nincs, Tóth Marcsi: Erdő van idebenn.

A díj kurátorai Deres Kornélia, Forgách András, Tóth Krisztina és Várady Szabolcs, valamint a Magvető Kiadó részéről az idei évben Szegő János. A díjazott kiválasztásában részt vesz az előző évi díjazott is, ezúttal Rékai Anett.

Nagy presztízsű amerikai fesztiválra kapott meghívást a Lefkovicsék gyászolnak

„Nagyon lelkesek vagyunk, hogy Amerikában, azon belül is az egyik legnívósabb nemzetközi szemlén, Palm Springsben lesz a világpremier” – mondta Breier Ádám rendező, aki személyesen mutatja be filmjét a januári fesztiválon. A filmrendezővel készített interjúnk itt olvasható.

A Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztivált 1990 óta rendezik meg a kaliforniai városban, az amerikai alkotások mellett évről évre egyre jelentősebb nemzetközi filmes felhozatallal. „Az első perctől kezdve azt éreztük, hogy a filmünk az amerikai fesztiválokon találja majd meg igazán a nemzetközi közönségét. A Lefkovicsék gyászolnak se nem egy klasszikus művészfilm, se nem egy kommersz vígjáték, hanem valami a kettő között, így egy amerikai indie film lehetne a legközelebbi rokona. Ráadásul Palm Springs hatalmas közönséget megmozgató fesztivál, évente körülbelül 135 ezren nézik a filmeket” – nyilatkozta Breier Ádám. Az eseményre rendszeresen a legnagyobb sztárok is ellátogatnak: a 2024-es fesztivál nyitógáláján például Emma Stone, Greta Gerwig és Cillian Murphy munkásságát ismerik el, de díjazzák Martin Scorsese, Leonardo DiCaprio és Lily Gladstone teljesítményét is a Megtört virágok című filmért, akik természetesen ugyancsak személyesen veszik át az elismeréseket.

Breier Ádám első mozifilmjében Lefkovics Tamás, a nagyszívű, de konok bokszedző (Bezerédi Zoltán) viszonya annyira megromlott a fiával, Ivánnal (Szabó Kimmel Tamás), hogy évek óta nem beszélnek egymással. Iván Izraelbe menekült az apjával való konfliktus elől, ortodox zsidóként ott él és alapított családot, Budapestről csak az édesanyjával (Máhr Ágnes) tartja a kapcsolatot. Az anyuka váratlan halálakor Iván a hatéves kisfiával (Leo Gagel) hazatér, hogy a zsidó hagyományoknak megfelelően egyhetes gyászt, shivát üljenek a szülői házban. A két férfin keresztül két világ feszül egymásnak, aminek a tétje a család egyesülése. 

Amiért a levéltáros szíve fáj

Miért fontos a Magyar Nemzeti Levéltárban végzett munka?

Szerteágazó munkáról van szó, a fontosságáról emiatt nehéz röviden fogalmazni. Minden állampolgárt érint a tevékenységünk, akár tudtukon kívül is. A történelemkönyveket az intézményünkben őrzött iratok tudományos feldolgozásával írják, de a nálunk őrzött iratok az állampolgári jogok gyakorlása, a hivatalos eljárások lefolytatása szempontjából is nélkülözhetetlenek. Például ha valaki az iskolai végzettségét vagy a munkaviszonyát szeretné igazolni, az ügyfélszolgálatunkhoz fordulhat. A családfakutatóknak is készséggel állunk rendelkezésére.

A levéltárba két okból: jogbiztosító szerepükből és történeti értékükből következően kerülnek iratok. Az Országos Levéltár legrégebbi oklevele az 1109-ben keletkezett, a veszprémvölgyi apácák számára kiadott pergamen, amely ritka magyar nyelvemlék is. Szent István görög nyelvű adománylevelét Könyves Kálmán erősítette meg, amelyet egy per miatt kellett újra kiadni. Ez azt jelenti, hogy a 11–12. században az oklevél jogbiztosító mivolta miatt volt fontos a tulajdonosa számára. Ma ezt az iratot a történeti értéke teszi az egyik legbecsesebb nemzeti kincsünkké. A Magyar Királyság hivatali írásbeliségének első darabjai közül való. A levéltár és a levéltárosok egyik legfontosabb feladata a nemzet értékeinek, a múlt emlékeinek megőrzése.

Képkockákba zárt rocktörténelem

A hazai rockzenetörténet legfontosabb eseményeit és szereplőit, valamint a hatvanas-hetvenes évek könnyűzenéjét mutatja be a Képes Krónikák kiadásában és a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával most megjelenő Magyar Rocktörténet első kötete. A képregény Kántor Mihály szövege alapján, Futaki Attila szakmai irányítása mellett, Szabó Csaba és Fritz Zoltán rajzaival, valamint Jávorszky Béla szakmai lektorálásával született.

Mészáros János, a Képes Krónikák Kiadó vezetője kiemelte, több mint száz zenész elevenedik meg a képregény lapjain, s közülük sokan meg is jelentek a bemutatón. A képregény következő része jövőre várható, amelyben a nyolcvanas és kilencvenes évek ikonikus alakjai elevenednek majd meg. Minden évtized bemutatásáért más rajzoló a felelős, változnak a színek és formák, ahogyan a zenei stílusok is.

Németh Levente, a kiadó munkatársa színpadra hívta a rajzolókat, Szabó Csabát és Fritz Zoltánt, Kántor Mihályt, aki a képregény szövegéért felelt, valamint Pénzes Máté zenészt, aki rengeteget inspirálódott a korszakból. Nem teljes a leltár az ötletgazda, Futaki Attila nélkül, aki nem tudott jelen lenni az eseményen. Futaki Attila nemcsak a hazai, de a nemzetközi képregényvilágnak is megkerülhetetlen rajzolója. Ő kérte fel Kántor Mihályt a képregény történetének megírására.

Tessék kalandozni!

Azt hittem, hogy hagyományos sajtótájékoztatóra megyek, de aztán kiderült, hogy újságírót rajtam kívül nem hívtak, és hamar észrevettem, hogy a résztvevők közül többen is élőben tudósítanak a követőiknek már azelőtt, hogy a szervezők bármit is mondtak, sőt hogy az esemény elkezdődött volna. A szépen illusztrált, legfőképpen olvasástervezésre, elolvasni vágyott és már olvasott könyvek címének, valamint legjobb mondatainak feljegyzésére, heti tervek készítésére szánt és elolvasásra érdemes műveket ajánló kiadvány tele van írók-költők olvasásra vonatkozó gondolataival, „könyvmolytesztet” is elvégezhetünk a segítségével, és az olvasás tízparancsolatát is tartalmazza. Ennek egyik-másik pontja meglepően hasznosnak tűnik. Ilyen például a harmadik, hogy igyekezzünk mindennap megtalálni azt a húsz percet, amit olvasásra tudunk szánni (például ébredés után, utazás közben, ebédszünetben vagy elalvás előtt), vagy hogy jegyezzük fel az olvasottakra vonatkozó legfontosabb gondolatainkat. Az ex libris és főleg az állatos-faleveles-pillangós matricák aztán világossá teszik, hogy ennek a naplónak-naptárnak főképp a gyerekek és a tinik a célcsoportja. A cél pedig az, hogy a legfogékonyabb korban életmóddá váljon az olvasás.

Sokunkat kísérnek el egy életen át a gyermek- és ifjúkori olvasmányélmények, ezért ez a törekvés jó emberismeretre utal. Gyermeki énemet szólította meg a vetélkedő is, olyan kérdésekkel, hogy mi volt Dorothy kutyájának a neve az Oz, a nagy varázslóban, hogy ki volt Tom Sawyer barátja, vagy hogy melyik könyv első mondata a következő: „Uram, a késemért jöttem.” Átfutott rajtam az a gondolat, hogy a titok közelében járhatunk, amikor a gyermeki tisztaságot és a gazdag fantáziát összekapcsoljuk az olvasás, a könyvek univerzumával. Talán még az is megkockáztatható, hogy akiből olvasó ember válik, az soha nem öregszik meg igazán.

Kovács Krisztián író és Bánffy Dávid a Sorköz műsorvezetője a beszélgetésen. Fotó: Libri Bookline

Világhírű brit zeneszerző lesz a 2024-es Bartók Világverseny zsűrijének elnöke

Meghirdette a hatéves ciklusokban megvalósuló, nemzetközi hírű Bartók Világverseny 2024-es, komponistáknak szóló megmérettetését a Zeneakadémia, szóló zongorára írt 5-6 perces művekkel indulhatnak 40 év alatti zeneszerzők. A részletes kiírás a bartokvilagverseny.hu portálon olvasható, a jelentkezési lap 2024. január 18-tól válik elérhetővé, a beadási határidő pedig 2024. augusztus 23. A díjazott műveket a Zeneakadémia Solti termében rendezett gálakoncerten mutatják be 2024. november 23-án. 

A díjnyertes vagy elismerésben részesített kompozíciók közül egy vagy két kiválasztott alkotás bekerül a 2025-ös, zongoristáknak rendezendő verseny repertoárjába. Az első díjjal a magyar állam támogatásának köszönhetően 5000 euró jár, a másodikkal 3000, a harmadikkal pedig 2000 euró. 

A beküldött pályaművekből a Zeneakadémia neves oktatóiból álló előzsűri válogat, a helyezésekről pedig rangos nemzetközi zsűri dönt, amelynek elnöke az egyik legelismertebb kortárs zeneszerző, Thomas Adès. A brit komponista, aki vonzódik a magyar kultúrához, örömmel elfogadta a szervező Zeneakadémia felkérését a 2018-as forduló után immár másodjára. 

10+1 hazai metálzenekar azoknak (is), akik azt hitték, nem szeretik a metált

A rockzenén belül van egy műfaj, amely sötétebbnek tűnik a többinél. Ám ne ijesszen el senkit a metál szó, nemcsak erőszakos hörgést, de a szépséget is meg lehet találni a fémzenében. Tíz hazai zenekaron keresztül mutatjuk meg, milyen változatos ez a műfaj. A hazai metál ma is feneketlen kút, közel százötven zenekart tartanak számon. Azok közül válogattunk, amelyekkel koncerten is találkozhatunk a közeljövőben, mert ez a műfaj is élőben az igazi.

Thy Catafalque

A magyar avantgárd metálzene képviselője sokáig nem is létezett zenekarként. Habár Kátai Tamás 1998-ban Makón már kísérletezett a metál határaival, és később lemezeket is jelentetett meg, nem mutatták be a nagyközönségnek, mivel mindig más zenészt kért fel egy-egy album felvételénél. A titokzatos – és azóta világhírű – formáció első fellépésére 2021-ben került sor a Fekete Zaj Fesztiválon, ahol közel harminc zenész váltotta egymást a színpadon, hogy bemutathassák Kátai Tamás vízióját. Nehéz egy dallal jól érzékeltetni, mi is a Thy Catafalque, az Embersólyom remek kezdet Kiss Anna versével és a Kaláka dallamával.

Az etédi csoda – Timbora-bemutató

Könnyű dolgom lenne, ha egyszerűen egy hangszerbemutatóról kellene most írnom, ám a történet valami sokkal bonyolultabb és fontosabb lényeget hordoz magában: sok évtized után most újra megszólal az a hang, amely hosszú időn át az etédi közösség önkifejezésének összetéveszthetetlen hangja volt, s amely az idők során végképp elhallgatni tűnt, egészen mostanig. Etéden vasárnap csoda történt: nem csupán egy hangszer újjászületésének az ünnepén lehettünk jelen, hanem a közösség életének azon a nagy pillanatán, amely lehetőséget teremt önnön identitásának újrafogalmazására is.

A hangszer történetéről az egyik legfontosabb tájékoztatást Orbán Balázstól kapjuk, aki a Székelyföld leírásában a következőképpen beszél Etédről: „Etéden van egy sehol sem láttam ősi hangszer a Timbora, ez egy hosszu lant négy hurral, és guitare-szerü hang-osztálylyal, melyel igen szép, remegve panaszos hangokat lehet kihozni; a hurokat tollal pengetik. E lehetett régi harczi dalnokaink hangszere, s a most tökéletesitett cytherának ősatyja.” Persze, nagyon nehéz lenne bizonyítani vagy cáfolni Orbán Balázs állítását, ám sokkal fontosabb, hogy, amikor a timbora kapcsán őt idézzük, elolvassuk a teljes, Etédről szóló leírást, amelyben az idézett bekezdés előtt kevéssel így beszél a faluról: „Etédet gyönyörü nép lakja, kiválóan a nők oly szépek mint sehol: annyi szépséget egy csoportban soha sem láttam, mint Etéden egy vasárnap templomból való kijövetelkor; öltözetük is igen szép és festői, s azért közmondás Székelyföldön, hogy: olyan szép mint az etédi menyecskék.”

Etéd látképe. Fotó forrása: Etéd Község Önkormányzata

Az első filmek kibuggyantak belőlem

És mások sem gondolták így. Legelső, ma már klasszikusnak tekinthető rendezésén, a Sose halunk meg filmtervein nem kevesebb, mint nyolc évig dolgoztak Nógrádi Gábor forgatókönyvíróval, akit úton útfélen nagybácsijáról, Gyuszi bácsiról szóló történetekkel bombázott. De szó szerint: akár naponta tucatszor is felhívta újabb ötleteivel. A sokadik átírt forgatókönyv után végül nagy nehezen megszülethetett a film. A forgatáskor szerencsére nem hagyták magára a rendezésben újoncot, mert már ekkor is – talán az ösztöneire hallgatva – kitűnő csapatot gyűjtött maga köré, akik minden nehézségen és elakadáson átsegítették. Elég, ha néhány társalkotó nevét megemlítjük: Halász Gábor operatőr, Dés László zeneszerző, Miklós Mari vágó. De olyan színésztársak is ott álltak mellette, mint Jordán Tamás és Lukáts Andor.

A film váratlanul nagy siker lett, és nem csak itthon. Bunyik Béla Amerikában élő filmproducer egy budapesti filmszemlén a rosszabbnál rosszabb filmektől besokallva, kétségbeesetten hívta fel egy telefonfülkéből Gazdag Gyula filmrendezőt, hogy ajánljon neki valami nézhetőt. Ő pedig Koltai első rendezését javasolta. Mit ad isten, éppen az Uránia előtti telefonfülkéből beszélt, megfordulva pedig nem másra, mint a Sose halunk meg plakátjára esett a pillantása. Bement a moziba, ahol mondták neki, hogy már negyedórája megy a film, de nem bánta, így is megnézte. Aztán rögtön jegyet is vett a következő előadásra, ahol eldöntötte: be akarja mutatni Los Angelesben. Így is lett, a film nemcsak több amerikai moziban volt látható, de az ottani HBO műsorába is bekerült.

Gaál Ildikó és Koltai Róbert a könyvbemutatón. Fotó: Hornyák Adrienn

Magyar együttes a világ legjelentősebb világzenei toplistáján

A decemberi listán a rangos 11. helyen szerepel a Napfonat lemeze, ebben a hónapban más hazai album nem került fel a toplistára. A Harmatcseppben él a világ bennem egyik különlegessége a tematikusság. Az album a Föld, Levegő, Tűz és Víz minőségeit próbálja énekhanggal közelebb hozni a hallgatóhoz, hogy érzékenyítse az életet adó elemekhez való kapcsolatát. A zenei egység az őselemeknek megfelelően négy részre osztható, mindegyikhez tartozik két-két dal és ráhangolódásként egy koshi harangos improvizáció.

A nemzetközi sikerekkel párhuzamosan pedig az ünnepekre már itt a formáció új albuma. A Napfonat adventi műsorát első formájában 2019-ben hallhatta a közönség. Ez a zenei anyag adta az alapját a most megjelent lemeznek, amelynek címe Égből, Fényből… A lemez különlegessége, hogy a lányok elrugaszkodva az eddigi a cappella koncepciótól hangszert ragadtak, és a megszokott perkusszív (cajon, keretes dob, darbuka) hangzás mellett citerával, ír buzukival, gitárral, fuvolával, furulyával és zongorával dúsították az albumon szereplő népdalok és ünnepi énekek megszólalását. 

Fotó: Veres Anita

„A zene a lelkünk hangszeren keresztüli interpretálása” – Interjú Bordás Józseffel

A Kőbányai Zenei Stúdióban végzett dobművész még Jávori Vilmos szárnyai alatt sajátíthatta el az oktatás különféle formáit, s ami a mesternél még csupán ösztönös cselekedet volt, az a tanítványnál már kiforrott, tudatosan alkalmazott pedagógiai eszközzé vált. Kőbányai éveihez köthető az univerzális zenészlét elsajátítása is; többek között erre épült magániskolája, a Bordás Dobiskola is, melynek híressé vált filozófiája így hangzik: „Nem dobosokat, hanem zenészeket képzünk.” Az elismert dobművész kiváló pedagógiai érzékkel szólítja meg a fiatal generáció zenélni vágyóit, újító módszereit már megannyi tanár alkalmazza, így főként erről, rocklegendákról, a rockzene jövőjéről, de még a popprodukciókban megbúvó rockzenészekről is szót ejtettünk beszélgetésünk során. Kincses Krisztina interjúja Helyőrség.ma oldalon jelent meg.

Ha rákeresünk a nevedre, akkor nagyon sok mindennel szembetaláljuk magunkat: Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett dobművész, Artisjus Zenetanári díjas zenepedagógus, zeneszerző, a Nemzetközi Dob Mánia tábor megalapítója, a Rajkó-Talentum Konzervatórium dob tanszakának vezetője, a Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum ügyvezetője, illetve nyolc évig voltál a Magyar Jazzszövetség vezetőségi tagja, amiből három évig alelnökként képviselted a műfajt. Hogyan tudsz mindenhol helytállni úgy, hogy mindemellett férj és családapa is vagy? Mi adja az erőt és a lelkesedést a mindennapokhoz?

Én zenész családból származom, édesapám tánczenész volt, aki eleinte nem szerette volna, hogy zenész legyek, mert bizonytalannak tartotta a megélhetést, éppen ezért világéletemben bizonyítanom kellett, hogy a Jóisten valóban erre szánt engem. Ebből adódóan mindig volt bennem küzdési vágy, voltak rövid és hosszú távú céljaim az életben, és egy idő után természetesen a szüleimnek is sikerült bizonyítanom, ők is belátták, hogy ez az én utam. Voltak emberek, akik hittek bennem, voltak, akik nem, de én mindig is a saját utamon akartam járni; így van bennem egy olyan szintű szakmai maximalizmus, ami arra ösztönöz, hogy ha valamit kitalálok, akkor azt az ötleteléstől a megvalósításon át egészen az elszámolásig véghez vigyem.

Puhatestűt is neveztek el a polgárpukkasztó Frank Zappáról

Baltimore-ban született 1940. december 21-én olasz bevándorló apától és francia-olasz anyától. A család tízéves korában költözött Kaliforniába, Zappa már ott nőtt fel. Tizenkét évesen kezdett dobolni, tizennyolc évesen tért át a gitárra, amelyen teljesen egyedül tanult meg játszani. Ekkoriban minden pénzét lemezekre költötte – a klasszikus zeneszerzők közül Stravinsky és Edgard Varèse volt rá nagy hatással. Középiskolásként alakította első együttesét, de megélhetési okokból egy ideig még bárokban és esküvőkön is játszott.

Az általa szerényen csak „a nyugati part legborzalmasabb bandájának” nevezett formáció 1964-ben anyák napján kapta a The Mothers nevet, és a következő évben elkészült első, Freak Out! című dupla albumuk. A kiadó azonban nem bízott benne, hogy ilyen névvel bárki is megvenné a lemezt, így lettek a The Mothers of Invention. Zappa azonnal összekülönbözött a kiadóval, amely nem akart fizetni neki, dalait önkényesen cenzúrázta. A szerződésben előírt utolsó lemezét a sokatmondó We’re Only in It For the Money (Csak pénzért csináltuk) címmel tette le az asztalra, majd saját kiadót alapított.

A polgárpukkasztás nagymestere volt, példa erre az a híres-hírhedt poszter, amelyen letolt nadrággal, előregörnyedve, a kamerába bámulva ül a lakás legkisebb helységében. Szövegeivel mindent és mindenkit kigúnyolt a hatalomtól a kispolgárokig, a békeharcosoktól a televíziós prédikátorokig. Amikor Al Gore alelnök felesége a lemezek korhatár szerinti besorolását követelte, Zappa „unatkozó washingtoni háziasszonyok gyülekezetének” titulálta a kezdeményezés pártolóit.

Nagy karácsonyi gyerekkönyvajánló

Az egész családnak

Puhapehely

A Puhapehely antológia tizenhárom különleges téli mesét tartalmaz tizenhárom szerzőtől, Hanga Réka lenyűgöző illusztrációival díszítve. Ezek a mesék elsősorban a téli hangulatot idézik meg, de egész évben gyönyörködtethetik az olvasókat. A változatos történetek és képek együtt tökéletes olvasmányt biztosítanak minden korosztály számára.

Többször volt rendőri felügyelet alatt a Kossuth-díjas író

Orosházán született 1912. február 10-én Dumitrás József néven. Szegényparaszti családból származott, apja béres, anyja cseléd volt. Kiskunfélegyházán végezte el az Állami Tanítóképzőt, nevét ekkor változtatta Darvas Józsefre. Állást azonban nem kapott, ezért Budapestre költözött, ahol volt könyvügynök, lapkihordó, kovácssegéd. Az illegális Kommunista Párt tagjaként több ízben is összeütközésbe került a hatóságokkal, hosszabb ideig rendőri felügyelet alatt állt.

Írói pályáját versekkel kezdte, 1934-ben két regénye is megjelent (Fekete kenyér, Vízkereszttől Szilveszterig), a Nyugat mindkettőről elismerő kritikát közölt. Munkásságára, szemléletére Ady, Móricz, Szabó Dezső és a marxizmus elmélete hatott, kritikusai szerint prózájában a móriczi hagyományok folytatója volt. A harmincas években került kapcsolatba a népi írók mozgalmával, amelynek balszárnyához tartozott. Írt a Kelet Népe és a Válasz című folyóiratba, tagja volt a Márciusi Frontnak.

Országjáró körútjairól riportokban, szociográfiai írásokban számolt be. Megírta szülőföldje történetét A legnagyobb magyar falu címmel, paraszti gyökereiről a lírai hangú Egy parasztcsalád történetében számolt be. Történelmi regényeiben (A törökverő, Harangos kút) is elsősorban népi hősöket szerepeltet. Önéletrajzi ihletésű regénye, az Elindult szeptemberben írói ars poeticája a mélyszegénységből kiemelkedő értelmiségi útját példázza.

Semmelweis, a magyar szuperhős?

Semmelweis Ignác felfedezése olyan, mint Platón barlanghasonlata. Rájött egy mai szemmel bámulatosan egyszerű dologra: alaposan kezet kell mosni, mielőtt az ember a boncteremből siet a szülőszobába. Ez az egyszerű igazság hirtelen világossá tett mindent, de nem fogadták el, egész életében bolondnak nézték miatta, végül kényszerességbe menekült, és őrültekházában végezte 47 éves korában. Halála után nyert csak igazolást elmélete, és ma már mindenki tudja, „hogy ő az anyák megmentője”.

Művészekkel gyakran kapcsoljuk össze a meg nem értett zseni fogalmát. Életében nem állt készen rá az utókor, holtában már vagyont érnek az alkotásai – gyakori művészsors. Orvosok esetében viszont egészen más a helyzet: nem mindegy, hogy olyan intézményben hozok-e világra gyermeket, amelyet halálkórházként emlegetnek, vagy pedig biztonságban érzem magunkat. 

Semmelweis Ignác egyáltalán nem idilli életének egyik fő kérdése, hogy meddig mehet el az ember azért, hogy az igazát bizonyítsa. A filmben azonban a tépelődést felváltja a boldogság. Láthatunk teátrális megbocsátást, nyilvános megkövetést, mind a tudományos, mind a magánéletben, hangos ujjongást frissen szült anyák tömegétől, és még a bécsi orvoskar vezetői pozícióját is felajánlják hősünknek. A nézőben viszont ott motoszkál, hogy a valóság egészen más volt, finoman szólva sem effajta happy end. Felmerül a kérdés: mi a film valódi célja? Bemutatni egy világhírű magyar orvos életét? Szépíteni a valóságot? Ha szépen végződő valóságot akar, miért nem választott egy másik, kevésbé gyötört élettörténetet?

Gátakon áthömpölygő életfolyam

Ada mesél. Ada huszonéves nő, aki három éve Londonban él, de a nyárra visszatér a szülővárosába, Katalóniába. Tekintetét a korábban maga mögött hagyott világra fordítja: a nagy holdat, a hullócsillagokat, a traktorokat és a barackot, a körülötte nyüzsgő állatokat szemléli. Azt a világot, amely sokkal gazdagabb a nyugatinál, de tele van erőszakkal és halállal. Megosztja a történeteit, a szépeket és a tragikusakat egyaránt. A család elásott titkait: szülei válását, egy könnyed románc emlékeit, a múlt darabkáit hosszú láncba fűzi, hogy aztán összeálljon valami, ami messze van a linearitástól, de közel ahhoz a gazdagsághoz, amelyet a nyugati ember már nem igazán ismer. A szöveg rövid fejezetekre tagolódik, és minden jelenet önállóan is megáll a lábán, a végén pedig olyan egésszé állnak össze, amelyben már nem igazán lehet szétszálazni a különféle gondolati dimenziókat.​

Solà prózájának fotnos motívuma a véletlenszerűség és az ösztön, történetei csak lazán kapcsolódnak egymáshoz. Éppen úgy, ahogy az emlékezetünkben követik egymást a múltunk történései. Kiírja magából, ami épp jön, és ezek az emlékmorzsák, bár látszólag kontextus nélkül folynak egymásba, végül gazdag öszesség lesz belőlük. A történetek több pillanatot rögzítenek, láttatnak egyszerre, és végül olyan narratíva áll össze belőlük, amelyben a tér- és időhálózatok szövevénye már sokkal inkább csak átérezhető, mint elmondható. Ada hangja egyszerre szelíd, töprengő és bölcs: a 21. századi vidéki élet lassúságáről elmélkedik, és a történetmesélés hatalmával élve rögzíteni próbálja az elveszített, paradicsominak érzett világ buja gazdagságát. A regényt a történetmesélés belső kényszere, a megosztani vágyás hozza létre. Solà láthatóvá tenné a láthatatlant, megmutatná az ismeretlent.

A Gátak történetekkel gazdagon átszőtt hellyel ismerteti meg az olvasót. Olyan világgal, ami hol megpihenteti, hol pedig elborzasztja a lelkünket. Olyan univerzumba, amihez csak úgy tudunk közel kerülni, ha lebontjuk a bennünk levő gátakat, ha képesek vagyunk megnyitni az elménket. Az ábrázolt világ csaknem hozzáférhetetlen, megismerhetetlen a számunkra, a szöveg mégis vágyat ébreszt, hogy belépjünk ebbe a valóságba, ami önmagunk megismeréséhez is közelebb visz. Azzal, hogy ráébreszt: a magunk igazsága nem az egyetlen igazság. A könyvet olvasva azonban végig az volt az érzésem, hogy a szerző szándéka nem elsősorban ez, hanem maga a mesélés. Solà élvez minden egyes leírt mondatot,  a könyvet a szöveg megszületésének gyönyöre hatja át.

Angyali szoprán és szeszélyes tigris egy személyben

Maria Anna Cecilia Sofia Kalogeropulos görög bevándorlók gyermekeként született New Yorkban. Gyógyszerész apja az amerikaiak számára nehezen kiejthető nevet előbb Kalosra, később Callasra rövidítette. A csodálatos hangú, rendkívüli hallású kislányt anyja már ötévesen éneklésre fogta, hiába tiltakozott az kézzel-lábbal. Szülei válása után, tizennégy évesen anyjával Görögországba költöztek, ahol képzetlen hangja miatt nem vették fel a konzervatóriumba, így a spanyol koloratúrszoprán, Elvira de Hidalgo növendéke lett. Pályafutása 18 évesen az athéni operaházban, Suppé Boccaccio című vígoperájának egy kis szerepével kezdődött; 1942-ben a Tosca címszerepébe beugorva már hatalmas sikert aratott.

1945 őszén meghallgatást kért a híres New York-i Metropolitan Operában, ahol a Fidelio és a Pillangókisasszony főszerepét ajánlották fel neki, de mivel a szeszélyes és ekkor még túlsúlyos Callas inkább az Aidát és a Toscát szerette volna, széttépte a papírt. A Chicagóból kapott szerződést elfogadta, de a társulat a premier előtt megszűnt.

Megkeresték viszont Olaszországból, és 1947-ben a Veronai Arénában Ponchielli Giocondájának címszerepében debütált. Nem sokkal később feleségül ment a nála 30 évvel idősebb Giovanni Meneghini téglagyároshoz, aki impresszáriója is lett. Zenei téren Tullio Serafin karmester vette szárnyai alá, színészi képességei kibontakoztatásában pedig a rendező Luchino Visconti volt segítségére. 1951-ben mutatkozott be a milánói Scalában. Mexikóban egy hónap alatt énekelte el a torokpróbáló Normát, Aidát és Toscát. A hangjától lenyűgözött Arturo Toscanini neki adta a Lady Macbeth címszerepét; a Metben 1956-ban Bellini Normájában mutatkozott be. Legnagyobb vetélytársa Renata Tebaldi volt, rivalizálásuk az operabarátokat is két táborra osztotta.

Pénteki kultúrrandi Ryan Lane zenész-szoftverfejlesztő-műfordítóval

Arizonai kisvárosból, Prescottból származol. Milyen volt ott felnőni?

Objektíven nézve békés, szeretettel teli és sok szempontból szép. De belül állandó küzdelemként éltem meg. Konzervatív helyről van szó, és fájt, hogy minden olyan gondolatot, álmodozást és cselekvést erősen visszafogtak, ami eltért az átlagtól. Nem voltam forradalmártípus, de a jó szándékú felvetéseim is folyamatosan ellenállásba ütköztek, és sokáig azt hittem, egyszerűen ilyen az élet: unalmasan és biztonságosan középszerű, kellemetlen, megérthetetlen, nem igazán a magamfajta embereknek való. 

Gyerekkori jóbarátok, angyali tanárok és meghatározó élmények juttattak el a gimnáziumig, ahol végre olyan, hozzám hasonló kamaszokkal találkoztam, akikkel együtt szenvedtük át magunkat a nehézségeken. Egymást segítve megtanultuk, hogyan kell gondolkodni, szeretni, fejlődni, alkotni, és úgy részt venni a világban, hogy jobbá tegyük, amit tudunk, és közben az élet iránti szeretetünk is megmaradjon. Utána Phoenixben, Arizona sivatagi fővárosában kezdtem egyetemre járni, ahol minden, Prescottban megszerzett kincset és tapasztalatot igyekeztem kamatoztatni.

Rock and roll időutazás Ceaușescu Romániájában

Majdnem azt írtuk a lemezről, hogy „vegyes műsor”, de ez inkább az ORI-turnékat jellemezte, Koós Jánossal, az Express együttessel, Hofi Gézával és Hacki Tamással. A Metropol Group viszont a közösségi izgatásra alkalmas hard rockban volt érintett, ráadásul Romániában, ahol 1989-ig szaloncukor sem volt kapható, nem hogy gitárhúr.

Nálunk a hetvenes években már be lehetett szerezni a Triálból vagy külföldi forrásból minőségi hangszereket, ugyanez a román közigazgatás területein nehezített pálya volt. Aki járt a rendszerváltás előtt mondjuk a lőkösházi határállomáson, az tudja, milyen érzés volt, amikor a román határőrök feltépték a vonatszerelvények ajtóit, és inzultálták a néniket, akik a kályhák könyökcsövébe rejtették a szaloncukrot. Nos, aki ezt megélte, az úgy érezhette: a szocialista Magyarország maga az Árkádia Romániához képest, hiszen nálunk volt szaloncukor, és nem motozták meg az öregasszonyokat a vonaton. Csak azt igazoltatták mondjuk 1986-ban, akinek fel volt nyírva a haja, és valahonnan szerzett egy átalakított bőrdzsekit. Romániában ezzel szemben csak annak lehetett hosszú haja, akinek papírja volt arról, hogy művész. Nálunk bárki hordhatott hosszú tollat, legfeljebb nem engedték be az Ifjúsági Parkba. A hetvenes évek közepén már inkább túlkapásnak értékeltük, ha a rend őrei valakit csak azért vertek össze egy vasútállomáson, mert hosszú volt a haja. Nálunk csak a koncerteket vették fel a szolgálatok, a Metropol Groupnak viszont a próbáit is, hiszen a próbatermük is be volt technikázva. Az, hogy a Metropol egyáltalán létezhetett, sőt magyar nyelvű lemezük is megjelenhetett, kisebb csoda volt.

Nagyváradon, de lehet, hogy az egész szocialista Romániában 1968-ig, a Metropol első fellépéséig nem fordult elő, hogy valaki csak úgy plakátokat ragasszon ki. A zenekar tagjai megúszták, ahogy szerencséjük volt akkor is, amikor a diplomájuk megszerzése után nem helyezték el őket Románia isten háta mögötti részeire (lásd A részleg című Bodor Ádám-novellát, illetve a belőle készült Gothár Péter-filmet). Így együtt tudott maradni a zenekar, szemben több más formációval, amelyek azonnal szétestek. A Metropol azzal is jól járt, hogy Nagyvárad közel volt a magyar határhoz, így hallgatni tudták a rádióállomásokat. (Náluk is szerencsésebbek voltak a temesváriak, akik nemcsak a magyar rádiót, de jugoszláv adókat is foghattak.)

A szép 20. századot elhallgatták előlünk

Szeretsz dolgokat nulláról indítani, felépíteni, gyökeresen megváltoztatni. Most meg úgy fest, hogy beleülsz a készbe.

Ez csak a látszat. Ádámnál és Évánál kell kezdenem. 2011 számomra is minimum elgondolkodtató esztendő volt. Bogányi Tibor egyébként abban az évben szerződött a PFZ-hez, engem pedig akkor hívtak vissza a Miskolci Bartók+ Operafesztiválhoz, hogy állítsam talpra a 2001-ben alapított, éppen hullámvölgyben lévő rendezvénysorozatot. De már korábban is kísértett engem az a jelenség, hogy egyfajta kettősségben élek: ambiciózus muzsikusként kortárs darabokat játszom, amelyek sem nekem, sem a közönségnek nem tetszenek. 2011-ben vettem egy nagy levegőt, és kiálltam a nyilvánosság elé azzal, hogy ez így nincs jól. Az opera drága, de nem múzeumi műfaj. Csak az a hosszú távú megoldás, ha a közönség megértését kereső attitűddel születnek kortárs operák. Ennek érdekében a zeneszerzőkhöz szóló felhívást tettem közzé.

Mire jutottál?