Best WordPress Hosting
 

Kategória archívum : Kultúra hu

„Szép félelem és csodás részvét” – Méhes Károly: A fikusz téliesítésének napja című kötetéről

Közzétette szerző

Boldog ember, akinek a lakásához erkély, netán terasz is tartozik, kiskertről már nem is beszélve. Ha kedveli a dísznövényeket, nevelhet fikuszt, és a tavaszi felmelegedés idején kirakhatja a cserepet a szabad ég alá, hogy érje a nap, a friss levegő, és az égi áldásból is kaphasson.

A fikusz számára a boldogtalanság napja, amikor megérkeznek az őszi, hideg légtömegek. Ez a nap, hogy Méhes Károly frissen megjelent kötetének címét idézzük: A fikusz téliesítésének napja. Nagyot tévednénk azonban, ha úgy gondolnánk, hogy a költő ezt a növényi (emberi) szomorúságot teszi meg legfőbb témájául, ennél ugyanis jóval többről van szó. Merthogy vannak a boldogság-boldogtalanság dichotómiáján innen vagy talán túl olyasmik, amikre Méhes nagyon is odafigyel, ezek pedig a test és a lélek egyszerű örömei, önfeledt pillanatai, valamint nyűgei-nyavalyái, amelyek talán a vég közelségének sejtelmeit hordozzák magukban.

A kötet első verse az Életjel: „(…) egy pillanatra / úgy tűnik semmi / sem fáj épp / így aztán a csöndben / végig lehet venni / mi nem fáj ami / fájni szokott. / A nyak a csuklyás izom / a jobb csípő / a bal is alkalmasint / a lábfej középcsontjai / mindkét oldalon / a térd apró szúrásokkal / a jobb váll roppanásai / és a kacska könyök / olyanokat roppan / a bal kar na az nagyon / a pattanó gyűrűsujj / a kézfejen a búb / tetszett a sebésznek / de még hagyta nőjön (…)”.

PostPin It!

Egzotikum a ház mögött – Nagyvárosi népmesék

Közzétette szerző

Nagyvárosi népmesék – rögtön felderültem a címmel való első találkozáskor. Mégis mit jelenthet ez? Mire számíthatok? Valóban a nagyvárosokban hajtottak csírát a könyv meséi? Ráadásul egy egész gyűjteményes kötetre való? Vagy csak városi használatra válogatta őket Zalka Csenge Virág?

A beharangozóból aztán kiderült: lakik benne ilyen is, olyan is, ám a tizennyolc mese egy csokorba épp azért került, hogy a városokat benépesítő állatokat, növényeket és tárgyakat is legyen kedvünk körbeszőni képzeletünk fonalaival, s meglássuk, miképp kelnek a mesék szárnyaira.

Zalka Csenge Virág, ahogy korábbi köteteiben, most sem szimplán az ismeretlen, távoli világok kincsesládikáit nyitogatja fel előttünk. Válogatásának különleges, mesemondókat és hallgatóságukat egyaránt szolgáló szempontja ezúttal az, hogy a bolygó leghétköznapibb figurái, dolgai mutatják meg saját rejtélyes, csodálatos vagy szimplán eddig nem látott arcukat. Így aztán kapunk egy csokor egészen közönséges karakterről szóló, ám csöppet sem közönséges mesét. Macskáról, kutyáról, galambról, pitypangról, hintáról és cégtáblákról hallunk, s közben „mellékesen” körbejárjuk a Földet.

PostPin It!

Gyerekek, álmok, mesék – Bruno Bettelheim 120 éve született

Közzétette szerző

Jómódú bécsi zsidó családban látta meg a napvilágot egy fakereskedő fiaként. Bettelheim a bécsi egyetemen művészettörténetet és pszichológiát hallgatott, de 1921-től, amikor apja gerincvelő-sorvadásban megbetegedett, nemzetközi kereskedelmi tanulmányokat is folytatott. Apja halála után vezette a családi vállalkozást, ám a bölcsésztudományokkal való foglalatosságot sem adta fel. Lelkes híve volt Freudnak, foglalkozott a művészetpszichológia pszichoanalitikus irányú megközelítésével, majd a gyermek fejlődéspszichológiájával.

1938-ban ledoktorált, speciális érdeklődési területe az érzelmileg sérült, főleg autista gyermekek kezelése volt. Ausztriát még abban az évben megszállták a németek, Bettelheimet előbb Dachauba, majd Buchenwaldba deportálták, lágerélményeiről Az egyén és a tömeg viselkedése szélsőséges helyzetekben című tanulmányában számolt be. 1939-ben amerikai segítséggel kiszabadult a lágerből, és az Egyesült Államokba utazott, a Chicagói Egyetem tudományos munkatársa lett. 1942–44 között az illinois-i Rockford College docense volt, hallgatói valósággal rajongtak az irodalom, a filozófia, a művészetek, a pszichológia területén egyaránt otthonosan mozgó tanárért.

1944-ben, immár adjunktusként visszatért Chicagóba, ahol kinevezték a Sonia Shankman Ortogenikus Iskola igazgatójává, a posztot 1973-ig töltötte be. A kísérleti jellegű bentlakásos iskolában 6 és 14 év közötti, súlyos érzelmi zavarokkal küzdő, de átlagos vagy átlag feletti értelmi képességekkel rendelkező gyerekekkel foglalkozott, az intézmény lett az autista gyerekekkel folytatott munkájának központja is.

PostPin It!

Az írásnak ereje van – Pécsen merít ihletet az új-zélandi írónő és aktivista (videó)

Közzétette szerző

„Részt vettem néhány írórezidencia-programban Új-Zélandon és Ausztráliában, de ilyen helyen még sohasem jártam” – mondja az írónő, akit elvarázsolt a művészettel és történelemmel átitatott Pécs.  Kathryn van Beek munkássága során kiemelt figyelmet fordít a társadalmi témák feldolgozására. Erről is mesélt videónkban.

Készítette: Talum Fruzsina, Honti Gergely és Ujvári Gyula

Ez a bejegyzés: Az írásnak ereje van – Pécsen merít ihletet az új-zélandi írónő és aktivista (videó) eredetileg innen származik: kultúra.hu.

PostPin It!

Egy szó mint száz – Megérős körte, bevállalós frizura

Közzétette szerző

Természetesen a segítség kissé becsapós volt, hiszen a körte valóban megérhet, ez az elsődleges értelmezés, de itt, mint látható, a takarékos értelem került előtérbe, azaz olyan égő, ami megéri, hogy használják, mivel kevesebbet fogyaszt.

De vajon mit keres még az -s melléknévképző egy melléknévi igenéven? Valóban fölöslegesnek tűnő, de nem egyedi ez a „képzőhalmozás”. Mindenki hallott már megúszós kajáról, ami azoknak való egy közismert séf szerint, akik nem „elsumákolni” akarják a főzést, hanem csak meg akarják úszni a nagy rumlit, a várakozást, a bonyolultabb lépéseket, az extra hozzávalókat és a sok mosogatást. A bevállalós szavunk ugyancsak idesorolható, szinonimái: merész, rettenthetetlen, halálmegvető, vakmerő, bátor, kalandvágyó, hősies, vagány, elszánt, heroikus, oroszlánszívű, rátermett, félelmet nem ismerő. Azonban nem csak személyre vonatkozhat a jelző, és akkor már a szövegkörnyezettől függően módosul némiképp az értelme, például: „Természetesen az extravagáns ruhadarabokat, a feltűnő tetoválásokat és a bevállalós frizurákat viselni is tudni kell az énekesnek.” „8 tanács a bevállalós szandálviseléshez.” „Bevállalós raguleves – avagy a cékla asszimilációja.” Erősen bizalmas stílushatású a következő mondatokban: „Igazi bevállalós klippel támadnak a punk-rock arcok. Az eredeti, vágatlan, bevállalósabb verziót csak a neten nézhetitek meg.”

Volt olyan időszak, amikor sajátos nyelvi divattá vált az -s képzős filmtípus-megnevezés. 2004 őszétől körülbelül egy évig az egyik kereskedelmi televízióban újfajta filmajánló tűnt fel. Egy piros ruhás fiatalember műanyag gumicsirkét dobálva sorolta, hogy szerinte milyen filmeket lehet nézni. Hétről hétre újabb változatokkal, neologizmusokkal jelentkezett. Újszerű és egyben tréfás szóalkotások, szószerkezetek az alábbiak: másbolygós, repülős-partraszállós, tűzhányós, szuperhősös, karakán barbáros, zimbes-zombis, fifikás hadműveletes, puszta kezes vagányos, szörcsögős maszkos. Ez a reklám és szóalkotási mód annyira közismertté vált, hogy a hétköznapi életben is felbukkant, elsősorban internetes nyelvi játékként: Hogy milyen bulikat szeretek? Egyet fizetős, kettőt kapós. Vörösborral leöntős. Hogy milyen pasikat szeretek? Kézen fogva sétálás közben minden nő után sunyin megfordulós terepjáró-tulajdonosos. Mindig otthon ülős, könyvolvasós. Haveroknak mindig ráérős.

PostPin It!

És innen már másképp gondoltam a Balatonra

Közzétette szerző

A Balatonról már akkor fantáziáltam, amikor még csak a formáját ismertem különböző szuvenírekről vagy éppen a híradó beszámolóiból. Izgatott, milyen is lehet a magyar tenger, és némi dacból azt mondogattam magamban, hogy nem is olyan különleges, hiszen a víz máshol is víz, a téglagyári tavakban fürdés ugyanolyan, csak nem a tihanyi apátság tornyait látom, hanem egy égbe nyúló gyárkéményt. És amúgy sem tudtam izgalmasabbat elképzelni egy erdőben megbújó tónál, sőt több kis tóról van szó, amelyekbe belógnak a fák ágai, hatalmas fatörzsek úsznak a vízben. Ha egy addig ismeretlen állatfaj tűnt volna fel a battonyai téglagyár melletti erdős területen, azon sem csodálkoztam volna. Ez az adott körülmények között érthető volt.

Hétéves vagyok, amikor a part füves hordalékán sétálok. Bentebb, az erdős terepen már nem is látszik a közeli téglagyár felhőkbe fúródó kéménye. Ez a zsongó egyedüllét a koromsötét tófenék közelében, ahol ősidők óta minden mozdulatlan, nos, ez nincs meg a Balatonnál. Ott minden csupa nyüzsgés, vitorlázás, Kékszalag, hullámszörf, és ahogy a tévében is látható volt, még a Bergendy zenekar is a vízben állva koncertezett A víz, az víz, ugyanaz, legfeljebb van, ahol édes, máshol sós, a nád is ugyanaz, a meleg is ugyanaz, nem is vágytam igazán a Balatonra – morogtam magamban. Persze főleg azért, mert elképzelni sem tudtam, hogy valaha is eljutnék olyan messzire. A román határ mellett nőttem fel, ahol a szélességi és hosszúsági fokokkal megjelölt világvégét román géppuskás határőrök őrizték. A senki földjén tilos volt biciklizni, lelőhetnek a románok, mégis valahogy rendre itt kötöttem ki, a sáros úton úgy billegett a bringa, mintha egy félig kiszáradt, téglagyári tó medrében balettoztam volna.

A Balaton azért is tűnt reménytelennek, mert már Budapest is az volt. Hogy is juthatna el egy hétéves fiú Budapestre? Majd ha valamikor osztálykirándulás lesz, megnézzük a Parlamentet, és utána a Szófia Étteremben ebédelünk, majd irány a Vidámpark. Ahogy az nálunk az iskolában szokás volt. Már ez is milyen jó lenne. Erre viszont 1982-ig kellett várnom. Az osztály addig csak a gyulai várat nézte meg, utána a strandfürdőzés is már akkora csoda volt, hogy fel sem tudtam fogni. Végre láttam egy igazi várat, ágyúgolyókat, volt süteményezés a Százéves Cukrászdában, majd óriáscsúszdás strandolás. A Balatonon, ha jól láttam a híradókból, nem is volt csúszda. Aztán egyik este, vacsora közben apám közölte a nagy hírt: beutalót kaptam az ÁÉV-től Zamárdiba, két hétre, 1978 júliusának utolsó két hetére. Azt hittem, rosszul hallok, az alumíniumvilla fogai közül – mint egy lassított filmen – kihullottak a lekváros derelye grízes morzsái, és mintha a Kossuth Rádió műsorvezetője is abbahagyta volna néhány másodpercre a hírek olvasását.

PostPin It!

Petőfi-emlékfák Eperjestől Székelykeresztúrig

Közzétette szerző

A mai ember számára már elképzelhetetlennek tűnik, hogy szekéren ülve, sáros utakon kanyarogva is lehet országot járni. Petőfi márpedig gyakran így utazott, és meg is fordult hazánk szinte minden szegletében. Műveinek keletkezési helyei alapján nyomon követhetők utazásai, ráadásul számtalan emléktábla, emlékfa és épület is őrzi ezek emlékét.

1846–47 között Dömsödön laktak Petőfi szülei, apja itt vezette a mészárszéket. Természetesen fiuk is gyakran meglátogatta őket, sok időt töltött a Duna partján. Petőfi „nagyon szerette a szabad természetet, Dömsödön is a Duna ’Somlyó szigetén’, a nagy fák alatt a fűbe heveredve órák hosszat el-elmélázott” – írta K. Marjay Károly a Pesti Hírlapban 1907-ben. Az emlegetett nagy fák egyike, egy hatalmas kocsányos tölgy (fenti képünkön) mellett található Petőfi emléktáblája. A Piroslik már a fákon a levél… kezdetű költeménye ennek a tölgynek az árnyékában született. A fát még 1978-ban érte villámcsapás, amelynek következtében egyik nagy ága letörött, és a fatörzs egy része is súlyosan megrongálódott. Szerencsére a tölgy túlélte a szerencsétlenséget, és még ma is áll. A letört ágból Polyák Ferenc fafaragó mester készítette el a költő és szülei portréját, amelyeket a fa körül állítottak fel.

1845-ben a Felvidékre indult. Kalandjait, élményeit, benyomásait Uti jegyzetekbe foglalta, innen tudjuk, hogy ennek az utazásnak a legészakibb pontja Eperjes volt. „Eperjesen Kerényi Frigyeshez szállottam, s tölték nála egy hónapot” – írta. Tompa Mihály is ott vendégeskedett, és a három barát még egy költőversenyt is rendezett: mindhárman egy erdei lakot énekeltek meg. A nevezetes verseny emlékét obeliszk őrzi, amelyet 2021 novemberében újítottak fel.

PostPin It!

Kriterion 50+ – A „palackból kivett dugó” története

Közzétette szerző

A kiadó által szervezett eseményen részt vett Dávid Gyula irodalomtörténész, a Kriterion kolozsvári szerkesztőségének volt vezetője, Simonffy Katalin televíziós újságíró, a kötet alapját képező videóinterjúk elkészítője, Tenkei Erika kutató, a kötet szerkesztője és H. Szabó Gyula, a kiadó jelenlegi igazgatója.

Az első kiadvány A Kriterion műhelyében – beszélgetések Domokos Gézával a Kriterion Könyvkiadóról címmel 1988-ban jelent meg a budapesti Kossuth Könyvkiadónál, szerkesztője, Dálnoki Szabó Dénes álnéven az akkor már Magyarországra kitelepedni készülő Beke György volt. A fülszöveg szerint a kötet írásainak zömét a csaknem két évtizedes múltra visszatekintő Kriterion Könyvkiadó igazgatójával, Domokos Gézával készült interjúk adják, „melyekből egy internacionalista meggyőződésű, sokoldalúan művelt, a kultúra és a nép odaadó szolgálatára szegődött könyvkiadó-egyéniség portréja rajzolódik ki, aki most, hatvanévesen, »annyi nyesett ággal az ölében« is hisz abban, amire feltette az életét: a népek közötti kölcsönös megértő szándék megvalósulásában”. Amint H. Szabó Gyula a rendezvényen elmondta, az 1988-as könyv egyetlen „friss” interjút tartalmazott: a beszédes, Annyi nyesett ággal az ölemben címmel ellátott kötetzáró beszélgetést Beke György készítette Domokos Gézával, amelyben Domokos nyilatkozik a kiadó akkori helyzetéről és a „meg nem születhető tervekről”, bár az akkor már nyomasztó időszak ellenére a kiadó igazgatója reménykedik a megvalósulásukban.

A második könyv Egy nemzetiségi könyvkiadó a diktatúra évtizedeiben (1969–1989) címmel 2020-ban látott napvilágot Bartha Katalin Ágnes szerkesztésében, a Polis és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet közös kiadásában. A kiadvány a Kriterion alapításának ötvenéves évfordulóját hivatott ünnepelni, a fülszöveg szerint „nem szokványos évforduló ez – az is lehetne, hiszen a magyar könyvkiadás egészét tekintve is kevés az a magyar kulturális intézmény, amely ilyen évfordulóval büszkélkedhet –, de kiemeli ezt az eseményt a lehetséges kulturális évfordulók sorából az a teljesítmény, amely ehhez a névhez köthető, méghozzá közel fele részben egy olyan korszakban, amikor előbb kedvezőnek tűnő, de aztán egyre nyomasztóbb politikai helyzetben, közvetítője lehetett a romániai nemzetiségek szellemi élete egész sor kiemelkedő teljesítményének.”

PostPin It!

„A valósággal ezer gond van” – Ménes Attila regényuniverzuma

Közzétette szerző

Pilinszkyhez hasonlóan te is mondhatnád, hogy „mindig a nyomorúság lim-lom tájait kerestem”. Visszatérő motívum nálad, hogy hőseid valamiféle marginális, sőt társadalmon kívüli pozícióban vannak, és ennek megfelelően azok a helyszínek is az otthontalanságról, kitaszítottságról, sehova sem tartozásról beszélnek, amelyeken mozognak, és amelyek számukra mégis otthonosak – igaz, más tér nem is kínálkozik számukra belakásra. A létezésük kissé lebegő, ők pedig szinte besorolhatatlanok, hiszen a regényalakokat általában a környezetük alapján értjük meg. Miből fakad a vonzalmad a marginális hősök és a marginális helyszínek iránt? Miért élnek ezek az emberek ennyire kívül mindenen?

A családomban transzgenerációs tapasztalat a szegénység. A nagyszüleimnek boltjuk volt, amelyet a második világháború után elvettek tőlük. Ezt bukdácsolás, majd egyre mélyebbre csúszás követte. Anyám megalázott, kiszolgáltatott bérelszámoló volt. A mai napig előttem a jelenet, ahogyan egyszer a bicikli csomagtartóján körülbelül tíz kiló aktát hozott haza. A főállása mellett lottóválogatással és pulóverkötéssel is próbálkozott, de minden kísérlete befuccsolt. Apám akkor hagyta el, amikor velem terhes volt, és a sok magányos küszködés idegrendszeri problémákat okozott nála. Nagy eredmény volt már az is, amikor mi ketten sok évvel később 16 négyzetméteres minigarzonhoz jutottunk, és végre elköltözhettünk az alkoholista nagyapámtól.

A szociális peremre szorítottság az én életemben is folytatódott. Tanítóképzőt végeztem, de soha nem lett fix munkahelyem. Sokat szorongtam, és meg voltam győződve arról, hogy úgysem lehet belőlem soha semmi. Nem éreztem magamat a struktúra részének. A szellemi szabadság irányába az irodalom által találtam kiutat. Láttam Illyés Tihanyban, tengerészkapitányi sapkában készült fényképét, és azt kérdeztem magamtól: „Az írók ilyen gazdagok?” Tetszett ez a perspektíva.

PostPin It!

Költőből lett politikus – hetven éve született Szőcs Géza

Közzétette szerző

Kolozsvárott, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen magyar-orosz szakos bölcsészdiplomát szerzett, az egyetemen egyik szerkesztője volt az Echinox című háromnyelvű diáklapnak. 1977-től az Igazság című lap munkatársa, a lap Fellegvár című ifjúsági mellékletének szerkesztője lett. Első verseskötete, az 1975-ben megjelent Te mentél át a vízen? egy csapásra nemzedéke és a romániai magyar költészet élvonalába emelte, az ezt követő Kilátótorony és környéke (1977), majd a Párbaj, avagy a huszonharmadik hóhullás (1979) már az egyetemes magyar irodalom körében is ismertté tették nevét.

Szőcs Géza verseiben egyre nyíltabban fogalmazta meg az elnyomatásban élő kisebbségi magyarság sorskérdéseit.

1979-ben a Herder-díjat elnyert Sütő András a díjjal járó lehetőségként őt jelölte ösztöndíjasnak, így egy évet Bécsben tölthetett. A hivatalos kiadványok egyre erőteljesebb cenzúrázása miatt csatlakozott a „második nyilvánosság” megteremtésére tett romániai kísérlethez, 1981-ben az Ellenpontok című szamizdat egyik szerkesztője lett. Az Ellenpontok segített felhívni a figyelmet a romániai kisebbségek, elsősorban a magyarság tűrhetetlen helyzetére, memorandumot juttattak el a helsinki folyamat 1982-es madridi utótalálkozójához.

PostPin It!

Lexikonja az ellenőrzött tudás jelképe – Friedrich Arnold Brockhaus 200 éve halt meg

Közzétette szerző

1772. május 4-én született Dortmundban. A gimnázium elvégzése után, apja kívánságának engedve, inasként szolgált egy düsseldorfi kereskedőházban. 1793-ban beiratkozott a Lipcsei Egyetemre, ahol rövid ideig nyelvészetet és irodalmat hallgatott. 1795-ben angol árukkal kereskedő üzletet nyitott szülővárosában, üzletét előbb Arnheimbe, majd Amszterdamba helyezte át. Itt nyitott 1805-ben könyvkereskedést Rohloff és Tsa. néven, a Brockhaus nevet Németországba visszatérve vette fel.

1808-ban Lipcsében megvásárolta az 1796-ban indult, de csődbe ment Conversations-Lexikon kiadási jogát. 1818-ban vállalkozását is Lipcsébe költöztette, hogy ott folytathassa a lexikon soron következő köteteinek kiadását. Cége néhány évtized alatt valóságos nagyüzemmé nőtte ki magát: több száz embert foglalkoztatott, a könyv-, lap- és lexikonkiadón túl saját, technikailag korszerű nyomdával, betűöntödével, kötészettel és terjesztőhálózattal rendelkezett.

A teljes Conversations-Lexikon első kiadásával 1811-ben készült el. Kiadói célja az ismeretek és a kultúra terjesztése volt, igazodva a polgárság széles művelődési igényéhez. A mű kezdettől nagy fontosságot tulajdonított a tudományok népszerűsítésének, az információgazdagságnak és a bőséges, jó minőségű illusztrációknak. Lexikonjában a legújabb források felhasználása mellett szakmai részleteket tárgyaló címszavak is szerepeltek, lehetőség szerint közérthető stílusban, lényegre törő megfogalmazásban kifejtve. Az enciklopédiát Wiesbadenban adták ki, és sok hasonló mű modellje lett. Címszavait a rövid, informatív szócikkek mintapéldájának tekintik. A Brockhaus név csak a 15. kiadás után jelent meg az enciklopédián. A 15. kiadású Nagy Brockhaus húsz kötetben hagyta el a nyomdát, kiegészítéssel, 1928–35 között. A 18. kiadás 1986–96 között készült összesen harminc kötetben, mintegy 21 ezer oldalon. A 21., egyben az utolsó nyomtatott kiadás 2006-ban jelent meg: több mint 24 ezer oldalt tett ki, és háromszázezer szócikket tartalmazott.

PostPin It!

Szigliget, ahol a múzsák zengenek

Közzétette szerző

Örkény István, Pilinszky János, Szabó Magda, Németh László, Nemes Nagy Ágnes, Kassák Lajos, Fekete István, Juhász Ferenc, Kertész Imre, Esterházy Péter, Szántó Piroska – csak néhány emblematikus alkotó azon művészek közül, akik rendszeres vendégei voltak a Szigligeti Alkotóháznak. A névsort hosszasan tudnánk még bővíteni, hiszen a szigligeti kastély már 1952 óta áll a művészetek szolgálatában.

2022-ben a Básti Lajos Közösségi Házban rendezték meg az Ahol a múzsák laknak – epizódok a Szigligeti Alkotóház történetéből című kiállítást, amely az idei jubileumi év felvezető eseménye volt. A tárlat egyes elemei a strandon és a település közterein is helyet kaptak, hogy minél közvetlenebb közösségi élmény valósulhasson meg a kastély gazdag történelme nyomán.

Az alkotóház története és az itt született műalkotások sora kimeríthetetlen ismeretanyagot foglal magába, hiszen Szigliget – és maga az alkotóház is – számos irodalmi, film-, fotó, valamint képzőművészeti alkotást inspirált. A kastély közvetlen környezete egy páratlan arborétum, amelyben Magyarország egyik legnagyobb fenyőgyűjteménye él szimbiózisban az árnyékliliomok, levendulák, lilaakácok és még sok száz faj populációjával.

PostPin It!

Hideg nyalatról, fagyosról, azaz a fagylaltokról

Közzétette szerző

„Bezzeg a mi időnkben!” – mondaná erre dédanyám. Pedig ő nem is tudja, hogy a rózsaalakú sárkánygyümölcsös fagylalt még nem is akkora cifraság, és egyébként is, Czifray István Magyar nemzeti szakácskönyvében is létezik már a tutti-frutti fagyi receptje. Persze azóta sokat fejlődött a cukrászmesterség, és az igazi ínyencek nem elégednek meg a gyümölcsös ízű nyalattal, ha kóstolhatnak valami olyat is, ami eltér a megszokottól.

Meg egyébként is, fagyit mindenből lehet csinálni. A tokiói Namja Town Jégszalon nevű fagyizójában nagyjából ötven íz közül választhatnak az érdeklődők, többek között a curry, a bazsalikom, a fokhagyma, a vaszabi, a sült padlizsán, valamint a marhanyelv ízű fagyi is szerepel a menüben. De nem kell olyan messze utaznunk, ha valami igazán különlegesre vágyunk. Philippe Faur francia jégkrémkészítő mester is hasonló felhozatallal kecsegtet, nála ugyanis a kecskesajtos, a libamájas, a kaviáros és a füstölt lazacos fagylalt is helyet kapott a megszokott ízek mellett. Itt érdemes megjegyezni azt is, hogy idén a balatonalmádi Amaretto Fagyizó tövises mangó sorbetje lett a Balaton fagyija, és ugyanezen a versenyen a sajtos-tejfölös lángos ízesítésű fagyi különdíjat kapott.

A cikk a Magyar Kultúra magazin 2023/7. számában jelent meg. Fizessen elő a lapra, hogy első kézből olvashassa!

PostPin It!

Rózsák a költőnek – kilencvenöt éve született Juhász Ferenc

Közzétette szerző

Az első dátum a biai gyerekkor, a szegénység, a kőművesmunkába rokkant, rossz tüdővel irodaszolgává, majd pamutgyári munkássá lett apa és a napszámos anya, a félig magyar, félig sváb család küzdelmes élete. A végső dátum meg a szegénységből indult, monumentális költészetkatedrálist építő elme utolsó perce.

A falusi gyerek természet iránti csodálkozására-rajongására Petőfi tájverseiben talál a maga érzelmeihez szavakat, elbűvölve nézi akár egy cserebogár skarabeusi páncélját, hangyák szorgos menetelését, növények, földi teremtények láthatón túli tökéletességét. Társa ebben a hat évvel idősebb barát, az ugyancsak biai, német ajkú családban született, a színek és formák ezerféleségére érzékeny Hantai Simon, aki majd a festészet nyelvén akarja kifejezni a világot, ahogy Juhász Ferenc a szavak erejével. A barátság örökre megköttetett azokban a biai években, egy új kor hajnalán.

Juhász az iskolái után a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–szanszkrit szakára jelentkezett, de kenyérkereset végett egy ideig a Francia–Magyar Pamutiparban, ahol valamikor az apja is, gyári munkás lett. Onnan került ’48-ban a József Attila Népi Kollégiumba. Hantai Simon akkor már a képzőművészeti főiskolán tanult, diplomázott, és egy római ösztöndíjjal – feleségével, az ugyancsak festő Bíró Zsuzsával – külföldre ment, és Itália után ’49-ben Párizsban telepedett le.

PostPin It!

Történetek a kastélykönyvtárból

Közzétette szerző

A több mint 250 éves könyvtár alapítója az első keszthelyi Festetics Kristóf volt, aki 1745 és 1750 között felépült kastélyában „könyvesházat”, azaz könyvtárszobát létesített, ahol két, falba épített szekrényben kaptak helyet főként jogi, politikai és történeti könyvei.   Fia, Festetics III. Pál jelentősen gyarapította az állományt, kezelésére könyvtárost alkalmazott. Sokat áldozott metszetek gyűjtésére, és ő rakta le a hírlaptár alapjait is. A törzsállomány jelentős részét azonban fia, Festetics I. György gyűjtötte.  1799 és 1801 között ő építtette és rendeztette be a könyvtári épületrészt – meséli  Oláh Zsanett, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. 

A díszes könyvtárterem berendezése Kerbl János keszthelyi asztalos munkája. György a néhány ezer kötetes könyvtárat a magyar irodalom és tudomány közreadott művei mellett a felvilágosodás korának filozófiai irodalmával, gazdasági szakmunkákkal, továbbá jelentős hírlap- és folyóiratanyaggal gyarapította. Az ő idejében a könyvállomány megötszöröződött. Könyvtárát az elsők között nyitotta meg a szűkebb nyilvánosság, azaz a Georgikon tanárai, hallgatói számára. Szabályozta a könyvtár használatát, és a felbecsülhetetlen értékű könyveket művészien díszített bőrbe köttette. 

A könyvállomány a második világháborúig ötvenezer kötetre gyarapodott. A keszthelyi az ország legnagyobb főúri magánkönyvtára volt, és az egyetlen, amely a háború során nem károsodott. A gyűjtemény megmenekülése annak köszönhető, hogy miután a Vörös Hadsereg 1945. március 30-án megszállta Keszthelyt, a szovjet városparancsnok a Festetics család alkalmazottainak közbenjárására befalaztatta a könyvtárat és a mellette lévő néhány helyiséget, így a könyvtárterem és kincsei nem estek áldozatul a fosztogatásoknak. Kárt mindössze egy, a könyvtár ablakán becsapódó lövedék okozott, amely megsemmisítette a terem közepén álló íróasztalt, és a szétcsapódó repeszek mintegy harminc könyvön hagytak nyomot. 1948-ban a könyvtár állami tulajdonba és az Országos Széchényi Könyvtár kezelésébe került, a Festetics I. György által szervezett írótalálkozók emlékére ekkor kapta a Helikon nevet.

PostPin It!

A vízbe esett bárótól a nyíltvízi csúcsteljesítményekig – a Balaton-átúszás rövid története

Közzétette szerző

A Balaton-átúszás a magyar sportélet egyik, ha nem a legnagyobb eseménye minden évben. Az úszásra idén összesen több mint tízezer úszó jelentkezett, 9500-an a klasszikus 5,2 kilométeres átúszást teljesítették, mintegy ezer fő pedig a 2,6 kilométeres féltávra vállalkozott. De a július 24-i programban helyett kapott a Balaton-áthúzás is, amelyen SUP-deszkával szelhették a habokat a jelentkezők, szintén a hagyományos, Révfülöp–Balatonboglár vonalon. Bár a vitorlázás szerelmesei nem versenyeznek – hiszen az ő megmérettetésük a Kékszalag –, de szerep azért nekik is jut: az úszófolyosón vitorlásokról szurkolhat a közönség, alkalomadtán akár pihenőként, szükség esetén pedig orvosi ellátópontként is szolgálnak a kísérőhajók.

Bár a Balaton-átúszás a legjelentősebb hazai nyíltvízi úszóesemény, nívóját nem pusztán volumenében érdemes mérnünk: régre nyúló története szimbolikus értékűvé emeli. Bár legnagyobb tavunkat ma már nehéz volna elképzelni a fürdőzők nélkül, a nyüzsgés nem mindig volt magától értetődő. Ugyanis egészen a középkortól fogva az úszás mozgásformáját részben egészségügyi okokból, részben a fürdőorgiák visszaszorítása céljából tiltották Európában. Mint az a História folyóirat 1999-ben kelt összefoglaló cikkéből kiderül, a felvilágosodás időszaka hozta el a változást, felismerve a vízből való kimentés szükségességét – azonban hazánk területén az 1777-ben és 1806-ban kelt első és második Ratio Educationis tiltotta a fürdőzést minden folyóban és tóban, visszavetve a korabeli magyar fürdőkultúrát.

A Balatonban történt első, tudósítás által dokumentált úszás 1787-ben történt. Hompes-Bollheim angol báró süllyedő csónakjából kényszerült a tóba ugrani. A História szerint a báró hat-hét kilométert úszhatott a Balaton közepétől Balatonfüredig, és bár az akkori szóbeszédek átúszásról adtak hírt, a tényleges, parttól partig történő Balaton-átúszást Szekrényessy Kálmán teljesítette 1880. augusztus 29-én – ezt a napot a magyar úszósport születésnapjaként is számontartják. Nem is véletlenül: a teljesítménynek – mely akkor még a Siófok–Balatonfüred közötti úszótávot, azaz nagyjából 14 kilométer megtételét jelentette – hamar híre ment, a szenzáció nyomán pedig megszaporodtak a hazai úszóversenyek. (A História cikke szerint ehhez az eseményhez köthető az első hazai nemzetközi úszóverseny megszervezése is Vác és Pest között, amelynek legjobb hazai helyezettje ugyancsak Szekrényessy lett.)

PostPin It!

Bookline: íme július legnépszerűbb könyvei

Közzétette szerző

A Bookline nyomtatott könyveit listázó összesítésének első helyét Colleen Hoover It Starts With Us – Velünk kezdődik című kötete szerezte meg. A romantikus történeteket jegyző Hoover egyike azon szerzőknek, akik a TikToknak köszönhetően lettek népszerűek. Ezt jól mutatja az is, hogy a Velünk kezdődik című könyvéről szóló videókat több mint 500 millió alkalommal tekintették meg a közösségi felületen. Az elmúlt hónap legnépszerűbb alkotása az ugyancsak nagysikerű It ends with us című regény második, befejező kötete.

A sikerlista második helyén Stefano Bottoni A hatalom megszállottja című kötete áll. A Magyar Hang gondozásában kiadott könyv Magyarország elmúlt negyven évét mutatja be, középpontjában a jelenlegi miniszterelnökkel. Nemcsak történeti áttekintést nyújt, de elemzi is a mögöttünk álló időszak politikai, társadalmi, közéleti folyamatait is.

Stefano Bottoni könyvét Szinetár Miklós rendhagyó önéletírása követi a sorban. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező Önéletrajz-szerűség és egyebek alcímmel ellátott életrajzi könyve izgalmas és érdekes, tartalmas pályafutásához méltó olvasmány. Szinetár Miklós korábban dolgozott a Magyar Állami Operaház főigazgatójaként, a Magyar Televízió elnökhelyetteseként, emellett számos népszerű színházi, filmes, illetve televíziós alkotás is fűződik a nevéhez.

PostPin It!

Cím-cím-cimbora, avagy: Olvassatok könyvcímeket!

Közzétette szerző

Már csak az hiányzik, hogy megjelenjenek a hivatásos, profi címadók – akár a jól fizető borcímke-szövegíró bölcsészek, akik természetesen nem azonosak a borásszal: miért kellene hát a szövegmű írójának és címadójának azonosnak lennie? A találó cím legalább annyira eladhatóvá teszi a művet, mint a szerző neve, vagy egy hozzánk hasonló ízlésű barát ajánlása.

A cím azért van, hogy segítsen szelektálni. A sablonos cím is lehet jó valamilyen nézőpontból, például Az elsőbálozó utolsó tánca még azt az időt is megspórolja nekem, hogy egyáltalán belelapozzak a könyvbe. Mi több, Bayard szerint nem is kellene könyveket olvasnunk, csak címeket. A Hogyan ​beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk? szerzője Musil egyik mellékszereplőjére hivatkozik, egy könyvtárosra, aki csak a katalóguscédulákat olvassa, ugyanis egy könyv elolvasásával kizár millió másikat. Szerinte elég, ha a könyvek helyét, jelentőségét, a kultúrában betöltött szerepét jól ítéljük meg, mert az összes könyvet úgysem tudjuk elolvasni.

Való igaz, találunk olyan terjedelmes címeket, amelyek végigolvasásával szinte már magunkévá is tettük a művet: a XVI. századi Ionas prophetanak historiaia Ninive varosarol es Ionas prophetanak az tengerben be veteseröl, az czet halnak el nyeleseröl es ki okadasarol es Istentül meg feddeseröl valójában a történet rövid összefoglalása. A korábbi századokban egyáltalán nem ritkaság a teljes oldalt betöltő cím: Beteg lelkeknek való füves kertecske, melyben sokféle jó szagú és egészséges füvek találtatnak, mely füvek által az lelkek mindennémő betegségekben, fogyatkozásokban megelevenedhetnek és megújulhatnak. Ehhez foglaltatott egy szép tudomány: tudniillik miképpen kelljen embernek magát biztatni az nyomorúságnak, üldözésnek és kénnak idejében. Melyet Gyarmati Balassi Bálint fordított németből magyarra az ő szerelmes szüleinek háborúságokban való vigasztalására. A későbbi könyvtárosok így kénytelenek voltak a 7,5 x 12,5 cm-es katalóguscédulán az orvul lerövidített Beteg lelkeknek való füves kertecske címet szerepeltetni (ami még így is üdítően jó cím).

PostPin It!

1844. augusztus 10-én a Hajógyári-szigeten hangzott fel először a Himnusz

Közzétette szerző

Ahogyan Nyáry Krisztiánnak az Általad nyert szép hazát – A Himnusz és a himnuszok kalandos története című könyvéről Nádasdy Ádámmal folytatott pódiumbeszélgetése alapján beszámoltunk róla, a Himnuszt Kölcsey Ferenc egyáltalán nem himnusznak írta. Ilyen szándéka 1822-ben Kisfaludy Sándornak, a korszak ünnepelt költőjének volt, aki Magyar nemzeti ének címmel írt, és még zenét is szereztetett hozzá, ám a kezdeményezése teljesen visszhangtalan maradt.

A Kölcseyt megelőző száz évben voltak himnusz funkcióját betöltő, erős egyházi hátterű dalaink, ám azok nem hasonlítottak igazán a nemzeti himnuszokhoz: a katolikusok a Boldogasszony anyánk, a reformátusok a Tebenned bíztunk eleitől fogva, az evangélikusok az Erős vár a mi Istenünk című vallási éneket tartották a himnuszuknak. Az első Himnusz-előképek, amelyeknek már politikai közösségteremtő erejük volt, a kuruc korban születtek. A Rákóczi-nóta többször közel járt hozzá, hogy a himnuszunk legyen belőle, a szabadságharc után azonban betiltották. A 19. század második felében Liszt Ferencet kérték fel arra, hogy komponáljon királyhimnuszt, ám mivel beleszőtte a Rákóczi-induló dallamait, művét végül nem mutatták be.

Horthy a második bécsi döntés után a Rákóczi-induló hangjaira vonult be Nagyváradra, Kassára, Kolozsvárra. Egy darabig elterjedt volt Magyarországon a Gott erhalte, Joseph Haydn műve is, amelyet az osztrák birodalomnak írt. A szabadságharc leverése után azonban elterjedt, hogy ezt játszották az aradi kivégzések közben (ami nem volt igaz), és emiatt „hóhérhimnusznak” nevezték.

PostPin It!

Juhász Anna: „Az irodalom olyan forrás, ami visszavezet a tündérdobozomhoz”

Közzétette szerző

Anna kedvesen fogad, amikor elmondom neki, hogy eredetileg az Anna-vers kézirata miatt jöttem, de nem állom meg, hogy ne kérdezzem nagymamájáról, akinek könyvei ma is ott vannak a lakásában.

„Az anyai nagymamám, Kurilla Magda csodálatos ember volt. Szép és céltudatos asszony, aki Békéscsabáról származik, majd Egerbe került banktisztviselőként, végül a nagy szerelemmel, nagyapámmal együtt Budapestre. Nagyapám pedig német származású gróf volt, nógrádi földbirtokos és okleveles vegyészmérnök, aki 1926-ban került Kisecsetre, s vette át a családi birtok vezetését. A közös életük mindig tele volt utazással, kultúrával, könyvvel, az irodalom szeretetével. Így nőtt föl édesanyám féltestvére, Gutai Magda költő, és ebbe a világba született bele édesanyám is. A nagyi lakásában folyamatosan nagy társasági élet, közösségépítés zajlott, azt hiszem, ez is hozzájárult ahhoz, hogy ma már én is közösséget építek. Ráadásul olyan emberek fordultak meg a baráti találkozókon, mint Nagy László, Konok Tamás, Petrovics Emil, Kass János – és folytathatnám a sort. Amikor pár éve átalakítottuk a lakást, a férjemmel figyeltünk arra, hogy legyen friss, modern, de őrizzük meg az emlékeket, a hagyományt mutató tárgyakat, bútorokat – így épüljön a mi világunk, ilyen az egész életünk.

Az interjú a Magyar Kultúra magazin 2023/5. számában jelent meg. Fizessen elő a lapra, hogy első kézből olvashassa!

PostPin It!