Kezdjük a sort Vermes Lajos sportoló, sportszervezővel, aki 1860-ban született Szabadkán gazdag földesúrként, akit azonban nem vonzott a vagyonszerzés gondolata, így Budapesten kezdte meg orvosi tanulmányait, de beszippantotta őt a sport világa. Visszatért szülővárosába, s testvéreivel, Bélával és Nándorral létrehozz két tornaegyletet, egyet gimnasztikára, a másikat atlétikára 1880-ban. Ő maga foglalkozott úszással, atlétikával, gimnasztikával, birkózással, vívással és kerékpározással is. Egyike volt a magyarországi legelső kerékpárosoknak. 1876-ban Nápolyba utazott, hogy Mürón Diszkoszvető szobráról „méretet vegyen” és elkészíttesse annak mását szabadkai öntödéjében, s ezzel egy időben egy olyan ötlete támadt, hogy megszervezné a Palicsi Olimpiai Játékokat. Hogy legyen hol megtartani a rendezvényt, saját palicsi gyümölcsösében helyezett el tornaszereket és elkészített egy tlétikai pályát is, valamit kiépítette Európa ezen részén az első kerékpárpályát is, ellipszis alakban, 500 méter hosszúságban, ami a Zárt Aréna nevet kapta, hiszen mindezt lelátókkal és ülőhelyekkel vette körbe. A pálya és a stadion mellett, a Palicsi-tó partján egyfajta olimpiai falut is létrehozott, itt a más településekről érkező versenyzők szálltak meg, mindennek a költségét ő maga állta. Ezek a Bagolyvár és a Lujza villa voltak, mindkettő a mai napig létező építmény. 1880. augusztus 26-án aztán el is indultak a Palicsi Olimpiai Játékok, az első verseny során mindössze három sportág szerepelt a listán, ezek a birkózás, a távolugrás és a súlylökés voltak, később növelte a sportágak számát, így gimnasztika, úszás, atlétika, boksz, birkózás, evezés, és kerékpározás is szerepelt a listán. A Palicsi Olimpiai Játékokat 1880 és 1914 között télen és nyáron is megszervezték, később az első világháború miatt ezek félbemaradtak.
Székely Tibor és Maria 1950-ben Brazíliában. Forrás: Wikimedia Commons
Székely Tibor könyvei ott sorakoztak nagyszüleim könyvtárában. Csodálattal teli borzongással olvastam el a címet: A Pápuák szigetén, hisz tudtam ott emberevő törzsek élnek. Székely 1912-ben született Szepesszombaton, zsidó származású felfedező, eszperantista, író és világutazó. Apja állatorvos volt, és a család sokat költözött, először Csenére, majd 1922-ben a vajdasági Nagykikindára, ahol az általános iskolát végezte. A család továbbköltözött Montenegróba, itt végezte a gimnáziumot, majd Zágrábban járt egyetemre. Itt először újságíróként kezdett dolgozni, majd 1939-ben Argentínába küldték, és a második világháború miatt Dél-Amerikában rekedt. Ott kezdte meg az expedícióit, de közben néprajzot és antropológiát hallgatott a Buenos Aires-i Egyetemen. Tizenöt év után, 1954-ben tért vissza Jugoszláviába, Belgrádba, mivel az utazás addigra a létformájává vált. Ebben az időszakban főleg az eszperantó nyelv népszerűsítésén fáradozott, emiatt beutazta Kínát, Japánt, Nepált, Indiát, Srí Lankát, Marokkót. A ’70-es években Afrika országait kutatta, Ausztrália, Új-Guinea és Új-Zéland bennszülött lakosságának kultúrájával ismerkedett. 1972-től nyugdíjba vonulásáig Szabadkán élt, a múzeum igazgatójaként dolgozott. Élete során hetvennégy országban fordult meg, s huszonkét nyelvet használt, nyolcat társalgási szinten. Sokáig elnöke volt a Nemzetközi Eszperantó Szövetségnek. Könyveit szerbhorvát eszperantó és spanyol nyelven írta, de ezeket tizenhat nyelvre fordították le. Utazásai során rengeteg tárgyat gyűjtött, s egy óriási gyűjteményt alakított ki, melynek minden darabját szakszerűen leltárba is vett, s fényképeket is készített róluk. A gyűjteményét kiegészíti még számos hangzó-, film- és képanyag, melyeket expedíciói során készített. Utazásai hatására Székely számos könyvet, esszét és útibeszámolót írt, amelyek érdekes néprajzi leírásokat adnak az általa meglátogatott térségről, ilyenek például: Az indiánok földjén, Éjfélkor dőlnek a pálmák, Vihar az őserdőben, A pápuák szigetén, A világjáró vadász.