A Színház- és Filmművészeti Egyetemen beszélgetünk, ahol rendező mesterképzést tanít.
Azt mondták az első nap, hogy azért kaptam én ezt a termet, mert itt van a legjobb fény.
Az óceánjáró zongorista legendája, a Sorstalanság és az Este plakátja is kint van a falon.
A december 3-ig tartó nemzetközi fesztivál vetítéseinek és kísérőprogramjainak az Uránia mellett a Francia Intézet és a Toldi Mozi ad helyet.
A hivatalos megnyitón Magyarországon először láthatja a közönség a mára klasszikussá vált japán rendező, Hayao Miyazaki új filmjét. A fiú és a szürke gém félig önéletrajzi ihletésű fantasy az életről, a halálról és az alkotásról, tisztelgés a barátság előtt.
Az Anilogue hagyományos rövidfilmes versenyprogramjában idén három blokkban 26 alkotás mérettetik meg, köztük az idei év két magyar világsikerével, Hegyi Olivér A szív kertje és Buda Anna Flóra 27 című animációjával. Az Anilogue legfiatalabb versenye, az ultrarövid animációk blokkjának 48 villanása a kreativitás valódi ünnepe. A fesztivál szervezői a gyerekekről sem feledkeztek meg – kisiskolásoknak, illetve kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Oravecz Imre a hazai kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb képviselője. 1972-ben megjelent, Héj című első kötetétől kezdve Tandori Dezső, Orbán Ottó és Petri György mellett a nagy lírai megújulás részese volt. Az idén nyolcvanéves író november 28-án életművének legfontosabb állomásait veszi sorra kollégájával, Szilasi Lászlóval. Az est során Molnár Piroska, Fekete Ernő és Kaszás Gergő színművészek tolmácsolásában hangzanak el Oravecz-részletek, amelyek Balog József zongoraművész játékával egészülnek ki.
A tavalyi év egyik legnagyobb szépirodalmi szenzációja kétségkívül Visky András költő, író, dramaturg nevéhez fűződik. Kitelepítés című remekművében gyerekszemmel ismerjük meg egy szovjet mintára létrehozott román munkatábor hétköznapjait. Regényével nem csupán saját pályája eddigi legkiemelkedőbb alkotását, hanem a kortárs magyar irodalom időtálló, maradandó művét hozta létre. A decemberi Literárium-esten az idén Margó-díjjal jutalmazott szerző azon történeteit ismerhetjük meg, melyek a könyvbe nem kerültek bele – az elhangzottak Hegedűs D. Géza színművész és Darvas Kristóf zongoraművész közreműködésének köszönhetően új megközelítést is kapnak.
2024 első Literárium Extrájában a kortárs magyar kultúra egyik legtermékenyebb alkotópárosa, Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert mutatja be vadonatúj műsorát. Az Időkirakó továbbra is koncert és felolvasószínház keveréke, zenekari versmontázsokkal, az új Grecsó-prózák és a hangszeres zene találkozásával.
Ünnepélyes keretek között megnyílt Az álom vége? Klímaváltozás Az ember tragédiájában és ma című kiállítás csütörtökön este a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója megnyitó beszédében a klímaváltozás kapcsán hangsúlyozta: „Küzdenünk kell, hogy bízva bízhassunk. Helyettünk ezt nem fogja megoldani senki.” Dr. Pálvölgyi Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója, egyetemi docens pedig a bizalomra helyezte a hangsúlyt. „Ha nem bízunk egymásban és az intézményeinkben, akkor tényleg el vagyunk veszve.”
A Petőfi Irodalmi Múzeumban sokszor volt már olyan kiállítás, amely Madách Imre életét és munkásságát mutatja be, de még soha olyan, amely az eszkimó szín apokaliptikus világát idézi, ezzel is jelezve azt, hogy az embernek egyre nagyobb felelőssége van a saját környezetének védelmében. A kiállítás a klímaváltozás felgyorsulása miatt igencsak aktuális. A tárlatból megtudhatjuk azt is, hogy George Byron, Charles Fourier vagy éppen Jókai Mór is foglalkozott a jövőbeli klímaváltozással. A jövő század regényének zárófejezetében Jókai Mór például arról ír, milyen következményekkel jár az éghajlat drasztikus megváltozása.
Dr. Pálvölgyi Tamás megnyitó beszédében a bizalomra helyezte a hangsúlyt. Szólt arról is, hogy Madách a Tragédiában a nap kihűlését látta a legnagyobb veszélynek, így Pálvölgyi szerint nehéz konkrét párhuzamot vonni korunk problémája és az író víziója között. Vagyis Madách még addig nem ment el, hogy az ember pusztítja el a Földet, de ettől függetlenül jóslatát jól tesszük, ha nem hagyjuk figyelmen kívül.
A Nemzeti Filmintézet (NFI) 2020 januárja óta nyújt támogatást a televíziós és streamingbemutatásra készülő alkotásokra is pályázati úton. A teljes magyar mozgóképszakma összehangolt tevékenységéért felelős szervezet elkötelezett abban, hogy a mozifilmek mellett tartalmas, kulturális értéket teremtő és a nézők számára különleges élményt nyújtó televíziós alkotások is készüljenek. A Televíziós Döntőbizottság Meggyes Krisztina, Csibi László és Surányi András rendezésében készülő alkotásoknak ítélt meg gyártási támogatást.
A Hiányzó 10 óra egy partiban droggal elkábított fiatal lány igaz történetét dolgozza fel. A címben szereplő 10 óra arra az időre utal, amelyet az áldozat az italába csempészett drog, közismert nevén a Gina hatása alatt magatehetetlenül töltött, kiszolgáltatva támadóinak. Meggyes Krisztina kreatív dokumentumfilmje a Filmintézet 40 millió forintos támogatásával készül, producere Szakonyi Noémi Veronika.
A Szocializmus hátsó bejárata című alkotás rendezője ismét a Ceaușescu-diktatúra működésére világít rá Szabadság a hegyen címmel készülő dokumentumfilmjében. Csibi László új alkotása ezúttal a ’80-as évekbe kalauzolja a nézőt, amikor az állam hatalmi szervei minden külföldről érkező információt ellenőrzésük alá vontak, így a nagy nemzetközi sportesemények is lekerültek az ország egyetlen televízióadójának képernyőjéről. A Románia országhatáraitól távoli Belső-Erdélyben ezért az érdeklődők a szomszédos magyar, jugoszláv és bolgár közvetítések vételére alkalmas, improvizált antennák segítségével vonultak a környező dombokra meccset nézni. A „hegyimeccs-nézések” korszakát személyes élményeken és visszaemlékezéseken keresztül felidéző alkotás gyártását 9,275 millió forinttal támogatja a Filmintézet, producere Péterffy András.
Szövényi-Lux Balázs első kétnyelvű filmje a romantikus mozi sok zsánerelemére épít, de akkor sem ijed meg, ha szembekerül azokkal. A hagyományba ágyazódás és az elszakadás elegyének eredménye az év egyik legizgalmasabb, alacsony költségvetésű filmje.
Sasha (Hannah Saxby) és Boldizsár (Bergendi Barnabás) egy felejthetetlen nyár után úgy döntenek, összeházasodnak. Maguk is tudják, hogy az igazi elköteleződésre még nem állnak készen, de a távkapcsolattal járó problémák, a vízum, a zöld kártya és a ritka találkozások erősebb érvnek bizonyulnak. A terv egy hiányzó dokumentum miatt meghiúsul, Sashának így vissza kell utaznia Amerikába. A fiataloknak 24 órájuk marad, mielőtt újra elválnának.
Nem sok mindenre elég ennyi idő. Egy kapcsolat újratervezésére biztos nem, érdemesebb hát a jelenben megélni a kínálkozó pillanatokat. A főszereplőknek ez az elszakadást megelőző néhány óráig nem igazán sikerül: a múlt és a jövő kiszorítja az „itt és mostot”. A kimondott és ki nem mondott kérdések – mi lesz a házassággal? ki költözzön hova? opció egyáltalán, hogy az egyik fél egész életét hátrahagyja a másikért? – nemcsak a szereplőkre, de az egész filmre rátelepszenek.
A délkelet-lengyelországi Debicában látta meg a napvilágot, apja jogász és lelkes amatőr hegedűs volt, aki korán megismertette gyermekét hangszerével. Kisgyermekként zongoraleckéket is vett, de arra készült, hogy nagyapja nyomdokába lépve festő lesz. Érettségi után egyidejűleg kezdett filozófiai, művészettörténeti és irodalomtörténeti tanulmányokat, végül a krakkói zeneművészeti főiskolán zeneszerzésből diplomázott. Két évvel később, 1959-ben egy zenei verseny legértékesebb díjait az ő különböző álnevek alatt írt három műve nyerte el, s már fiatalon a zenei avantgárd egyik vezére lett.
Korai műveibe, amelyek Webern, Boulez és Sztravinszkij hatását tükrözik, különleges hangzásokat (zörejeket, zajokat) is belekomponált. A nemzetközi ismertséget a hirosimai atomtámadás áldozatainak emléket állító Gyászének hozta meg számára 1959-ben. Az 1960-ban komponált Anaklasis című művét a münsteri katedrális megépítésének kétszázadik évfordulója alkalmából született Lukács-passió (1963–1966) követte, utóbbi nemcsak újszerűsége, hanem a kommunista országban szokatlan vallásos témaválasztása miatt is feltűnést keltett. Az oratóriumban a kísérletezés mellett barokkos formákat és hagyományos harmóniákat is alkalmazott, egyik alapmotívuma a B-A-C-H hangsor volt. 1967-ben írta Dies Irae (Auschwitz oratórium) című kórusművét.
1974-ben született a vallásos tárgyú Magnificat, II. János Pál pápának ajánlotta Te Deumját, majd később Benedictus című művét is. 2001-ben komponálta Concerto grossója a zenetörténet első három csellóra írt versenyműve. Több operát írt (A louduni ördögök, Az elveszett paradicsom, A fekete álarc, Übü király). A háromezer éves Jeruzsálem „születésnapjára” írt Jeruzsálem hét kapuja című monumentális kórusszimfóniájához egy tubafonnak nevezett hangszert is feltalált. Ezt a művét sokan Mahler híres, Ezrek szimfóniája néven ismert monumentális VIII. szimfóniájához hasonlítják, ő maga ezzel nem értett egyet. Korea című szimfóniája a távol-keleti ország japán uralom alóli felszabadulásának 50. évfordulójára, a Lengyel Rekviem a Szolidaritás felkérésére, az 1970-es gdanski sortűz áldozatainak emlékére született.
Nemcsak az elmúlt évtizedekben, hanem a közelmúltban is számos izgalmas alkotás született a magyar film világában, köztük a Larry, a Kojot, a Fomo, a Valan – Az angyalok városa és a Ruben Brandt, a gyűjtő. A friss alkotásokat is felhasználva hetedjére is elindította legnépszerűbb edukatív versenyét a Nemzeti Filmintézet támogatásával a DUE Médiahálózat. A háromfordulós játékba a filmteszt oldalán lehet bekapcsolódni, ahol 18 kérdésre kell válaszolni magyar filmklasszikusokkal és az elmúlt évek magyar mozifilmjeivel, sorozataival és alkotóival kapcsolatban.
A játékban bárki részt vehet, a tesztet 2024. február 8-ig lehet kitölteni. A résztvevők a díjtalanul letölthető Nagy Diák Tesztek(C) applikáció segítségével is kipróbálhatják a tudásukat.
A második fordulóba az online tesztkitöltésen legjobb eredményt elérő 14 és 20 év közötti játékosok kapnak meghívást. Ebből a fordulóból a legjobb 10 versenyző jut majd a döntőbe, ami 2024. március 1-én lesz az Újpest Rendezvénytérben. A fődíjat a nyertes választhatja ki egy kétszemélyes görögországi utazás, egy iPhone 14 szupertelefon, vagy egy Samsung Galaxy Z Flip3 közül. A második és a harmadik helyezett jutalma egy-egy okostelefon lesz.
Régen, amikor a kenyeret készítették, a nyers tésztából szakítottak le egy darabot, lepényszerűen ellapítva a kemencébe rakták, félig elősütötték, és ami a kamrában található volt (tejföl, sajt, szalonna, hagyma stb.) rárakták, majd együtt készre sütötték. Szegényebb helyeken csak egyszerűen megszórták köménymaggal, kisütötték, majd még melegen fokhagymás zsírral vagy vajjal megkenték. Ezzel elégítették ki a mindig éhes gyereksereget, hisz sokkal előbb kész volt, mint a kenyér. A pompos szó szláv eredetű, a töki jelző pedig Tök település melléknévképzővel: egy ott élő, pompossütéssel fogalkozó család helyeztette szabadalmi oltalom alá a nevet.
A magyar nyelvjárások némiképpen hangtani rendszerükben és főképpen szókincsükben különböznek egymástól, illetve a köznyelvtől, ahogy a fenti példa is bizonyítja. A 19. század végétől az emberek életkörülményeinek megváltozása (pl. az utazás könnyebbé válása, a közoktatás fejlődése) és a tömegkommunikáció terjedése miatt a nyelvjárások egyre inkább visszaszorultak. De nem tűntek el, és úgy vélem, nem is fognak. Ugyanakkor nagyon fontos tudatosítani, hogy a nyelvjárások anyanyelvünket gazdagabbá, színesebbé teszik, és hozzátartoznak Magyarország kulturális sokszínűségéhez. A helyi nyelvjárások ápolása, a kisközösségek hagyományainak megismerése közösségteremtő erejű.
A tájszavakhoz való viszonyulásunk esetében azért kell a toleranciát erősíteni, mert a nyelvjárásban beszélő embert gyakran megmosolyogják. Az ötven pluszos korosztály képviselői közül bizonyára sokan emlékeznek arra a régi reklámra, amelyben egy futballista így szólalt meg: „És az orrodat is tisztíccsa”. Joggal háborodtak fel a sportolók, hiszen ezzel úgy „kerültek képbe”, mintha műveletlenek volnának. Ugyanis a kabarészerzők, újabban pedig a stand up comedysek hangtanilag kutyult paródiáikkal akarva-akaratlanul a nyelvjárási beszédet a vidéki bunkó sztereotip figurájához kapcsolják. Emiatt a primitívség idéződik föl hallgatóságban, ha később a köznyelv hangtanától erősebben eltérő nyelvjárási beszédet hall. S hiába érvelnek azzal a kabarészerzők, hogy éppen a nyelvjárásban beszélő vidéki emberek nevetnek legnagyobbat ezen a beszédmódon és szereplőn – olcsó és rossz vicc. Az egyetemi hallgatóknak nem győzöm hangsúlyozni, hogy a nagymamát nem „báncsuk”, nem „nyelvműveljük”. Az ő nyelvjárási beszédük a suksüköléssel és a nákolással együtt kifogástalan a saját kommunikációs színterükön: a szomszéddal, a rokonsággal, a boltossal, az orvossal, a patikussal való beszélgetés, magánmegnyilatkozás során. Ha a nagymama olyan pozíciót, állást kívánna betölteni, amelyben elvárják az emberek a köznyelvi beszédformát, bizony el kellene sajátítania a regiszterváltást: a nyelvjárási beszédről a köznyelvire történő átállást. Ez fordítva is megtörténik: például a már említett egyetemi hallgatók hétvégente hazautazva átváltanak otthoni, hazai, saját nyelvjárási beszédmódjukra. Ez a nyelvi otthonosság érzetét biztosítja.
Vannak, akik napokig sorban állnak, hogy jó helyet csípjenek el egy koncerten, mások akár egy másik földrészre is elrepülnek, hogy kedvenceiket kövessék a turnén, esetleg lesátraznak a házaik előtt, hogy egy pillantást vethessenek rájuk. És vannak azok a mélyzsebűek is, akik dollárszázezreket vagy akár milliókat is elköltenek egy-egy relikviára, hogy közelebb érezhessék magukat rajongásuk alanyához. Néhány olyan különleges tárgyat gyűjtöttünk össze a rock történetéből, amelyek egészen elképesztő összegekért cseréltek gazdát.
Elvis Presley overálja és haja
A zenetörténelem egyik legünnepeltebb előadójának, Elvis Presleynek számos ikonikus öltözéke kitörölhetetlenül a retinánkba égett – talán azért is, mert az ő ruháit másolják és viselik a leggyakrabban. Az egyik legismertebb az a fehér overál, amit az 1972-es, Madison Square Gardenben tartott előadásaiban viselt, és amely 2021-ben több mint 1 millió dollárért kelt el. Hogy a rajongóknak semmi sem drága, az is bizonyítja, hogy ugyanezen az árverésen egy tégelynyi levágott hajáért valaki 72.500 dollárt fizetett.
Bogányi 12 évig dolgozott a társulat szakmai fejlesztésén. A kiváló dirigensnek köszönhető, hogy a Pannon Filharmonikusok a kamarazenélés finom összhangját szimfonikus szintre emelte, amelynek hallható eredményei a zenekar közönségvonzását és nemzetközi elismertségét is jelentősen növelték.
Az összetett művészeti portfóliójú, 130 fős társulat rugalmasságának növelésére az operajátszás és a szimfonikus zene kelet-közép-európai irodalma felé mozdul el. A nagy előadói apparátust igénylő művek bemutatására alkalmas Kodály Központ rezidens együttese filharmonikus zenekarként az opera és a nagy létszámú zenekari játék összművészeti előadásában rejlő minőségi fejlődésben bízva szerződteti 2024. január elsejével új vezető karmesterét, Kesselyák Gergelyt. Bogányi Tibor állandó vendégkarmesterként folytatja a közösen megkezdett zenekarépítő munkát.
A Pannon Filharmonikusok a nyugat-európai nagyzenekarok mintájára újult meg az elmúlt két évtizedben, amióta ezt a nevet felvette. Húsz év alatt Pécs és ezzel együtt a hazai nagyzenekari élet radikálisan megváltozott: a világszínvonalú akusztikájú és atmoszférájú Kodály Központ és a benne rezidensként helyt álló Pannon Filharmonikusok az ország kiemelkedő művészeti márkája lett. Az együttes országos hatáskörű jelenléte a magyar zenei életben egyedi, ugyanakkor mind zeneileg, mind működésében a nemzetközi standardok szerint is kiváló minőséget képvisel.
A kanadai Edmontonban jött a világra lengyelországi zsidó bevándorlók gyermekeként, apja használt hangszerekkel kereskedett. A színház, a zene és az irodalom szeretete már kiskorában kialakult benne a szülei által működtetett jiddis nyelvű közösségi színházban, ahol segített díszleteket építeni és festeni, színészként 11 évesen debütált.
A második világháború kitörése után jelentkezett a légierőhöz, az európai hadszíntéren nehézbombázók navigátora volt. Leszerelése után a torontói egyetem jogi karára iratkozott be, de hamar felismerte, hogy ez nem neki való hivatás, ezért átnyergelt a pszichológiára, diplomáját 1950-ben szerezte meg. Mivel a showbiznisz világa érdekelte, egyszerűen besétált a közszolgálati média, a CBC központjába és megkérdezte a recepcióst, hol jelentkezhetne munkára. Három héttel később már rádiós talk show-kat rendezett, majd társadalmi problémákról készített rádiódrámákat.
1956-ban az Egyesült Államokba költözött, s csatlakozott azon fiatal rendezők – köztük John Frankenheimer, Arthur Penn és Sidney Lumet – csoportjához, akik a CBS televízió Playhouse című tévés drámasorozatán dolgoztak, ezt követően olyan sorozatok epizódjait rendezte, mint a Perry Mason, a Gunsmoke, az Alfred Hitchcock bemutatja vagy a Route 66.
Szent Cecília, a zene védőszentje ünnepén látta meg a napvilágot az északkelet-angliai Lowestoft városában egy fogorvos negyedik gyermekeként. Amatőr énekes anyja arról álmodott, hogy fia Bach, Beethoven és Brahms után a „negyedik B” lesz a muzsika történetében, így korán zenére kezdte oktatni. Britten hatéves korától komponált, első zsengéit Frank Bridge zeneszerzőnek mutatta meg, aki egyedüli magántanítványává fogadta – mesterének tiszteletére írta 1937-ben Variációk egy Frank Bridge-témára című vonószenekari művét.
Britten a Royal College of Music növendékeként zeneszerzésből, zongorából és csellóból szerzett oklevelet, pianistaként főként Schubert-dalok kísérőjeként volt keresett. 1933-ban megismerkedett Peter Pears tenorral, aki először közeli barátja, majd haláláig társa lett, és Britten műveinek állandó szólistája volt.
A komponista egyik legismertebb zenekari műve, az Egyszerű szimfónia vonósokra 1934-ben született. A második világháború kitöréséig 16 filmhez írt zenét, dolgozott a BBC-nek és több kisebb baloldali színháznak, W. H. Auden költő több versét is megzenésítette. 1939 tavaszán Amerikába költözött, itt született Auden szövegére első színpadi műve, a Paul Bunyan, Hegedűversenye és Sinfonia da Requiem című műve (utóbbit a japán kormány felkérésére komponálta, de keresztény szimbolikája miatt végül visszautasították). A koncertezéssel sem hagyott fel, egyik hangversenyén ott ült Albert Einstein is.
„Leállni! Ki lőtt kire?” – teszi fel a kérdést naivan Henckels felügyelő A Grand Budapest Hotel című film egyik jelenetében, amelyben spontán tömeglövöldözés alakul ki az érintettek számára is tisztázatlan okokból. Dörögnek a muskéták, ordítanak a katonák és leomlanak a bástyák, a felszólításra azonban elhallgatnak a fegyverek, és elhangzik a konfliktus kiváltó oka, vagyis okai, mert mindjárt kétféle választ kapunk. A néző persze tudja, mi az igazság, de senki nem róhatja fel Henckelsnek, amikor így reagál az elhangzó verziókra: „Jól van. Mindenki le van tartóztatva!”.
A Grand Budapest Hotel dilemmája nem valódi, élesen elválik egymástól a jó és a rossz, az ártatlan és a gyilkos. Nincs ember, aki utóbbiak pártját fogná. De az olyan kérdésekben, hogy a halászlé tésztával készül-e vagy anélkül, minden sokkal feketébb és fehérebb. Fölösleges lenne olyan ügyben igazságot tenni, amiben látszik, ki az ártatlan és ki a bűnös, de a halászlevet gyufatésztára szedőké más kérdés. Hiszen az nem lehet, hogy azt a tálalási módot jónak tartják, vagy ha igen, akkor csak nem látják a teljes képet. Ilyenkor szintén élesen elkülönül, kinek van igaza, attól függően persze, melyik oldalról nézzük. És ha feltételezzük, hogy a bajai módi rajongói nem kezdenék el ugyan felkutatni és megbillogozni a bonyolultabb, szegedi halászlét kedvelőket, de az interneten lejáratókampányt indítanának ellenük, ott is ki-ki a saját szája íze szerint helyeselné vagy ellenezné az akciót.
Hans Kohlhase a 16. században élő lókupec volt, akitől elvették lovait, néhány nappal később a leromlott állapotú hátasokat nem akarták visszaadni, csak az általuk elfogyasztott abrak kifizetése után. Az ő története ihlette Heinrich von Kleist művét, amelynek hőse az igazáért küzdő kisember mintaképe lett – a pszichiátria még tünetegyüttest is elnevezett róla. Hans Kohlhase azt állította, minden ok nélkül verték meg a helyi földesúr alattvalói, majd elszedték lovait; az uraság emberei szerint a lócsiszár rájuk támadt, és nem tudta igazolni magát. Az évek során a konfliktus fehdéhez, vagyis a német jogrend által elismert magánháborúhoz, feldúlt falvakhoz, tönkrement és elvett életekhez vezetett. Hans Kohlhase pedig a kivégzése előtt elmondott háromórás beszédében ragaszkodott tettei jogosságához.
Bűn-e, ha az ember kiborgént halhatatlanná válik?
Fontosabb kérdés szerintem, hogy ebben az esetben ember-e az ember. A könyvemben olyan állapotról írok, amelyben az emberi énkép és tudat megszűnik, vagyis azzal, hogy az alany kiborg lesz, elveszíti a természetes lényét is.
A regény címe azt sejteti, hogy vallási témákkal találja magát szemben az olvasó a könyvedben.
A Bagossy Brothers Company – 10 éve úton című egész estés alkotás az erdélyi kezdetektől egészen a budapesti jubileumi nagykoncertjéig követi nyomon a pop, rock és folk stílust egyedi módon ötvöző banda útját. Sok-sok zenével, látványos koncertfelvételekkel, valamint a zenekar tagjait és hátterét is részletesen bemutató interjúkkal nyújtva páratlanul gazdag moziélményt nemcsak a zenekar széles rajongótáborának, hanem azoknak is, akik még csak most ismerkednek a gyergyói ötösfogat zenei világával. A film igazi csemege minden zenerajongónak, hiszen sosem látott felvételeket mutat és izgalmas kulisszatitkokba avatja be a nézőket.
A film dramaturgiai keretét a Bagossy Brothers Company tízéves jubileumi koncertje adja, ahol a zenekar 16 ezer rajongó előtt zenélt Közép-Európa legnagyobb fedett arénájában. A csapatban felmerült, hogy egy szokványos koncertvideóval emlékezzen meg az estéről, az évek során összegyűlt hihetetlenül gazdag videóanyag azonban szinte kiáltott a felhasználás után. Végül a több zenei produkciót is megfilmesítő Köves Diána vezetésével állt össze az a kétórányi anyag, mely az archív felvételek felhasználásán túl a teljesség igényével járja sorba a zenekar történetének legfontosabb állomásait, és szólaltatja meg legfontosabb szereplőit – köztük a zenekar tagjait, a zenekar menedzserét, Szalai Attilát, vagy az egyik legnagyobb Bagossy-sláger, az Olyan ő énekesnőjét, Bagossy-Bíró Barbarát –, akik valamennyien őszintén mesélnek az elmúlt tíz év sikereiről és kihívásairól egyaránt.
„Ami az elmúlt tíz évben történt velünk, az egy tündérmese. Amikor elkezdtük, nem gondoltuk volna, hogy ezen az évfordulón többek között 800 koncert és sikeres lemezek lesznek már a hátunk mögött. Azt éreztük, hogy érdemes lenyomatot állítanunk ennek az időszaknak, így készült el ez a film” – mondta Bagossy Norbert, a zenekar frontembere.
Szakonyi Noémi Veronika rendező és állandó alkotótársa, Vincze Máté Artur forgatókönyvíró az önkéntes örökbefogadás témáját feldolgozó Hat hét című drámája lett a fődíjas a marokkói Szale városában megrendezett filmfesztiválon. A nemzetközi zsűri indoklásában méltatta a film „formai és technikai magabiztosságát, művészi kivitelezését és mély emberségét”. A Hat hét a Sparks gyártásában, Romwalter Judit producer irányításával készült és több mint egy éve hódít világszerte a nemzetközi filmfesztiválokon.
Háromezer számozott darab
„Eleven elbeszélőmódjával és eredeti forgatókönyvével a nézőket előítéleteik újragondolására készteti” Császi Ádám Háromezer számozott darab című fekete komédiája a ljubljanai nemzetközi filmfesztivál zsűrijének méltatása szerint. A különleges szereplőgárdával készült alkotás, amely elhozta a rendezvény fődíját, egy nehéz sorsú fiatal romákból álló színházi társulat szürreális utazása, és olyan kérdéseket feszeget, hogy lehet-e a rassz témájáról rasszizmus nélkül beszélni vagy szükségszerű-e a kisebbség és a többség kölcsönös gyűlölete. A Háromezer számozott darab Császi Ádám és Lengyel Balázs forgatókönyvéből készült, producere Bodzsár István, társproducere Sipos Kornél.
A dekoratív – a filmplakát arculati elemeit idéző – lemeztasak valóságos műtárgy; ha nagyon élénk a fantáziánk, afféle hazavihető emléktáblának is láthatjuk, hiszen a szemet gyönyörködtető, füstösüveg-hatású korongról a márvány is eszünkbe juthat. Az album az 1978 és 1981 közé tehető korszak emlékezetét is őrzi; ezeket az éveket a magyar rockzene második aranykorának hívjuk, ekkor tetőzött az ifjúsági probléma, és ennek már nemcsak a Budai Ifjúsági Parkban voltak városképileg is látható jelei, hanem az összes vidéki gimnáziumban, a vasútállomásokon és a nagyközségek presszói előtt is. Már nem pusztán azok a fiatal értelmiségiek jutottak szóhoz, akik az irányított disputákban modorosan cigarettázva, kulturáltan vitatkozva mondták el, hogy a KISZ-nek támogatnia kéne a fiatalok szórakozását. Szóhoz jutott a szakadtak generációja is. Ők már nemcsak Budapest látképéhez tartoztak hozzá, nemcsak a Bem rakpart 6. előtt ücsörögtek, hanem a falusi presszók előtti műkő virágládákon is. A Kopaszkutya ezt a korhangulatot ragadta meg, egyszerűen azért, mert a korszak csúcsévében forgott. Egyik nagy jelenetét 1980. október 6-án, másfél hónappal a magyar rocktörténet egyik legemlékezetesebb fesztiválja, a Fekete Bárányok demonstrációja után rögzítették. A filmben a dressz, a miliő, az atmoszféra, a szleng autentikusan hozza 1980-at, és hiába szól egy képzeletbeli zenekarról, túl sok a közös nevező a Hobo Blues Banddel, hogy a közönség el tudjon vonatkoztatni tőlük.
Schuster Lóránt – aki ekkoriban a P. Mobil újjászervezésével volt elfoglalva, hiszen a forgatás idején kellett megtalálnia Bencsik Sándor és Cserháti István utódját – a filmben menedzsert játszik, ahogy a P. Mobilban is elsősorban zenekarvezető volt.
A film egy hosszú, kimerevített pillanat rögzítése: íme itt van 1980 kora ősze, amikor többek között a Kisstadionban fellépett a Beatrice az Omega és az LGT társaságában. Láthatunk is jelenetet e koncertből, hogy bepillantást nyerjünk a szupersztárok világába.
Több mint harminc éve foglalkozik tankönyvírással. Miért választotta, és hogyan kezdte ezt a munkát?
Valójában nem én választottam a tankönyvírást, a tankönyvírás választott engem. Nem sokkal a rendszerváltás után, az 1990-ben alapított Apáczai Kiadó ügyvezetője, Esztergályos Jenő felkereste akkori munkahelyem, a Debreceni Tanítóképző Főiskola gyakorlóiskolájának vezetőit. Olyan pedagógusokat keresett, akik szívesen részt vennének alsó tagozatosoknak szóló helyesírási gyakorlófüzetek megírásában. Kiss Margit Sára kolléganőmmel vállalkoztunk arra, hogy másodikosoknak elkészítünk egy ilyen taneszközt, amely hatalmas sikert aratott.
Néhány év múlva – éppen Kata lányom születésekor – újra megjelent az életemben Esztergályos Jenő. Ekkor az 5. évfolyamos Nyelvtan és helyesírás munkatankönyv megírására kért fel. Azonnal igent mondtam, hiszen életem nagy álmát valósíthattam meg. Egyrészt szerintem a nyelvtantanításhoz a legjobb taneszköz a munkatankönyv, másrészt tanítóként és magyartanárként segíthettem az alsó és felső tagozat közötti átmenet megkönnyítésében. A mai napig vallom, hogy az ötödikesek még alsósként viselkednek és tanulnak az 5. évfolyamon. Nagy biztonságot jelent számukra, növeli az önbizalmukat, ha az új tankönyvükben eleinte az alsó tagozatban megszokott módszerekkel – például a játékosítás –, feladattípusokkal és utasításokkal találkoznak. Ez a munkatankönyv volt az első lépés azon az úton, amely oda vezetett, hogy a kiadó egyik legsikeresebb tankönyvírója lettem.
A Mindhalálig nagyon kedves, kissé meseszerű film, és legjobb pillanataiban akkora könnyedséggel hozza azt a bizonyos szükséges pluszt, hogy a világ minden rettenete ellenére derűssé és bizakodóvá teszi vele az embert. Két élet párhuzamos rajza, méghozzá két „papnak látszó személyé”. Ezt azért kell ilyen trükkösen mondani, mert Kun páterről nem lehet tudni, hogy pappá szentelték-e valaha is, Baránszky Tiborról, az egyik „magyar Wallenbergről” pedig egész biztosan tudható, hogy amikor 1944 októberében Budapestre érkezik, még csak papnövendék. Később pap lesz ugyan, de a kommunista rezsim perbe fogja, bebörtönzi, emigrációja után pedig megnősül, családot alapít. Egyikük sem „unalmas” pap tehát, aki mindent az egyházi szabályok fegyelmezett munkásaként csinál, és szinte eltűnik az ügy mögött.
Szabálytalan egyéniségek, és van bennük valami nyugtalanító. Nyugtalanítóak az átlagember számára, aki rendet szeretne látni maga körül, és a szabályszegők mentalitását tájékozódása, komfortérzete szempontjából katasztrófának tekinti. Nem szül jó vért, ha nem elvárható módon viselkedünk és cselekszünk, ha nem lehet kellő hatásfokkal bejósolni, hogy társadalmi szerepeinkben mit várhatunk el egymástól. A „nagy játékot”, amit játszunk, egymásnak játsszuk ugyanis, és fegyelmezett alakításunkkal a nagy egészre vonatkozó közös hitünket erősítjük meg egymásban napról napra. Igaz, ezek békeidőkre, stabil társadalmi viszonyokra vonatkozó szabályok, míg Kun András, a szerzetes „talánpap” és Baránszky, a „még nem pap” a Szálasi-diktatúra két hónapjában, majd a szovjet ostrom idején tevékenykedett. Mindenféle stabilitás megingása, az iránytűk összezavarodása, a biztos tájékozódás lehetetlensége idején, amikor különösen jelentős szerephez jutnak az olyan, változatlan értékrendet, letisztult világnézetet képviselő intézmények, mint az egyházak.
Fontos egyezés Baránszky és Kun között az is, hogy mindketten szívesen éltek a papi öltözet tekintélyparancsoló erejével, így hirdetve, hogy valami náluk nagyobbat képviselnek. Egyikük sem volt merev szabálykövető. Kunt az őrjöngése: gyilkosságai, és az, hogy a nyilasokat papi hatalmával visszaélve tömeggyilkosságokra vezényelte, olyan embernek mutatja, aki megrészegült a mások élete feletti hatalomtól, és mindenestül odaadta magát a gonosznak. Nehéz elhinni, hogy normális volt, az pedig különösen perverz, hogy mindent, amit tett és mondott, magát papként azonosítva követte el – hogy embertelen tetteihez ezt a magasabb helyről érkező jóváhagyást igényelte és próbálta hihetővé tenni. Hogy ő maga csakugyan hitt benne, az nem valószínű. Abban pedig szinte biztos vagyok, hogy tudnia kellett: bűnhődni fog, ez elkerülhetetlen. Mert ő maga iratkozott ki a társadalomból, és ment szembe mindennel, ami emberhez és keresztényhez méltó.